A férfi, aki bejön nekünk: Kovács Domokos

2020. március 16. |

Rovatunkban olyan férfiakkal beszélgetünk, akikre tehetségük, kreativitásuk, szakmai eredményeik kapcsán figyeltünk fel. Kíváncsiak vagyunk, kik vannak a sikerek mögött, mi a történetük, és merre tartanak. Ezúttal ismerjétek meg Kovács Domokos bábszínészt.

2017-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, bábszínész osztályba járt, de nemcsak színművészként, hanem rendezőként, táncosként és koreográfusként is tevékenykedik. Alkalmi társulatával most egy olyan előadásra készül, amely a globális felmelegedés, a klímakatasztrófa és a fenntartható fejlődés morális kérdéseire keresi a választ. Céljuk, hogy a jegesmedvék metaforikus szintre emelésével társadalmi problémákra is rámutassanak. A premier szeptember 19-én lesz a Bethlen Téri Színházban, a megvalósítás stációiról pedig minden hónap 19-én videóban számolnak be. Kovács Domokossal az A jegesmedvék etetése tilos! kapcsán beszélgettünk.

kovács domokos a férfi aki bejön nekünk bábszínész interjú

Az előadás ötletét egy videó adta: a National Geographic fotósa, Paul Nicklen egy jegesmedve utolsó lépteit filmezte le, ahogy élelem után kutat, de végül a lesoványodott állat éhen hal. Sokan bírálták a férfit, hogy miért nézte mindezt tétlenül, de az eset Kanadában történt, ahol törvény tiltja a vadon élő állatok etetését. Már 2,2 millióan látták a videót, de bevallom, én nem bírtam végignézni.

Az a videó, ami keringett a neten, nem is mutatja konkrétan a jegesmedve halálát, hanem csak néhány perc abból, hogy hogyan szenved a földön. A fotós egy elég hosszú folyamatot filmezett végig.

Hosszúnak tűnik az a folyamat is, ami A jegesmedvék etetése tilos! című előadásotok bemutatóját megelőzi. Január 19-én jelentettétek be, hogy készül a produkció, a premier azonban csak szeptember 19-én lesz. 

Valójában kilenc hónapnál is hosszabb folyamatról van szó. 2017-ben kezdtem el dolgozni rajta, akkor pályáztam a TITÁNium Színházi Projektre, aztán támogatóként beállt mögé a Manna Produkció is, szóval ez egy lassan két éve készülő előadás.

Nonverbális fizikai báb-tánc-színházi játék – mit jelent pontosan ez a kacifántos műfaji meghatározás?

Röviden csak fizikai bábszínháznak szoktuk mondani, és azt takarja, hogy bábszínházi és táncos elemeket egyaránt tartalmaz az előadás. Ezt még A jegesmedvék etetése tilos! zeneszerzője, Tarr Berni fogalmazta meg így egy másik előadásom kapcsán, és azóta így nevezzük. És azért nonverbális, mert ugyebár nincs szöveg.

Ez adja is magát, hiszen a kétszereplős darabban egy fotós és egy jegesmedve nem is tudom, miről tudna beszélgetni…

Pedig nagyon izgalmas párbeszédeket lehetne ehhez társítani. (Nevet.) Nem akartam, hogy csak egy témáról szóljon az előadás, minél szabadabb teret szerettem volna biztosítani az asszociációknak, és azt gondoltam, hogy ezt az segíti, ha csak mozdulatokat és képeket kell befogadni. Azt érzem, a szavak közelebb hoznak a realitáshoz.

Az előadás másik szereplője Nagy Petra, azt azonban még nem lehet tudni, hogy kettőtök közül ki alakítja a fotóst, és ki a jegesmedvét. Nem kérlek arra, hogy idő előtt lelődd a poént, de én arra tippelek, hogy te leszel a fotós.

Nem mondom, hogy eltaláltad, de azt se, hogy nagyot tévedtél… Hamarosan kiderül, mi a csavar a szereposztásban. Petrát egyébként azért választottam, mert egyrészt szuper vele együtt dolgozni, másrészt direkt azt szerettem volna, ha egy nő és egy férfi játssza a darabot, nem két férfi. Nem célja az előadásnak megítélni Paul Nicklent, aki ezeket a felvételeket készítette. Ez nem az ő döntéseiről szól. A kérdés az, hogy milyen az emberek és az állatok viszonya egymáshoz? Milyen az ember viszonya egyáltalán a természethez? Hogy viszonyul a többségi társadalom a kisebbséghez? Vagy hogy milyen egy bajba jutott lény viszonya egy olyan valakivel, akinek módjában áll segíteni?

kovács domokos a férfi aki bejön nekünk bábszínész interjú

Létezhet elég nyomós érv arra, hogy egy ember hagy meghalni egy másik élőlényt?

