Marie Claire Olvasói Klub – Margaret Atwood: Macskaszem

2021. január 08. |

Idén is folytatódik a marieclaire.hu-n Juhász Anna könyvajánló rovata. Kéthetente pénteken Anna mesél nektek épp aktuális olvasmányáról, legyen az regény, novellás- vagy verseskötet.

Az évet egy nagyon nehéz, szép és tanulságos olvasmánnyal kezdem. A két ünnep között álltam neki Atwood nemrég megjelent kötetének, és pár oldal után kétszer is letettem. Az első lapokon két lány kapcsolatába látunk bele, és ez a hirtelen megmutatott feszült viszony felkészületlenül ért, ugyanis számtalan emléket ébresztett bennem, amikkel egy ideje foglalkozom. Nem is tudtam, hogy előhozhatóak ezek saját gyermekkoromból, de ez a pár oldal visszarepített az időben, és azt hiszem, megijedtem. De végül is nem ezért olvasunk? Hogy valamiképp saját magunkat (is) jobban megismerjük, megértsük a minket körülvevő világot, és válaszokat találjunk? Belevágtam hát harmadjára a kötetbe, és onnan nem volt megállás.

Hatszáz oldalnyi „utazás” a Macskaszem, és leginkább a történet cselekménye mellett a lélek utazásáról van itt szó, mindarról, amin talán egyre inkább én is töprengek, ami izgat, amit elemzek. Mi minden történik velünk gyermekkorunkban, amit cipelünk egy életen át, és a lehető legváratlanabb helyzetben tör ki belőlünk? Hiszünk majd bukdácsolunk a barátság hálójában, ragaszkodunk emberekhez, akikkel összehoz minket az élet, bízunk bennük, és részesei leszünk helyzeteknek, amik nem jók. A főszereplő, Elaine Risley nyolc-kilenc éves kislány a ’40-es években, az ő gyermekkora és barátságának története – Carol, Grace és Cordelia társaságában, az egykori Torontóban, a „sártenger” közepén – nagyon megérint. A könyv egyik, meghatározó szála ez. Megérint, mert a „bullying”, a megfélemlítés, és ennek kimondása foglalkoztat. Utópia, de jó lenne, ha le lehetne számolni vele. Az elmúlt évben számos könyvet ajánlottam, amikben barátságok mutatkoztak be, amikben kamaszkoruk kezdetén lévő lányok életébe látunk bele, egy-egy rossz mondat hatását, egy-egy mérgező kapcsolatot, a megfelelni vágyás és valahová tartozás érzését mutatják meg. Grecsó Krisztián Verájában, Ferrante nápolyi történeteiben, de korábban Janne Teller Semmijében is gyerekeket látunk, akik helyzetbe hozzák egymást, és nehezítik egymás életét. A Macskaszem egyik megrázó pontján valahol az egyharmadánál, egy iskolai órán Miss Stuart azt kéri a diákoktól, hogy rajzolják le, iskola után mit csinálnak. Elaine, aki a háború és egyfajta nomád vándorélet után szüleivel és testvérével, Stephannal Torontóban telepszik le, magát rajzolja le egy ágyban. „A fekete zsírkrétát tartó kezem egye erősebben nyomódik a papírra, amíg a kép szinte teljesen fekete lesz, amíg csak az ágyam halvány árnyéka és a párnán nyugvó fejem látszik ki belőle, semmi több.” Megrázó kép. Miközben barátai vannak Elaine-nek, játszanak kint a szabadban vagy egymás szobájában. Elaine számára a letelepedéssel, az iskolával új perspektívák nyílnak meg, és úgy érzi, végre részese lehet annak a lányvilágnak, amire mindig vágyott. De ezek a kapcsolatok, főképp a könyv elején már megidézett Cordelia személye, egészen mást hoz. A dolog a megfelelésről szól, a hatalomról, és arról, hogy „a kislányok csak a felnőttek szemében aranyosak és kicsik. Egymás számára nem aranyosak. Életnagyságúak.” Ezt a tanulságot már a felnőtt Elaine vonja le, hisz a kötetnek másik szála az ő életét és érzelmeit mutatja be, a festőnőét, aki hazatér Torontóba, gyermekkorának egyik fő színhelyére, ahol retrospektív kiállítása nyílik. És ez a felnőtt Elaine nemcsak gyermekkorával néz szembe, hanem szüleivel, művészetével, nőként való létezésével és egész életével – és igen, megint egy kapcsolódó könyv: Tompa Andrea Haza című könyvében is visszautazik a főhős gyermekkorának helyszínére, máshová érkezik, de ugyanilyen hosszú utat jár be. Ennek a felnőtt Elaine-nek emblematikus festménye van kiskori barátnője édesanyjáról, szédülten bolyong az egykori áruház élelmiszerosztályán, és mindenkiben Cordeliát látja. Várom, hogy le tudja végre tenni ezt a kapcsolatot, és léphessen. De vajon le lehet tenni (végleg) ezeket a toxikus viszonyokat?

Tavaly tavasszal írtam már Margaret Atwood Az ehető nő című kötetéről, amiben az akkor 23 éves írónő a ’60-as évek Amerikájában olyan regényben foglalta össze korát és annak lehetőségeit, ami ma, fél évszázaddal később is tanulságos, elgondolkodtató és letehetetlenül izgalmas. Akkor azt írtam, Az ehető nő a választások könyve, ez, a Macskaszem az ébredés és a szembesülés könyve.

Hálás vagyok Atwoodnak, mert megmutatja az emberi kapcsolatokat, a család, a barátság, a közösségben létezés nehéz szabályait, és mindazt, ami meghatározza felnövésünket. Kiemelhetnék még számos mozzanatot a kötetből, hisz fontos az édesanyával való megérkezés – hacsak pillanatokra is –, és fontos a macskaszem, ami üveggolyóból önarckép lett, de inkább olvassátok el ezt a csodálatos kötetet, amiben – ahogy írtam – a történet mellett a lelki utazás a legfontosabb.

Ezt mát láttad?

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra

86 éves korában elhunyt Törőcsik Mari Nemzet Színésze

86 éves korában elhunyt Törőcsik Mari