Én, Iphigénia – készül Eke Angéla szóló előadása

2020. január 11. |

Én, Iphigénia címmel mutatja be Eke Angéla első mono előadását a Radnóti Tesla Laborban a Manna Produkció segítségével. A valóság és a fikció egy kortárs dokumítoszban ölt testet, melyet Závada Péter írt meg Eke Angéla személyes élettörténete alapján. A produkciót egymástól függetlenül egy rendezőpáros és két rendező, három különböző szemszögből mutatja meg úgy, hogy a próbafolyamat alatt nem ismerhetik meg egymás koncepcióját. A kísérleti előadást Gryllus Dorka és Soós Attila, Spáh Dávid és az egyetemi hallgató Sándor Dániel Máté állítják színpadra.

Praktikus-e tógában fára mászni? Tud-e lyuk formát ölteni egy érzés? A szerelem tényleg keszonbetegség? Átléphető-e egy vihar küszöbe? Az Én, Iphigénia több szempontból is szokatlan színházi kísérlet. A másfél órás előadásban több rendező egyéni víziójában követhejtük végig ugyanazt a történetet, mindig más és más perspektívából, Eke Angéla egyszemélyes előadásában.

 

„A magánéletben és a munkásságom során is meghatároz a múlt és a jelen kettőssége, a tradíciók őrzése és a formabontó modernitás keveredése. Ez elevenedik meg a Závada Péter által írt darabban is, aki a velem készült személyes interjú alapján merítve egy fiktív dokumítoszt alkotott, amelyben egy modern mitológiai alakot írt belőlem. A történet a görög mitológiából ismert Iphigeneia történetével állítja párhuzamba a személyes és valós információkból merített fikciót” – meséli a Junior Prima díjas színésznő.

„Nehéz a mai társadalomban a saját énünket mutatni, én viszont mostanra büszkén vállalom és viszem színpadra egy ilyen formabontó alkotásban a saját életem darabjait. Amellett, hogy ez számomra egy lelkileg is meghatározó fejezet, színészként és emberileg is érdekel, hogy egy történetet több szemszögből vizsgáljunk, és három különböző igazságot mutassunk be. Célirányosan olyan rendezőket választottam, akik más-más perspektívából, más-más eszközökkel közelítik meg a feladatot, egymástól függetlenül felkészülve” – tette hozzá Angéla.

Először mutatkozik be rendezőként Gryllus Dorka színésznő, aki Soós Attilával, a Trojka Színházi Társulás művészeti vezetőjével közösen dolgozik a darabon. Az Én, Iphigénia szövegét szintén láthatjuk Spáh Dávid értelmezésében, aki bár filmes alkotásokban már több ízben közreműködött, színházi platformon második alkalommal rendez. A harmadik alkotó, Sándor Dániel Máté, aki színre viszi a dokumítoszt, még rendezőhallgató az SZFE-n. A különböző rendezésnek összehangolása a háttérben Tihanyi Ildi látványtervező feladata, aki szintén nem mindennapi kihívást vállalt azzal, hogy minden rendező előtt titokban tartsa a másik terveit, de mégis időben elkészüljön az előadás díszlete.

A Manna Produkció rendhagyó ősbemutatóját február 2-án láthatja először a közönség egy felvonásban, három értelmezésben, a Radnóti Színház nemrégiben megnyílt új játszóhelyén, a Kazinczy utcai Tesla Laborban.

Bemutató: 2020. február 2. vasárnap, 20 óra Helyszín: RADNÓTI TESLA LABOR | VII. Kazinczy u. 21., 2.emelet

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra

Kedvenc idézeteinkkel emlékezünk Szerb Antalra a pendragon-legenda

Kedvenc idézeteinkkel emlékezünk Szerb Antalra

A Follow the Flow-val kelt fel a nap a holnap küszöbén

A Follow the Flow-val kelt fel a nap