Amikor az első cikket olvastam a felvételről, és láttam a videót, egyértelműen elítélő állásponton voltam – hogy lehet az, hogy valaki ilyesmit végignéz tétlenül? De ahogy utánajártam, egyre árnyaltabb lett a kép. És most már inkább az a kérdés van a fejemben, hogy mégis hogyan tudta volna megmenteni? Szóval ha a fotós adott volna annak az állatnak valami élelmet, lehet, hogy csak egy nappal meghosszabbítja a szenvedését. Nagyon durva, pont ma reggel küldött Petra egy cikket arról, hogy a jegesmedvéknél egyre jobban terjed a kannibalizmus. Annyira nincs mit enniük, hogy már egymást eszik meg. És ez hátborzongató.

Minden hónap 19-én videóban számoltok be arról, hogy hol tartanak az előadás előkészületei. A második videó kulcsszava a szorongás, ami mintha egyre többeket érintene. Te milyen viszonyban állsz ezzel az érzéssel?

A saját bőrömön szerencsére kevésbé tapasztaltam, nem tartom magam szorongó embernek. Viszont az az érzés megvan, amikor valamit tenni akarok, de nem tudom, hogyan, nem találom a módját. Egyébként a szorongás nagyon aktívan jelen van a társadalmunk minden szintjén. Az alapja pedig a félelem, ami lebénít és tehetetlenné tesz. Az ismeretlentől való félelem, és az a fajta félelem, amikor a tudatlanságunkkal él valaki vissza, az az egyik legkomolyabb probléma jelenleg. Ilyenkor szorongás helyett inkább dühöt érzek.

És mi a helyzet a klímaszorongással?

Valahogy azt máshogy élem meg. Pontosan tudom, hogy a minket fenyegető klímakatasztrófa rettentő súlyos dolog, ami ellen most azonnal kell tenni, viszont mivel a mindennapjaimban nem találkozom a problémával olyan élesen, mint ahogy a Föld más területein élők már igen, nincs hozzá érzéki kapcsolódásom.

Mit teszel a fenntarthatóságért a hétköznapokban?

Igyekszem minél környezettudatosabban létezni, de igazából mindig is odafigyeltem erre, mert így neveltek. Számomra teljesen egyértelmű, hogy a bevásárláshoz mindig viszek táskát, hogy biciklivel közlekedem, hogy nem műanyag palackból iszom az ásványvizet, hanem csapvízzel töltöm meg a kulacsom, vagy hogy szelektíven gyűjtöm a hulladékot.

kovács domokos a férfi aki bejön nekünk bábszínész interjú

Az előadás díszletei és bábjai mind hulladékból és használt tárgyakból készülnek majd, mentorként pedig a nejlonanyagok mozgatásában jártas Eke Angéla is részt vesz az alkotás folyamatában. Sok lesz a műanyag?

Érdemes figyelni a következő videónkat, ugyanis hulladékgyűjtést szervezünk. Minden, ami a színpadon látható – persze Petrán meg rajtam kívül –, az olyan műanyagból lesz, ami már használva volt valamire.

Fontos számodra, hogy ne csak egy történetet mesélj el, hanem egy fontosabb célja, üzenete is legyen az előadásnak?

Alapvetően azt gondolom, hogy színházat csak úgy érdemes csinálni, ha problémafelvetés is van benne. Nem az üzenet szót használnám, mert ha valamit meg akarok fogalmazni, akkor azt kimondom. Ahhoz nem kell egy darab. Én pont azért előadásokban fogalmazok, és nem nyílt levelekben, mert olyan problémákat vetek fel, amelyekre én sem feltétlenül tudom a megoldást. Vagy még ha van is róla elképzelésem, nem vagyok biztos benne, hogy csak az az egy megoldás létezik, és el tudok fogadni más verziókat is. A történet, bevallom, egyre kevésbé érdekel engem a színpadon. Sokkal inkább az izgat, hogy egy probléma milyen érzéseket és gondolatokat vált ki a nézőkből. Az A jegesmedvék etetése tilos!-ból is kiiktattuk a narratívát, csak egy szabad asszociációs lánc lesz a színpadon.

Kiknek szól majd ez az előadás?

Egyrészt a felnőtteknek, másrészt a kamaszoknak, ugyanis a Manna Produkció és a Bethlen Téri Színház javaslatára tartunk drámapedagógia programot is az iskolásoknak. Ugyanazt az előadást nézik meg majd ők is, csak utána lesz nekik egy foglalkozást, ami tovább boncolgatja a témát.

Tegnap még Szombathelyen voltál, nemrég mutattátok be ugyanis a Mesebolt Bábszínházzal a Gyere haza, Mikkamakkát. Ez egy klasszikus gyerekelőadás?

