Fehér Tibor: „Sokkal kifizetődőbb őszintének és egyenesnek lenni”

2020. január 18. |

Az Oscar-díjas filmből készült színdarabot, a Legénylakást december végén mutatták be a Centrál Színházban. Az irodai kisembert a darabban a társulat új tagja, Fehér Tibor alakítja. Vele beszélgettünk a premiert követően.

Decembcer 21-én Puskás Tamás rendezésében tért vissza a Centrál Színház színpadára a Legénylakás. Annak idején, 1961-ben a film tíz jelölést és négy Oscar-díjat kapott, így a nagy sikerre való tekintettel Neil Simon a Legénylakásból színpadi változatot írt. A romantikus, zenés vígjátékban Fehér Tibor Chuck Baxtert, az irodai kisembert alakítja, Papp Jánost orvosként látjuk, a My Fair Lady dívája, Tompos Kátya pedig a főnökével akit Stohl András alakít, viszonyt folytató pincérlányt formálja meg. A nevettetés nagymesterének örökzöld darabjában végül mindenre fény derül és az álszent és önző világban egy fiú és egy lány magára és egymásra talál. Az előadás férfi főszereplőjével, Fehér Tiborral beszélgettünk.

Új vagy a Centrál Színházban. Hogy érzed magad?

Nagyon jól, egy család fogadott. Szerencsés vagyok, igazán jó emberek vesznek körül, így a színház nekem védőburok is. Megbízom a kollégáimban, mert tudom, hogy számíthatok rájuk a színpadon és a színpadon kívül egyaránt. Az első perctől kezdve annyira egyértelmű és magától értetődő itt minden, szóval, otthon vagyok.

Mi volt a legfontosabb, amit megtanultál a Nemzeti Színházban eltöltött kilenc év alatt?

Rengeteg dolgot, nem is tudok mit kiemelni. Ott nőttem fel! Nagyon felnézek például Stohl Andrásra, tőle rengeteget tanultam. Kifejezetten szeretek vele játszani, így különösen nagy öröm, hogy a Legénylakásban is ő az egyik partnerem. Tőle többek között azt tanultam meg, hogy hogyan kell egy főszereplőnek viselkednie. Hogy muszáj odafigyelni olyan praktikus, egyszerű dolgokra, hogy megvárom, amíg minden összeáll, a hang rendben, a fény rendben, az ügyelő a helyén, és amikor minden megvan, csak akkor indulunk. A főszereplőnek kell vinnie a hátán az egész történetet, mindenkire figyelni kell, és ehhez fontos, hogy ezek a praktikus dolgok stabilan meglegyenek a „talpa alatt”.

A Nemzetiben volt bukásom is, amiért így utólag még hálás is vagyok. Mert egy pofonból sokkal többet lehet tanulni, mint egy vállveregetésből. A Jó estét nyár, jó estét szerelem főszerepében óriási buktam. Fiatal voltam, nagyon akartam és elrontottam. Nem volt elég idő a színpadon próbálni, ezért úgy döntöttem, hogy az utcán próbálok. A karakter egy lakatos fiú, aki görög diplomatának adja ki magát, így hódítja a lányokat, ezért tört magyarral beszél. Odamentem például egy nénihez és elkezdtem vele tört magyarral beszélni: „Én van éhes, hol lenni éjjel nappal bolt? Vagy volt olyan, hogy a villamoson két srác rágyújtott erre én – a darabból idézve egy két mondatot – rájuk szóltam: „Te vagy eldob cigarettacsikk vagy ad arcodra nagy pofon!” Erre az egyik srác ijedten átváltott és elkezdett hozzám angolul beszélni: „Hey, take it easy, brother, no problem!” Végül a Kosztolányi Dezső téren találkoztam egy idősebb öregúrral, akivel másfél órán keresztül beszélgettünk. Ő mindent elhitt rólam, hogy görög diplomata vagyok, hogy reggel 6-kor indul a gépem. Közben figyeltem a reakcióit és azt, hogy mik a határok. Aztán bementem a színházba és rájöttem, hogy ez az egész teljesen felesleges volt. Ha az ember gyilkost játszik, akkor nem úgy készül fel a szerepre, hogy megöl valakit! Nem ebből kell építkezni, ez kamu. Megértettem, hogy először agyban kell meglennie, arra rájön a lélek és végül elengedhetetlen, hogy tudjam, mit akarok elmondani az adott figurával.

A Legénylakásban mit szeretnél elmondani?

A Bánk bánt tudnám idézni: „A becsületes kínoztatik, megostoroztatik, kipörkölik szemét és midőn minden lehető csapást kiállt, akkor töri kerékbe. Minő dicső ellenben a becstelennek sorsa”! Hát ezt éljük ma is! Az ember küzd, törekszik és akkor léphetsz előre ebben az uram-bátyám világban, ha segget nyalsz. És akkor ehhez képest ott van egy tiszta, őszinte érzelem, egy szerelem és az örök remény. A karakterem kicsit Keljfeljancsi. Hisz, bízik, reménykedik és megtartja a maga egyenes gerincét és a tisztaságát. Ez nagyon fontos szerintem, és én magam is próbálok így élni. A legjárhatóbb út a legegyenesebb. De tudom, hogy ez a legnehezebb út is egyben. Az őszinteség nagyon sok konfliktust szül, de aztán utána minden sokkal tisztább. A konfliktusok végül megoldódnak, ezért azt gondolom, hogy sokkal kifizetődőbb őszintének és egyenesnek lenni.

Milyen volt a próbafolyamat? 

Nagyon jó élmény volt. Ez egy remek darab, nagyon szerettem próbálni és biztos vagyok benne, hogy a játszani is nagyon fogom élvezni. Puskás Tamás egyszer már megrendezte ezt a darabot, úgyhogy nagyon érzi a lényegét, és nagyon tudja, hogy mit akar. Néha még a szöveget is kívülről mondja. Végig azt éreztem, hogy minden jó mederben folyik, ugyanakkor semmit nem akart ránk erőltetni. Hagyott minket önmagunkból dolgozni és belőlünk építette fel a figurákat.

Az énekléssel és a tánccal milyen a kapcsolatod? 

Már több darabban is kellett táncolnom, például az Alföldi Robi rendezte Kőműves Kelemenben vagy a Hegedűs a háztetőnben. Szeretem a táncos darabokat, azt gondolom, hamar ráérzek a mozgásra. Viszont szinte még sosem énekeltem, korábban egyetlen ilyen szerepem volt. Szóval az éneklésben most először próbálom ki magamat igazán, de nagyon élvezem.

Film vagy színház, esetleg mindkettő? Melyikben érzett otthonosabban magad?

Mindkettőben. A kettő egészen más. A színházat soha nem tudnám feladni, de nagyon jó forgatni is. Hatalmas öröm lenne, ha filmen megtalálna egy mély, ám mocskos szerep. Vagy eljön, vagy nem, most már nem aggódom ezen. Nem panaszkodom, rengeteg izgalmas színházi szerepem van, amikben ki tudom élni azt, ami bennem van.

Fotó: Kovács Tamás, Horváth Judit

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra

Digitális világzenei élményözön dalinda

Digitális világzenei élményözön