Marie Claire Olvasói Klub – Tallér Edina: Lány a város felett

2021. augusztus 06. |

"Nehéz normálisnak maradni ebben a zűrzavarban, ami most van" - mondja Anna, igazából Eileithüia, igen pont így, nehéz megjegyezni, de neki épp elég, hogy nem Anna, ahogy a faluban ismerték, ahogy anyukája hívta, hanem a “fura nevű nő”. – Tallér Edina kötetéről mesél nekünk Juhász Anna az Olvasói Klubbunk e heti részében!

Nehéz normálisnak maradni ebben a zűrzavarban, ami most van” – mondja Anna, igazából Eileithüia, igen pont így, nehéz megjegyezni, de neki épp elég, hogy nem Anna, ahogy a faluban ismerték, ahogy anyukája hívta, hanem a “fura nevű nő”. Szóval Eileithüia, a fura nevű nő, aki valamiféleképpen arra tette fel az életét, hogy egy olyan világot mutasson mindenkinek, így magának is, amiben jó élni.

Eileithüia, akit látunk bizonytalanságban, de sikeres is, aki a várost is és az otthont, a vidéket is jól látja, aki jósol, mint az anyja, pedig valójában gyógyítani akar. Gyógyít is, minket, olvasókat mindenképp, leginkább metsző őszinteségével és kérdésekkel: tényleg az az élet, amit falun, az anyákról másoltak anno? A városban más az élet mint az otthoni vályogházban? És vajon meddig kell menekülni az emlékeink elől, a múlt elől, ha szeretnénk megérkezni? Mit kell cipelni, mit kell letenni? Eileithüia: ő Tallér Edina Lány a város felett regényének főszereplője. Annak a könyvnek, ami az utóbbi idő legjózanabb olvasmánya számomra: egy könyv, ami nagyon a mának szól, azokat a kérdéseket fogamazza meg, amik itt vannak velünk, egy könyv, ami minden lapjával tükröt tart a XXI. századi ember rohanó, hajszoló, vak és kapkodó társadalmának, ugyanakkor tükröt tart a szeretetre vágyó embernek is. Itt van tehát a főhősünk, a fura nevű lány, később nő, aki segít nekünk a maga egyedi módján – hisz tisztánlátó –, hogy hátha meggyógyulnak az emberek, és boldogok lesznek. “Azt hittem, együtt meg tudjuk csinálni.” – Maradjunk annyiban, megpróbáljuk.

juhasz-anna-olvasoi-klub-taller-edina

Faluból a világ tetejére

Eileithüia, a lány jósol, ahogy anyja is tette egykor. Egy olyan világot árul milliónyi ügyfelének a világ minden pontján és személyes találkozásain, amiben nem a múltat kutatja és a jövőt fürkészi, hanem amivel megtanulhatunk élni. Amiben megvesszük a vágyott válaszokat. Igazat is mond és megjegyzéseivel segít, (ezeket a hangokat nagyon jó felismerni) de persze elfed és torzít is – épp úgy, ahogy szeretnénk. Ahogy azt hisszük, könnyebb. Mert mindenki hinni akar valamiben, és ehhez fogódzkodókat keres – szavakat, varázsigéket, kézzel fogható válaszokat, ezért pedig mindent megad. – De ne legyen itt távolítás: ezek az emberek mi vagyunk, akik megadunk mindent, hogy értsük, lássuk, kontrolláljuk és irányítsuk az életet. Jeleket várunk, és válaszolat szeretnénk. A lány pedig, a fura nevű lány, akinek híre megy, hogy ő a legjobb jós, és aki olyan gazdag lesz, hogy mindent megkaphat – belőlünk, a mi álmainkból és a reményeikből lesz gazdag –, a lány megtanulja, hogy azt mondja, amit hallani szeretnénk és megtanulja önmagát, hogy egyszer boldog legyen. Boldog, mert erre az egyre vágyott kiskorától kezdve, onnantól kezdve, hogy anyjával egyedül, a falu utolsó előtti házában elkezdte életét, onnantól, hogy az iskolában kibeszélték a tanárai, onnantól, hogy barátja lett a Pánsípos ember, vagy onnantól, hogy elhatározta, neki más lesz. Mármint az élete.