Nehéz meghatározni már, hogy mi számít klasszikusnak. Tartalmilag ez egy nagyon szép és nagyon aktuális mese, hiszen ez is az ismeretlentől való félelemről szól. Formailag pedig az az érdekessége, hogy hasonlóan használtuk a bábokat, mint ahogy a jegesmedvés előadásban is szeretném, úgyhogy egyfajta előtanulmánynak is tök jó volt.

Ha azt mondom, bábelőadás, tízből kilenc ember jó eséllyel egy gyerekelőadásra gondol. Ha meg azt mondom, hogy felnőtteknek szóló bábelőadás, a többség azt hiszi, hogy az csak valami rettentően elvont dolog lehet.

Igen, mert a bábszínház nagyon nagy teret enged az elvontságnak. Attól, hogy áttételesen fogalmaz meg dolgokat, óriási hangsúlyt kap a képiség – épp úgy, mint a táncban.

kovács domokos a férfi aki bejön nekünk bábszínész interjú

A Marie Claire decemberi számában volt egy nagyon érdekes cikk a Budapesti Bábszínházról, abban Ellinger Edina igazgató-helyettes a prózai színész és a bábszínész közötti különbséget úgy érzékeltette, hogy „ha egy prózai színészhez lépnek oda a nézők, azt kérik, hogy hadd készítsenek vele egy szelfit, tőlünk pedig, hogy álljunk arrébb, mert le szeretnék fotózni a bábot”.

Ez így van. Meg mondjuk egy prózai színészt még senki nem akart megfogdosni előadás után, a bábokat mindig meg akarják. (Nevet.)

A prózai színészeket gyakran illetik a hiú és az exhibicionista jelzőkkel. Ez a bábszínészekkel kevésbé fordul elő, nem?

Azért én sok hiú bábszínészt ismerek, ahogy sok szerény prózai színészt is. Az biztos, ahhoz, hogy valaki jól végezzen egy bábszínészi feladatot, szükséges az, hogy saját magának egy bizonyos részét háttérbe vonja. De közben meg nehéz erről általánosságban beszélni, mert annyiféle bábszínház van… A Gyere haza, Mikkamakkában is nagyon erős a színészi jelenlét. Mert egyébként a bábszínházak 98 százalékában már hangsúlyosan jelen van a mozgató, az ő teste is szereppel bír. Az A jegesmedvék etetése tilos!-ban is azzal kísérletezek, hogy ne az legyen, hogy hol a bábon, hol a mozgatóján van a fókusz, hanem ez a kettő egy lénnyé váljon. Úgy, mintha a báb egy ötödik végtag lenne. És szerintem az a legizgalmasabb, amikor a báb és a mozgatója egyenrangú felek, egyik sem rendeli alá magát a másiknak. De ugyanezt gondolom magáról a színházról is: akkor jó, ha egy rendező, egy színész, egy koreográfus és egy látványtervező között nincsen hierarchia.

Olvastad már?

A férfi, aki bejön nekünk: Klem Viktor

A férfi, aki bejön nekünk: Klem Viktor

Rovatunkban olyan férfiakkal beszélgetünk, akikre tehetségük, kreativitásuk, szakmai eredményeik kapcsán figyeltünk fel. Ezúttal ismerjétek meg közelebbről Klem Viktor színészt.

A Keletre a Naptól, Nyugatra a Holdtól című előadásnak tervezője, készítője, rendezője, játszója is voltál. Az ilyesmi elég magányos műfajnak tűnik.

Ez még viszonylag kevésbé volt magányos, mert ott volt zeneszerzőm, íróm és konzulensem. Ez egy vizsgafeladatom volt az egyetemen, egy egyszemélyes előadás kellett létrehoznom, így adta magát, hogy több funkciót kell ellátnom. De én élvezem az ilyesmit is. Szeretem, ha közös gondolkodás van, amikor minden alkotó együtt ötletel, meg azt is, amikor a magam ura vagyok, és a saját gondolataimat követhetem.

Mennyire tud szoros kötődés kialakulni a báb és a színész között?

Egészen szoros kötődés is kialakulhat, kicsit olyan ez, mint ahogyan egy gyerek viszonyul a játékához. Színészként minden előadásban magamról beszélek, vagyis az a szerep én vagyok. Egy bábelőadásban ezt még az is tetézi, hogy annak a szerepnek van egy formai megnyilvánulása is, a báb. És a bábomról mindig az jut eszembe, hogy ezek azok az érzelmeim és gondolataim, amik engem azzá a bizonyos szereplővé tesznek.

A Keletre a Naptól, Nyugatra a Holdtól című előadásban te készítetted a bábokat is. Még szorosabb viszony tud kialakulni, ha te vagy a készítő is?

