Gyengédség, bűntudat, gondoskodás, szeretet, elszigeteltség, harag – az anyasághoz rengeteg különböző, gyakran szélsőséges érzelem fűződik, amik az alulról szerveződő (főleg a közösségi médiában kibontakozó) női közösségeknek köszönhetően az elmúlt években egyre inkább kihangosodni látszanak. Mégis, a domináns narratíva – főleg a népesedéspolitikai céljait kizárólag a nőkre hárító hazai kormányzati kommunikációban – még mindig abból indul ki, hogy az anyaság természetes, ösztönszerű, mintegy evidensen fakad a női létezésből. Ezzel az elképzeléssel leginkább az a baj, hogy borzasztóan veszélyes és kártékony következtetéseket szül: mi van például azokkal, akik nem akarnak vagy nem tudnak szülni? Mi van, ha valaki nehézségeket, megbánást, vagy akár veszteségélményt él meg az anyasága kapcsán? Ha a nő egyedül anyaként (egészen pontosan boldog, kiteljesedett anyaként) jogosult a létezésre, vagy legalábbis csak ezen az úton nyerhet értelmet a léte, mit gondolunk azokról a nőkről, akik valamiért „nem tesznek eleget” a feladatnak?
A Deák Erika Galériában látható Jelenlétem evidens szeretne rámutatni, hogy az anyaság megélése egyedi és sokféle, és hogy érdemes lenne elfogadni, hogy valójában nem létezik az a genetikailag determinált, uniformizált anyaságkép, amiben magától értetődő, hogy a nő elsődleges feladata az anyaság, és hogy a gyerekért kizárólagosan (vagy akár elsősorban) a nő felel. Az Oltai Kata kurátor és Gáldi Vinkó Andrea (vele készül interjúnk ITT) fotós személyes tapasztalataiból kibomló kiállítási koncepcióhoz Oltai olyan hazai és külföldi művészeket keresett, akik különböző szemszögekből és különböző eszközök segítségével beszélnek a megélt anyaságról.
A tárlaton láthatunk videóinstallációt, objekteket, festményeket és fotográfiákat is, amiken az anyasággal kapcsolatos szubjektív, mégis gyakran kollektív élménynek számító viszonyulások mutatkoznak meg. Egymás mellett van jelen a szépség, az anyákat terhelő láthatatlan munka, az anyaszereppel kapcsolatos küzdelmek, a kiszakadás vágya, vagy éppen a felnőtt nők saját anyjukhoz fűződő viszonya. Mindez egyúttal jól jelzi azt is, hogy a különböző érzelmek megférnek egymás mellett, hogy nem lehet, és nem is érdemes az anyaszerepet a „jó anya” és a „rossz anya” szélsőséges és leegyszerűsítő kategóriáira osztani aszerint, hogy a nő elsődlegesen örömöt vagy nehézségeket él meg benne.
A kiállításon olyan hazai művészek munkáit láthatjuk, mint a patriarchális elnyomásban élt hétköznapokhoz mindig fanyar humorral nyúló Fajgerné Dudás Andrea vagy ez egyedi vizuális világot teremtő Oláh Mara (OMARA). Az ingyenesen látogatható tárlatot július 29-ig lehet megtekinteni, bővebb információ ITT olvasható.
Fotó: Gyuricza Mátyás
