Andor társadalmi problémákat feszeget a filmjeiben, a menyasszonya és alkotótársa, Pataki Zóra látványtervező pedig a hangulatot teremti meg azokhoz. A nyilvánosság most először, a Marie Claire on-line felületén láthatja a filmet.
Milyen volt a Vacsorát elkészíteni? Mert nézni nagyon érdekes.
Berényi Andor: Az ragadhatta meg a figyelmedet, hogy a legtöbb kisjátékfilmmel ellentétben a Vacsora olyan, mintha egy nagyjátékfilm utolsó tíz percét látnád. Magas ponton indít és anélkül próbál még magasabbra menni, hogy a karaktereket vagy az alapszituációt felvázolnánk. Rögtön az események sűrűjébe csöppenünk és próbáljuk ezzel a nagyon gyors ritmussal felvenni a lépést. Merész dolog volt, és mi sem voltunk benne biztosak, hogy anélkül is működni fog a film, hogy a nézők ismernék a karakterek hátterét. Úgy indul, hogy a főszereplőnőt alakító Rezes Juditnak megcsörren a telefonja, és kiderül: a férjével – akit Szabó Győző alakít – kiválasztották őket, hogy elindulhatnak az örökbefogadás útján.
Zóra, mit akartál elsősorban kifejezni a látvánnyal?
Pataki Zóra: A Rezes Judit által megformált karakterben régóta rejlő anyai vágyat. Ennek érdekében központi elemnek egy félkész gyerekszobát hoztunk létre. Sokat gondolkodtunk, mi legyen a nő foglalkozása, majd kitaláltuk Andorral, hogy lehetne belsőépítész, aki a jövőbeli gyermeküknek szánt szobához 3D-s vázlatokat készít magának. Különféle tapétamintákat vesz, amiket kirak a falra, hogy ezzel is maga elé vetítse a reményt, hogy egyszer majd nevelőszülőknek választják őket. A megfelelő miliőt egy üres, érintetlen érzetet keltő, összeszerelésre váró gyerekággyal is erősítettük. Arra törekedtünk, hogy egyértelmű legyen, mennyire vágyik Rezes Judit karaktere az anyaságra. A gyors kameramozgás és cselekmény nem tette lehetővé, hogy a háttér tisztán, élesen kirajzolódjon, inkább csak elmosódva látszik. Prága külvárosában találtunk egy olyan házat, ami egy művész festménygyűjteményével volt tele. Ebből próbáltunk minden térbe egy-egy képet elhelyezni, hogy egy szinte absztrakt, színes környezetet és érzéseket kapjunk, ami egyébként Rezes Judit szakmájára, mint enteriőr szakemberre is reflektál.
Valóban magas pontról indul a film, mert amikor a nő hazarohan a jó hírrel, in flagranti találja a férjét egy fiatal nővel. De ne spoilerezzünk többet! Miért pont az egyedülálló szülők örökbefogadásának kálváriája, annak számos társadalmi és lelki aspektusa ragadott meg?
Andor: Prágában jártam a rendezői mesterszakra és a Vacsora az elsőéves vizsgafilmem volt. Korábban egy gyakorlat alkalmával mindössze hatvan perc alatt kellett felskiccelnem egy konfliktushelyzetet és ekkor született meg bennem az ötlet. Az alapszituáció a semmiből jött, majd rárakódtak az engem akkoriban foglalkoztató dolgok. Rengeteget olvastam róla, és felháborított, ahogy Magyarországon az egyedülálló szülők számára törvényileg ellehetetlenítették az örökbefogadást. A filmben egy válságban lévő párt látunk, akik nagyon szeretnének gyereket. Ha nem lennének házasok, esélyük sem lenne örökbe fogadni. Elkezdtem anyagokat gyűjteni, olyan házaspárokkal és egyedülálló nőkkel beszélgetni, akik még sikeresen örökbe tudtak fogadni, illetve olyanokkal is, akik próbálkoztak, és nem sikerült nekik. Az érzelmi nehézségen túl azzal is képbe akartam kerülni, hogyan néz ki a bürokratikus folyamat.
Berényi Andor
Zóra: Kettejük kapcsolati válságába nyilván az is közrejátszott, hogy többszörös próbálkozás ellenére is sikertelen maradt az örökbefogadási kísérlet. Nem kaptak gyereket, és ez annyira felőrölte őket, hogy feladták a reményt, és egymásra vetítették a problémát. Akkor jön a váratlan lehetőség, amikor már esélytelennek látják azt. A végén talán már nem is arról szól a dolog, hogy azért fogadnák örökbe a gyereket, mert valódi család szeretnének lenni, hanem a „csak azért is legyen gyerek” mánia miatt, de a film ezt a kérdést nyitva hagyja.
Andor: Nemcsak örökbefogadásra váró, hanem bármely család esetében is előfordul, hogy a gyerek tart össze két embert. Visszatérő eleme volt az összegyűjtött történeteknek, hogy az örökbefogadással járó hosszú kálvária rendkívül megviseli a kapcsolatokat. A film nem teszi le a garast, hogy az állami gondozásban, vagy egy feszült házassággal küzdő nevelőszülőknél élő gyerek van-e jobb helyzetben. Nem ítélkezni, hanem gondolatokat indítani szeretnénk.
Zóra: Az pedig, hogy egyedülálló nő vagy férfi nevel gyereket, tudat alatt nyilván szülhet traumákat, de én például kétéves korom óta nem éltem olyan családban, ahol az apuka és az anyuka együtt vannak, ennek ellenére úgy érzem, teljes életet élek. És vannak olyan családok, ahol együtt vannak a szülők, de mégsem tökéletes minden. Szóval attól még, hogy valakit egyedülálló szülő nevel fel, nem jelenti azt, hogy nem lesz teljes értékű ember.
Milyen sikeres munkák vannak még mögöttetek és milyen projektek állnak előttetek?
Zóra: Salamon András ősszel már várhatóan a mozikban látható „Random” című munkája az első nagyjátékfilm, amiben látványtervezőként dolgoztam. Ezenkívül sok kisebb és nagyobb volumenű reklámban és filmben vettem részt látványtervezőként és art directorként. Nemrég egy holland kisjátékfilmben a viktoriánus kort kellett megjelenítenem, ami azért jelentett kihívást, mert ez volt az első kosztümös filmem. Egyébként Elisabeth királyné fodrászáról, Franciska Röschlerről szólt. Andor filmjei inkább konfliktus- és karaktercentrikusak, sokszor a látvány háttérbe szorul bennük, és kisrealista elemeket igényel. Hozzám emellett a sok színeket használó, élénkebb, szürreális álomvilág is közel áll.
Andor: Több reklám, videóklip és kisjátékfilm után a Vacsora volt az első filmem, amiben elkezdtem jobban foglalkozni a társadalmi témákkal, melyeket – pontosabban hasonlóakat –, a készülő új kisjátékfilmemben is feszegetek. Ebben is együtt dolgozunk Zórával. Szerintem, ahogy Schulze Éva legendás dramaturg tanította nekünk, a filmkészítők felelőssége, hogy mondjanak valamit az őket körülvevő társadalomról. A De még itt vagyok munkacímű készülő kisfilmem egy huszonéves fiúról és az ötéves kislányáról szól, és arra keresi a választ, meddig vagyunk hajlandóak elmenni a gyerekünkért, azért, hogy biztosítsuk számára a megélhetést, a boldogságot. Minden filmemben érintem a gyerekekkel kapcsolatos kérdéseket, a most készülő esetében talán erre egy plusz tudatalatti okom is van. Ősszel összeházasodunk Zórával, gyereket tervezünk, és ez sokkal nagyobb felelősséget tesz a vállunkra. Az emberek néha kénytelenek akár számukra morálisan nehezen bevállalható munkákat is megcsinálni, dolgokat bevállalni, mert – mint egy nagyobb cél – ott lebeg előttük, hogy nemcsak maguknak, hanem a gyermeküknek is biztosítaniuk kell a jövőt.
Miért ezt az útját választottátok az önkifejezésnek és egyáltalán hogyan csöppentetek a filmes világba?
Zóra: Kamaszkorom óta érdekelt a fényfestés, a virtuális vizuálok tervezése. Művészcsaládban nőttem fel, sokáig Dániában laktam, és amikor hazajöttem, felvettek a MOME médiadesign szakára. Fábián Noémi kurzusán analóg módon kellett vizuális effekteket létrehozni, akkor fogalmazódott meg bennem, hogy mindenképpen látványtervezéssel szeretnék foglalkozni. Miután végeztem, az SZFE mesterszakára mentem, és az ottani diplomám megszerzése után Takács Eszter látványtervező mellett kezdtem el dolgozni. Így rögtön bele is csöppentem a szakmába. Egyelőre teljesen elvitt a filmes világ, de vágyom rá, hogy színpadi díszletet is tervezhessek.
Pataki Zóra
Andor: Harmadikos általános iskolásként valamilyen feladatra válaszul azt írtam a füzetembe, hogy rendező szeretnék lenni, és hogy sokan nézzék meg a filmjeimet és sikeresek legyenek. A gimnáziumban zenekarom volt, piáltam, beszippantott a buli világa. De 18 éves koromtól kezdve folyamatosan filmeket csinálok és nemcsak rendezni szeretek, hanem mindent, ami ezzel kapcsolatos. Statisztáltam, ügyeltem, és a mai napig dolgozom rendezőasszisztensként. Örülök, hogy nem rendezőként kezdtem, és annak is, hogy a mai napig asszisztenskedek. Nemcsak a megélhetés miatt fontos ez, hanem hogy kialakuljon benned az alázat, ami ha felső pozícióban vagy, akkor is képessé tesz arra, hogy empatikusan állj a papíron alattad levő, de amúgy veled társként dolgozó munkatársak felé.
Milyen lesz a közeledő esküvőtök berendezése?
Andor: Látványban erős projekt lesz, kevesebb megrendezett jelenettel. Zóra a nagyobb szervező, de mindenben kifejtem a véleményem, amiről kéri. A legtöbb dologhoz jobban ért, mint én. A pálinkáról viszont magam gondoskodom.
Zóra: A természetet használjuk mint fő látványelem. Édesapám balatonfüredi, Andorral meg a családdal együtt nagy szerelmünk a Balaton-felvidék. Mindannyian olaszmániások vagyunk, Toszkána és a mediterrán életmód közel áll a szívünkhöz. Az alsódörgicsei templomromnál lesz a szertartás, egy pincészetben, a szőlőben pedig a lagzi.
Szerző: Gáti Katalin Teodóra Fotó: Novák Doro