Persze, hiszen nem egy készen kapott figurához alakítom ki a kötődésem. Ez egyébként egy gyerekelőadás volt, olyan genderkérdésekkel foglalkozott, hogy mit jelent nőnek és férfinak lenni, illetve hogyan változnak ezek a nemi szerepek. Baromi érdekes hozadéka volt a bábkészítésnek az, hogy én már ott találkoztam ezzel a kérdéskörrel, hogy elkezdtem hajlítgatni a drótbábokat, ami tradicionálisan maszkulinnak mondható feladat, majd utána megvarrtam magamnak a jelmezemet, ami pedig hagyományosan női munka.

Hogyan vezetett az utad a Színművészetiig?

Amióta az eszemet tudom, színész szerettem volna lenni, illetve táncos. Érettségi után egyből a Színműre jelentkeztem, eredetileg prózai szakra, viszont a felvételin javasolták, hogy próbálkozzam meg a bábszínészettel, mert szerintük az jobban passzolna hozzám – igazuk lett. Viszont a tánc továbbra is érdekelt, ezért az egyetem mellett aktívabban elkezdtem foglalkozni vele, és a mai napig is minden lehetőséget megragadok, hogy fejlesszem magam. A saját projektjeimben a bábszínház és a tánc kapcsolatát kutatom, egyébként meg nagyon szerencsésnek mondom magam, mert vannak színészi, bábszínészi, táncos és koreográfusi munkáim is, úgyhogy nagyon sok mindenben kipróbálhatom magam.

A bábszínház és a tánc összekapcsolása újkeletű dolog?

Az egyetemi éveim alatt Erasmus-ösztöndíjjal kikerültem Hollandiába, ahol Duda Paiva társulatában dolgozhattam. Ő mestere a fizikai bábszínháznak, nagyon sokat tanultam tőle.

Egy bábszínésznek rengeteg különböző technikát kell elsajátítania. Van kedvenced?

Ahogy egy táncos is tanul balettot, kortárs táncot, néptáncot, és mindenfélét, nekünk is ismernünk kell minden technikát. Nem tudnék most már egy kedvencet választani. Engem ma már jobban érdekel az, hogy hogyan viszonyulunk a bábhoz, és milyen nyelvet alakítunk ki vele. Ebben az évadban Lázár Helga rendezett egy Hamupipőke-előadást a szerbiai Nagybecskereken, amelyben én koreográfusként dolgoztam, és ott pálcás vajang technikát alkalmaztunk, ami ugyan eredetileg egy paravános játék, de a bábokat nem rendeltetésszerűen használtuk, hanem bevontuk a színészek testét is.

Olyan ez, mint a zene, egyre kevésbé lehet az új dalokat egy-egy műfajba besorolni.

Igen, bár még mindig vannak meglehetősen hagyományőrző társulatok is – szerencsére. Engem viszont pont az vonz a bábszínházban, hogy kíváncsi vagyok, meddig lehet a műfaji határokat tágítani úgy, hogy az még ne legyen szentségtörés.

kovács domokos a férfi aki bejön nekünk bábszínész interjú

Milyen terveid vannak még az idei évre?

Van egy táncelőadás, a Monument 0.6: Heterochrony, amelyet Salamon Eszter rendezett és koreografált, azt fogjuk turnéztatni külföldön. Március végén indul a turné, így az évadom hátralévő részét ez nagyjából kitölti, illetve még két új előadásom lesz. Az egyiknek koreográfusa vagyok, ez egy gyerekeknek szóló bábelőadás (A zöld dragonyos), amelyet Lázár Helga rendez, a másik pedig egy csecsemőelőadás Itt vagyok! címmel, amelyet Főglein Fruzsinával és Varsányi Péterrel csinálunk.

Mi az a csecsemőelőadás?

Definíciója szerint 0–3 éveseknek szól, a bábos előadások közül ez áll legközelebb a kortárstánchoz: semmi narratíva, csak asszociációk egymás után, egy teljesen absztrakt játék. Maximum 20 perces az egész, ennyi ideig lehet lekötni a picik figyelmét, utána szokott lenni közös játék is. Viszont ezt mi még megspékeljük azzal, hogy ez egy olyan előadás lesz, ami a vak gyerekek számára is ugyanúgy élvezhető. Az Itt vagyok! fő célja az érzékenyítés, hogy a látó gyerekek betekintést nyerhessenek a sérült társaik világába. Nagyon érdekes téma, és tényleg mázli, hogy csupa olyan munkám van, ami inspirál, és nem kellett még soha kompromisszumot kötnöm.

Fotó: CJ

A sorozat korábbi cikkeiért kattints IDE!

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra

5+1 zseniális mesekönyv a rossz evő gyerekeknek gyerekek

5+1 zseniális mesekönyv a rossz evő gyerekeknek