„Most már nem bújok el a sorok mögé” – megérkezett BÖBE első magyar nyelvű dala

2023. május 19.
BÖBE, azaz Szécsi Böbe közel egyéves alkotói szünet után tért vissza: bemutatkozó albuma, a poïsoned paradïse óta ez az első megjelenése. Az EGYEDÜL PÄRBAN a korábbiakhoz hasonlóan személyes ihletésű, azonban van egy óriási különbség az eddigiekhez képest: ez az első olyan dalszöveg, amelyet BÖBE anyanyelvén írt. A dalt pedig csak még különlegesebbé teszi a hozzá készült, egyedi látványvilágú klip, amely az énekes-dalszerző saját világába kalauzol minket. 
BÖBE

„Szeretem magam kihívások elé állítani, és a debütáló lemezemre bár nagyon büszke vagyok, sok tanulságot le is vontam belőle. Az egyik az volt, hogy ideje megpróbálkoznom magyar nyelvű dalszövegekkel is, ami egy szuper kihívásnak bizonyult. Nagyon sokáig féltem tőle, most viszont azt éreztem, ebben fejlődni tudnék” – meséli BÖBE. Emellett azt vette észre, hogy lassan ő maga is több hazai előadót hallgat, mint nemzetközit, és borzasztóan inspirálja a pezsgő popzenei élet, ami az itthoni szcénát jellemzi az utóbbi években.

Az EGYEDÜL PÄRBAN elkészüléséig vezető út pedig tele volt felismerésekkel BÖBE számára: szövegírás közben döbbent rá például arra, hogy az angol nyelvű dalszövegek mögé egy picit ő maga is „elbújhatott”. Sokkal egyszerűbb volt személyes élményeit megosztania dalain keresztül úgy, hogy tudta, nem mindenki fogja érteni, miről is énekel. Ezzel a könnyedséggel szemben azonban azt is megtapasztalta az újfajta alkotói folyamat során, hogy mennyire felszabadító saját anyanyelvén írni; mennyivel őszintébb és kendőzetlenebb anyag születhet így.

BÖBE

BÖBE

Ez a dal pedig nem csak emiatt különleges, hanem azért is, mert BÖBE kivételesen nem saját maga végzett minden produceri munkát, hanem Doór Mátyással (Brenka, Tamáska Gabi, Pandóra Projekt, Punnany Massif, Beton.Hofi) közösen adtak végleges formát a tracknek. Bár BÖBE továbbra is marad a bittersweet, azaz „keserédes pop” mezsgyéjén, a végeredmény Doór közreműködésének is köszönhetően mégis egy pörgősebb, táncolhatóbb dal lett; más, mint a poïsoned paradïse balladisztikus anyaga. 

Az alkotói folyamat mellett egyébként maga a szöveg is nagyon önreflexív: „Ahogy a korábbi dalaim, ez is személyes ihletésű. Egy olyan párkapcsolatról szól, amiben hiába van mellettünk valaki, egyedül érezzük magunkat. Nem egy tipikus szakítós dal: szó van benne arról a folyamatról is, amelynek során mi is kicsit kielemezzük a saját hibáinkat, és szembenézünk azzal, hogy esetleg mi magunk mit ronthattunk el” – mondja az énekes-dalszerző. 

Ezt jeleníti meg sajátos vizuális világgal az EGYEDÜL PÄRBAN-hoz készült videóklip is, amelynek már a megvalósítási folyamata is nagyon egyedi volt. A videóklip ugyanis a Telekom saját, fiatalokból álló kreatív csapata, a Kraft Agency és a The Deep CC kreatív ügynökség közös kollaborációjából született, egy hosszú távú együttműködés egyik mérföldköveként. A koncepciót BÖBE az ügynökségekkel közösen álmodta meg, a végeredmény pedig egy álomszerű vízió lett. A kisfilm apró elemei tökéletesen visszaadják azt a fojtogató érzést, amely akkor jellemzi a mindennapjainkat, amikor egy diszfunkcionális kapcsolatban élünk, amelyből tudjuk, hogy ki kellene lépnünk, de valamilyen oknál fogva képtelenek vagyunk rá – amikor pedig mégis megtesszük, az olyan, mintha végre felébredtünk volna egy rossz álomból. 

Az EGYEDÜL PÄRBAN egy négydalos, teljesen magyar nyelvű EP első előfutára: a teljes kislemez nyár végéig áll majd össze, BÖBE pedig minden dalon más-más társproducerrel dolgozott együtt. 

Fotó: Krokovay Ábel