Azzal, hogy az Amazon a Gyűrűk ura-sorozatot a nyakába vette, rettentő nagyot vállalt, nagy áron: több mint egymilliárd dollárból készülhet a teljes sorozat, ez a büdzsé pedig rekordnak számít. Tolkien öt nagy művéből (Gyűrűk ura-trilógia, Hobbit, A szilmarilok) négy könyv jogait, azaz a tolkieni világ mitológiáját feltáró Szilmarilokon kívül mindet felvásárolták, így bőven van alapanyag. Talán túl sok is? Az Amazon öt évadosra tervezi a szériáját, de nagy kérdés az, ami mindig, ha egy legendás alap kerül feldolgozásra: képes lesz-e lépést tartani vele, méltó lenni hozzá? Tolkien olyannyira alaposan teremtette meg szerteágazó univerzumát, hogy itt szó sem lehetett arról, hogy pusztán egy újabb bőrt húzzanak le az alapanyagról. Azt mindenki, még a pénzhajhász stúdiók is tudták, hogy a tolkieni világgal ezt nem tehetik meg.
Az alaposság elsősorban a látványvilágon mutatkozik meg. Véleményt alkotni egyelőre az első két rész alapján tudunk, de az már az első pillanattól nyilvánvaló, hogy a Gyűrűk ura széria eddig legmeghatározóbb pontja a szemek gyönyörködtetése. Többször lehet az az érzésünk közben, mintha egy mozgó festményt szemlélnénk. Ez különösen a tündéket felvonultató jelenetnél igaz, de a külvilág elől elrejtett törpbirodalom bemutatása is olyan lenyűgöző, hogy órákig elnézegetnénk minden egyes aprólékosan kidolgozott részletével együtt. A rajongó (de a nem rajongó is – kizárt, hogy ez a látványvilág valakit ne ejtsen rabul) gyerekké válik a cukorkaboltban: még többet és többet akar látni ezekből a meseszerűen, mégis elképesztő valósághűen kidolgozott tájakból, birodalmakból.
Az első rész külcsínében éteri és pompás, leginkább még arról szól, hogy felfogjuk: éppen újra belecsöppenünk a Gyűrűk ura világába. Látványos belépők kíséretében felvonultatja legfőbb szereplőit és helyszíneit. Kezdi ezt a harcos és makacs, mindenre elszánt Galadriellel (akit a filmtrilógiában Cate Blanchett, itt Morfydd Clark alakít), aki évszázadokon át üldözi Szauront kicsi tündeseregével, ám rajta kívül már mindenki hitét veszti abban, hogy a Sötét úr egyáltalán tényleg létezik még. Ahogyan azt a cím is egyértelművé teszi, a Hatalom Gyűrűinek megalkotása is a sorozat egyik központi szála. Mindezek mellett pedig nagy hangsúlyt fektettek az alkotók arra, hogy Tolkien népeinek, az azok közötti szövetségek, helyszínek, régről jól ismert és eddig kevéssé taglalt karakterek, népcsoportok még alaposabban bemutatásra kerüljenek, például a gyapotlábúak, akik leginkább a hobbitokhoz hasonlíthatók. De a törpök és tündék közötti ellentétre is kapunk utalásokat már a második részben egy személyes szálon (az ifjú Elrond és a törpherceg, Durin közötti régi, ám azóta elhalványuló barátságán) keresztül.
Míg az első rész brutálisan esztétikus, finom, szolid bevezető, addig a közhelyekkel is bő kézzel bánik. Ez különösen Galadriel szálán érződik. Ugyan az őt alakító Morfydd Clarkra egy rossz szavunk sem lehet, minden, ami vele történik, és minden döntés, amit meghoz, az előre kiszámíthatóság netovábbja. Azzal viszont, hogy az első rész még inkább egy lassan beinduló, inkább bemutatkozó, a szereplőit és fő helyszíneit bemutató pilotepizód, semmi baj nincs – különösen úgy, hogy egy nagy ívű, hosszúra tervezett szériáról van szó, ahol bőven lesz tér a kibontakozásra (remélhetőleg ezzel okosan élnek majd az alkotók). Különösen azért nincs okunk megijedni, mert már rögtön a második rész sokkal több izgalmat és feszültséget tartogat, így a kellemes felvezetést nem húzták olyan sokáig, hogy már unalmassá váljon.
A Gyűrűk ura sorozattól joggal várhatunk egy szerteágazó előzménytörténetet, amely még mélyebbre vezet minket Tolkien csodálatos aprólékossággal kidolgozott univerzumába. Első pillantásra, az első két epizód alapján van okunk bizakodva várni a továbbiakat, de innen még bármelyik irányba tarthat a széria: válhat egy alapvetően szórakoztató, de megszokott fordulatokkal dolgozó biztonsági játékká, de benne van a lehetőség arra is, hogy valami maradandóvá váljon.
Szerző: Németh Míra gyakornok
Ezt már olvastad?
