„Szükség lenne egy grafikusi közösség építésére” – interjú Ghyczy Diával

2021. április 01. |

Ghyczy Dia szerette volna, ha tömeggyártott nyomatok helyett egyedi, kis szériás illusztrációk díszítik ismerősei falait – ezért alapította meg saját márkáját. Az alkotóval hagyományos technikákról, alkalmazott grafikáról és az illusztrátorok közösségépítéséről is beszélgettünk.

Úgy tudom, a Phosphor Print ötlete azért született, mert rengeteg ismerősöd lakásában szembesültél tömeggyártott IKEA-nyomatokkal. Szerinted manapság mennyire van igénye az embereknek, hogy egyedi műalkotásokkal díszítsék az otthonukat? 

Alapvetően az tűnt fel, hogy a családi fotókon kívül nagyon ritka, hogy valamilyen személyes vagy különleges darabbal dekorálnák az emberek az otthonuk falait. Arra már nincs energiája senkinek, hogy ezzel bíbelődjön. Sőt, sokan abban sem biztosak, mi illene a térbe, és mit néznének szívesen minden nap. Már a döntés gondolatától megijednek, nem is beszélve arról, hogy ha mégis megvan az elhatározás, akkor az is gondot okoz, hol keressenek képeket a falaikra. Egyből a festmény kategória (mint műalkotás) ugrik be mindenkinek, amiről az van az emberek fejében, hogy nagyon drága, szinte elérhetetlen, biztos nem engedhetik meg maguknak. Így marad az IKEA, ahol kép is van, keret is van, szög is van. 

Mennyire nehéz, és mennyire lehet versenyezni a tömeggyártott printek viszonylag olcsó áraival? Szerinted az emberek hajlandóak többet fizetni, ha közvetlenül az alkotótól vásárolnak limitált példányszámú printet?

Nem könnyű versenyezni, és valószínűleg a Phosphor Prints jelenlegi üzleti modellje nem is alkalmas rá. De talán pont az a belerakott pluszmunka – limitált példányszám, kézi nyomtatás, személyes témaválasztás – ad annyit, hogy egy kicsit többet költsön rá az ember, és kicsit jobban utánajárjon, hisz nekem nincs akkor boltom, mint az IKEA-nak – még! És igen, az sok pluszt ad a dologhoz, ahogy te is látod, hogy tőlem személyesen veszik át a nyomatokat, míg a tömeggyártott plakátokat egy kék-sárga ruhás néni csipogja le.

Mik inspirálnak alkotáskor, honnan merítesz ihletet?

Leggyakrabban az adott helyzetem, lelkiállapotom. Amilyen gondolatok, érzések dolgoznak épp bennem, az eléggé kihat a rajzaimra. Amerre utazom épp, akikkel találkozom, amilyen zenét hallok, vagy könyvet olvasok. Tervezem, hogy a jövőben nyitok majd konkrétabban körülírható témák felé, amelyek az emberek nagy részét érintik és foglalkoztatják. Ezek kapcsán szeretnék majd kutatómunkát is végezni. Persze a személyesség mindenképp megmarad.

Olvastad már?

Mennyire próbálod figyelembe venni a trendeket egy-egy témaválasztásnál, majd az alkotás során? Az Instagram alapján ma már nagyon jól be lehet lőni, hogy mik azok a vizuális elemek, stílusok, amik jó eséllyel széles közönségnek tetszenek majd.

Ez nehéz kérdés. Alapvetően igyekszem nem vizuális, inkább tartalmi kutatómunkát végezni a témában, hogy a stílust majd a téma hozza. Így általában egyáltalán nem a legújabb trendeknek felel meg egy-egy sorozat. Inkább olyan üzenetet vagy történetet hordoz, amihez időtlenül lehet kapcsolódni.

Mesélj egy kicsit a rizográfiáról! Mi az eljárás lényege, és mik a sajátosságai?

Szigeti Árpi, a Hurrican Press vezetője ismertette meg velem itthon ezt a technikát, aztán egy amszterdami nyomdász bácsival is felvettem a kapcsolatot, később ki is mentem hozzá – az egyik széria nála készült. Ő nagyobb méretben, több színnel, nagyobb gépparkkal dolgozik. A rizo azért jó, mert szójaalapú tintával nyomtatsz, így környezetbarát, és egy festékdobbal kiegészített fénymásológéppel történik a sokszorosítás. Sok tekintetben hasonló a szitanyomáshoz, egymásra lehet nyomtatni a színeket, és fedettségtől függően keverednek vagy takarják ki egymást. Nagyon élénk, vibráló színekkel lehet dolgozni, ami különösen tetszett benne – innen jön egyébként a Phosphor név is. 

Szerinted milyen előnyei lehetnek a hagyományos technológiáknak a digitális munkával és sokszorosítással szemben?

Nem lehet összehasonlítani, mert mindkettő nagyon jó, csak másra való. A képzőművészethez jobban kapcsolódik a hagyományos technika valamelyik fajtája, szerintem ez inkább egy önkifejező terület. Több tere van a kísérletezésnek is, kevésbé a tökéletességre, pontosságra törekszel, a hibák megszépülnek. Míg a digitális munka során nagyon figyelsz minden részletre, mindennek tűpontosnak kell lennie – főleg, ha megrendelőnek dolgozol.