Ami jön fogadom, ami megy, engedem. Mondd utánam, Anna” – ezt meg már az anyja mondja neki, Annának – mert ez a valódi neve, amit keresztségben kapott. A felvett név, Eileithüia a görög mitológiából származik, és eredetileg Héra és Zeusz lányát hívták így, aki a gyermekeket óvta. A mi főhősünk, akit látunk tizenöt majd harminc évesen, látunk gyerekként, felnőttként, barátot fürkészve, saját hangot alakítva, a láthatatlan labirintusban szédelegve – ahol talán mindannyian az utunkat keressük – ez a lány olyan, mintha minket óvna, leginkább a saját valóságunktól. Eileithüia jósol, árusítja az általunk vágyott szavakat, de ha jól figyelünk, vezet is minket. Egyszerre mesélnek szikár szavai jóslásban és a könyv lapjain múlandóságról, életről és halálról, és egyszerre arról, hogy mi a szabadság és fel tudunk-e szabadulni egy olyan világban, aminek hálóját mi szőttünk magunk felé. Szabadság? Ez kulcskérdés Annának, aki a faluból a városba kerül, ott is a legmagasabb épületbe, ahol ő lehet legközelebb a Naphoz, de azzal, hogy a vágyott magasságba került, még nem érkezett meg önmagához. Ahogy a szabadság mindannyiunknak kulcskérdés, csak valahogy ebben a felfordult világban mintha egyre távolabb kerülnénk tőle.

Szóval van itt egy lány, egy árva lány a falu szélén, akinek vajákos az anyja, jósnő, akit mindenki ismer. Anyja halála után a lány idővel maga is jósnő lesz, a legkeresettebb, akinek a világon a legtöbben hisznek. Aki minden nap hajnalban ébred, aki áhitattal néz Sadhana Devi Dasira, azaz Erzsire, akinek csodáját hosszú éveken várja vissza. Aki vágyik a kötődésre, és aki sokat csalódott. Aki nagyon magasara juott, de kérdés, ha a világ tetején vagyunk, látjuk-e, hogy még csak most kezdődik minden.

“Miért hagytál itt engem?”

Sok tételmondatot kapunk Tallér Edina könyvéből, olyanokat, amik mind ismerősek lehetnek nekünk. “Folyton elhal bennünk valami, erről szól az élet” – gondolja Anna tehetetlen anyját látva, anyját, akitől számtalan dolgot örökölt, például a jóslást, a döntéseket és a hagyományokat – mindent, amiben beleszületett és amiből kivált, ami messzire repítette. Kicsit később, egy jóslás alkalmával pedig egy elveszett nőnek arra hívja fel a figyelmét, hogy “olyan az élet, mint egy mese“. Ez is igaz, Annáé különösképp, és hozzá kapcsolódva, rá figyelve a miénk is. De milyen ez a mese? Mire vágyakozunk eszeveszetten? Pénzre? Hatalomra? Sikerre? Tudunk kitekinteni egy olyan világból, amit valójában mi teremtettünk magunknak? A könyvet olvasva azon gondolkodom, hogy én inkább Anna vagyok-e, aki mindent elért, és szavakat árul, vagy inkább egy ember, aki fizetne az álmaiért? És ha utóbbi, vajon mit mesélnék magamról és mit kérnék? Én is csak azt szajkóznám, mit és kit szeretnék, miközben leginkább az sem tiszta, ki vagyok valójában? Én is mindent tudnék pontosan ahelyett, hogy megtartanám a csendet, ami az élethez éppúgy kell, mint a zaj? Meghallanám azokat a félmondatokat, amikben a szerző és a főhős üzen nekünk történetével?

Szép könyv a Lány a város felett – mert valódi, mert szeretettel nevel, mert őszinte: éppúgy benne van az élet és a halál, mint a család és a magány. És persze a szerelem. Főképp pedig a szeretet, amivel Tallér Edina megírta a könyvét, amire nagyon nagy szükségünk van.

Olvass tovább!

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra