Marie Claire Olvasói Klub – Simone de Beauvoir: Mások vére

2020. április 03. |

Kéthetente pénteken Juhász Anna mesél nektek épp aktuális olvasmányáról, legyen az könyv, novellás- vagy verskötetet.

Izgatott és boldog vagyok, mert az egyik kedvenc szerzőm „új” kötetét tartom a kezemben. Simone de Beauvoir (1908–1986) végigkísérte a gyerekkoromat, nemcsak papám, de nagymamám könyvespolcain is sorakoztak az ismert regényei, beköltözött fiatalságomba a francia írónő, legfőképp az Egy jó házból való úrilány emlékeivel. Persze nálunk mindig van családi kapcsolódás: édesapám mesélte, hogy 1952-ben, a Bécsi Békekongresszuson, ahová Puskás Öcsivel utazott ki, a Konzerthausban tartott ülések szünetében Sartre-ral, Beauvoirral, Aragonnal és Sosztakoviccsal kávézgatott. Ismeretlen ismerősként kezeltem tehát őt, és kiskoromtól izgatott ennek a különös nőnek a szabadsága, a törekvései és a lázadása a konformizmus ellen. Izgatott, hogy válik egy apácának készülő, vallásos, polgári családba született kislány az egzisztencializmus lángoló képviselőjévé, Sartre társává. Kicsit vele ismertem fel a saját életembe való megérkezést, és ez felszabadító volt. „Az irodalom lehetővé teszi, hogy bosszút álljunk a valóságon” − írja, ez a gondolat sokáig a naplóim elején szerepelt.

Legutóbb pedig, amikor Hemingway életéről olvastam, ismét Beauvoirba botlottam, aki Sartre-hoz hasonlóan a Sorbonne filozófia szakán tanult (ő volt a kilencedik női hallgató), és nyitott kapcsolatukban Sartre-ral az is belefért, hogy viszonya legyen másokkal, a híres Hemingway-jel és nőkkel is. Simone ugyanis biszexuálisnak vallotta magát, számos fiatal lánnyal állt szerelmi és szexuális viszonyban. Sartre-ral sosem házasodtak össze, gyereke sosem született, de Simone örökbe fogadta a nála három évtizeddel fiatalabb Sylvie Le Bont, jóllehet kapcsolatukat intenzív fizikai vonzódás jellemezte, kevésbé egy tisztán anya-lány viszony. Beauvoir életében szinte minden korábbi normát és társadalmi konvenciót felrúgott, saját szabályokat hozott létre, amelyek szerint élt. Ő tehát az írónő, akinek könyve, a Mások vére van előttem, ami 37 éves korában jelent meg, 1945-ben, de magyarul most olvasható először a Jaffa Kiadó gondozásában, Bíró Péter fordításában.

Beauvoir a kötetét Nathalie Sorokine-nek ajánlja, annak a fiatal lánynak, aki miatt tanári állásából felfüggesztik, hisz kiderül, hogy 1939-ben a diáklánnyal szerelmi viszonyt folytatott.

A Mások vére őrült izgalmas kötet, egészen a legelejétől berántja az olvasót. Az 1930-as évek Párizsában indul, és a második világháború közepén ér véget. A kötetben a polgári, a művész és a munkás fiatalok életét, és az őket foglalkoztató legfontosabb kérdéseket ismerhetjük meg. A főhős Jean, az ifjabb Blomart fiú, a jómódú „Blomart és Fiai, nyomda” tulajdonosának fia, akit gyermekkorától bűntudat gyötör kivételezett helyzete miatt. A fiúnak „Fogalma sem volt arról, hogy a munkások, ha felpillantottak a kémlelő-ablakon át, láthatták üde és jófiús úrigyerek-arcát.” Először akkor szembesül ezzel, amikor nyolcévesen édesanyja magával viszi Louise-hoz, az egyik munkásasszonyukhoz, akinek kisbabája váratlanul meghal. Apja rideg és közömbös magatartása undort és szégyent vált ki benne. A lelkifurdalás és a bűn végképp szívébe költözik fiatalabb barátja, Jacques halálával.