Milyen lehetőségei vannak egy fiatal művésznek az érvényesülésre ma Magyarországon, szerinted mennyire nehéz terep ez?

Én alkalmazott grafikusként dolgozom elsősorban, arculatokat és csomagolásokat tervezek megrendelők számára. Ez kevésbé az önkifejezésről szól, inkább egy adott problémára kell a lehető legjobb megoldást megtalálni vizuális és technikai értelemben. Így nem egy képzőművész útját járom be, aki naphosszat fest, alkot és várja, hogy felfedezzék, vagy kiállítótermek ajtaján kopogtat azt remélve, hogy kiállíthatja a munkáit. Nekem sokat segít az elmúlt tíz év alkalmazott grafikusi tapasztalata abban, hogy ne csak az önkifejezésre és a plakátok megrajzolására, kinyomtatására fókuszáljak, hanem a kommunikációra és a marketingre is. Bár hozzáteszem, nagyon sok időbe és energiába kerül minden területen helytállni. Nemrég találtam valakit, aki segítene menedzselni a céget, így nekem csak arra kell majd fókuszálnom, amihez értek: a témaválasztásra és a plakátok elkészítésére.

A márkádban más alkotóknak is teret adsz: hogy látod, mennyire jellemző a szakmán belüli segítségnyújtás, mennyire erős a rivalizálás, és egyáltalán beszélhetünk-e Magyarországon valódi alkotói közösségekről?

Az első ilyen széria kapcsán sokat tanultam abból, hogyan ne csináljam a másokkal való kollaborációt. Mindamellett nagyon jó volt az öt tervezővel a közös munka, érdekes volt a témához való hozzáállásuk, és igazán változatos plakátok születtek.

Szoktam gondolkodni azon, hogy szükség lenne egy grafikusi közösség építésére, ami leginkább érdekvédelmi szervezetként funkcionálna. Szerintem a kezdő vállalkozókat biztosan segítené az ügyféllel való kommunikációban, a felesleges tervezési buktatók elkerülésében. Emellett, akiket én személyesen is ismerek, azok hozzám hasonlóan gondolkodó tervezők és eléggé segítőkészek. Persze egy határt érdemes meghúzni, jó, ha mindenkinek van saját munkamódszere, hisz kell a változatosság szakmán belül. De jó dolgok tudnak születni abból is, ha különböző alkotók közös cél érdekében hoznak létre valamit, mindenki beleadva a saját tudását, gondolatait.

ghyczy-dia-phosphor-prints-illustrator

Rengeteg az alkotó és őrületes a vizuális dömping. Te hogy érzed, túltelítődött a szakma, vagy megférnek egymás mellett a grafikusok? Hogyan lehet kitűnni a tömegből?

Rengeteg a megrendelő is szerencsére. Egyre többen jönnek rá, hogy ez egy szakma, és jobb, ha hozzáértő végzi ezt a munkát, nem egy rokon, ingyen. Amíg ez a tendencia is növekszik, addig elfér a sok alkotó egymás mellett. Egyébként úgyis lemorzsolódik, aki nem képes fejlődni és nem sajátítja el azokat a képességeket, amik egy munka végig viteléhez szükségesek. Annyifelé lehet szakosodni, annyiféle dolgot lehet a vizuális szakmán belül csinálni, hogy ennek tényleg csak a fantázia szab határt, illetve az, hogy az ember tud-e élni a kínálkozó lehetőségekkel. 

A saját céged mellett alkalmazott grafikusként is dolgozol. Nyilván nehéz általánosságban fogalmazni, hiszen minden megrendelés más, de mennyire törekszel rá, hogy ezekbe a munkákba is beletedd a stílusod, a kézjegyed? 

Azt hiszem, ez már nem egy tudatos döntés. Van egy kialakult vizuális világom, és amiatt keresnek meg, ezt a színvonalat, stílust várják el tőlem. Például metálzenekar még soha nem kért fel, hogy tervezzek nekik lemezborítót – valószínűleg nem véletlenül. Azt érzem, hogy túl sokféle munkát vállalok el, filmplakát tervezéstől a gasztronómiai létesítmények teljes arculatán, csomagolásán és nyomdai anyagain át az egyszerűbb weboldalakig. Mindenképp az a cél, hogy ezeket szűkítsem, mert nem jó elaprózódni… Inkább kevés dologhoz kell jól érteni szerintem. Ennek kissé ellentmond, hogy vonzanak az új típusú munkák, kihívások. Ezért született meg a márka, hogy ott éljem ki ezeket a vágyakat. Tervezőgrafikusként fontosabb a pontosság, megbízhatóság és használhatóság, hisz a megrendelő pénzével és idejével „játszunk”.

ghyczy-dia-phosphor-prints-illustrator

Számodra mi lenne az abszolút álommunka?

Hú.  most is van több nagyon izgalmas munkám, amikre büszke vagyok, és nemrég még álommunkaként gondoltam rájuk. Igazából mindig az inspirál, amin épp dolgozom. De remélem, hogy a Phosphor Printsszel is létrehozok majd valami maradandót, ami sok emberhez eljut. 

Fotó: Zoltai András (portré)

Olvass tovább!

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra