Zséda egész eddigi pályafutását mélyen áthatja a Lyra. Ebben az egyetlen szóban benne van minden: lírai szopránja, érzelemdús gondolatvilága, érzéki, mégis bensőséges dalai, melyek minden szónál többet mondanak, ha lelkünk titkairól van szó. A Fekete rúzs femme fatale-jában a Szeress most naivájában, vagy épp az Életben maradni pörgős ritmusában mindvégig ott volt Zséda lírai oldala is. A Motel, a Mindhalálig, vagy éppen a Helló mind mind ennek a vonalnak az ékkövei.
Mindenkinek van egy titkos kedvence köztük, ami egyenesen a szívéhez szól, egy dal, ami hol édes, hol melankolikus romantikájával a legszenvedélyesebb énjét szólítja meg. Megérdemelnek ezek a dalok egy estét, amikor övék a főszerep, egy estét, amikor a Vígszínház patinás kulisszája megtelik Lyrával, csodás, nagyívű dalokkal, finomsággal, eleganciával.
És hogy mi lesz az …és más? Egy leheletnyi a szilveszteri konfettis vidámságból, egy kis nyarat idéző lazaság, egy vadonatúj duett Dolhai Attilával, és persze Zséda csodás zenekara.
Amikor az utolsó petárda is elpukkan és vidámságban, táncban, konfettiben elbúcsúzik az óév, az új soha nem harsányan indul. Kicsit befelé figyelünk, kicsit értékelünk, sokat tervezünk, megfogalmazzuk titkos vágyainkat, számba vesszük mindazt a jót, amit szeretnénk elérni az új évben. Ilyenkor talán a lírára is fogékonyabbak vagyunk, mint az év bármely más szakaszában.