Beauvoir nem lineárisan meséli a történetet, időben oda-vissza ugrunk, ahogy a gondolataink, pontosabban a szereplők gondolatai cikáznak. A tizenhárom fejezetből álló regény első lapjain például értesülünk arról, hogy valaki haldoklik a belső szobában, de arra, hogy miért, csak az utolsó fejezetben derül fény. Hélène-ről, a gyönyörű, áradó fiatal lányról van szó, a kötet egyik főhőséről, akinek hosszú utat kell bejárnia ahhoz, hogy szerelme Jeannal majd beteljesedhessen. Ahogy annak idején Beauvoir is menekült a családjából, a konformizmus légköréből, elítélte a férfi felsőbbrendűségét sugalló apja és a túlzott vallásosság miatt bűnnek tartott szexualitást hirdető anyja elvárását, ugyanígy az ifjú Blomart is szakít a kapott polgári létével, és beáll nyomdásznak. Elkerülhetetlen, hogy szembesülnie kell azzal, hogy őbelőle így sem lesz munkás, nem tud munkássá válni. Igazából a háború alatt, egyszerű katonaként kezd majd magára találni. Az igazi helyét az ellenállási mozgalomban nyeri el, ahol antifasisztaként azt vallja, hogy „a ki nem ontott vér, ugyanolyan megbocsájthatatlan bűn, mint a kiontott”. És hogy miért érdemes meghalni? „Hogy megőrizzük az értelmes élet reményét!

A kötetben a történet mellett a másik vezérmotívum filozofikus jellegű. Habár Beauvoir elsősorban íróként értelmezte magát, és csak azután, amellett tartja számon filozófiai munkásságát, szerintem ezt a kettőt nem lehet különválasztani, a mai kritika is sok esetben filozófiai műként tárgyalja írásait. A Mások vérében is az örök nagy kérdés kerül elő: az élet értelme, jobban mondva a mi, saját életünk értelme, hiszen egy egzisztencialista regényről van szó. Fülünkbe csenghetnek Madách szavai: „A cél halál, az élet küzdelem, S az ember célja e küzdés maga.” Ami ebben a regényben is igaz, és szinte a gondolatokban is zajló hatalmas összecsapásoknak is tanúi lehetünk.

Ahogy elkezdem olvasni a könyvet, rögtön beugrik Szabó Magda és a Csigaház − egy korábban ismeretlen, kéziratból előkerült regény, amit csak két éve olvashat a közönség. Korai, talán még töredékes prózai mű, mégis benne van az írónő összes stílusjegye és későbbi regényeinek, írásainak gondolati szálai. Hozzá hasonlóan ez a könyv is még Beauvoir nagy önéletrajzi regényei − az említett Egy jóházból való úrilány emlékei, A kor hatalma és A körülmények hatalma − előtt íródott, de minden pillanata az átélt élmények hatásának hitelességével hat, és azokra a fontos filozófiai kérdésekre keresi a választ, amelyek őt, Sartre-ot, és Camus-t is foglalkoztathatták. Azaz, hogy közömbösek lehetünk-e mások nyomorúsága, szenvedése, „vére” iránt? Mennyit számít nekünk a mások vére? Kik vagyunk? Tényleg „csak hangyák vagyunk a hangyabolyban?” Mennyire határoz meg minket, hogy honnan jövünk?

Cselekszünk vagy passzívak maradunk? Azt hiszem, ezek azok a kérdések, amik mindannyiunkat foglalkoztatnak. Talán ezekben a bezárt napokban valamit alapjaiban kell rendbe tennünk magunkban, illetve talán itt a lehetőség, hogy akár könyvek segítségével újragondoljunk meghatározó kérdéseket, olyanokat, amiket több évtizeddel ezelőtt Beauvoir is feltett magának és olvasóinak.

#marieclaireolvas #Mcolvasóklub #közösségvagyunk

Olvasd el Anna korábbi ajánlóit is ITT!

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra

Siker határokon túl: Győri Noémi fuvolaművész fuvolaművész

Siker határokon túl: Győri Noémi fuvolaművész