jilly-cooper-romantikus-regeny

Jilly Cooper: „Az a boldog házasság, ha az ágy rugói sokat nyikorognak” – exkluzív interjú

2024. június 04.
A romantikus irodalom ikonikus alakja, aki eddig több mint ötven regényt írt. Mint mondja, az írás számára genetikai örökség. A világ egyik legkeresettebb regényírója, Jilly Cooper mesélt nekünk arról, mi inspirálja, kik a kedvenc szerzői, valamint személyes élete és a munkája közötti kapcsolatról is.

Mi inspirálta arra, hogy író legyen?

Azt hiszem azért lettem író, mert az iskolában az angol volt az egyetlen tantárgy, amiben jeleskedtem. Irodalmár családból származom. Dédnagyapám egy csodálatos újságot szerkesztett és birtokolt, a Leeds Mercuryt, míg nagyapám Shakespeare legtöbb művét idézni tudta. Nagyapám és anyám mindent elolvastak, ami csak a kezükbe került, a nagynéném, Gwen pedig verseket írt. Természetes volt, hogy amikor befejeztem az iskolát, egy londoni hetilapnál keressek riporteri állást, ahol mindenről tudósítottam a bűnügyektől a divaton és a futballon át a helyi tűzoltóság hőstetteiig. Később rövid történeteket és sorozatokat írtam női magazinok számára, amelyeket aztán romantikus regényekké bővítettem; ezek olyan címeken jelentek meg, mint Emily és Bella.

Tehát örökölte ezt a képességet. De ez még nem jelentett garanciát arra, hogy valóban jó író lesz. Kik voltak az irodalmi példaképei? Kiktől tanult?

Amikor nem írtam, akkor olvastam, méghozzá mindent, Homérosztól és Vergiliustól Dantén keresztül Cervantesig. Ezenkívül különösen tiszteltem az orosz írókat, köztük Tolsztojt, Dosztojevszkijt, Paszternakot, és kedveltem Csehov összes drámáját, amelyek olyan szomorúan végződnek, mintha az életet tükröznék. De leginkább az angol irodalmat szerettem. Szigeten élő nemzetként, ellentétben a társaságkedvelő, szárazföldi Magyarországgal, mi hajlamosak vagyunk arra, hogy félénkek vagy visszafogottak legyünk, miközben nehezen fejezzük ki az érzéseinket hangosan. Ezért kárpótlásul megalkottuk a világ legszebb szerelmi költészetét, gondoljunk csak Shakespeare-re, Byronra, Keatsre, Tennysonra és Marlowe-ra.

Jilly Cooper, romantkus regényíró

A fiatal Jilly Cooper dedikál

Miért éppen a romantika mellett tette le a voksát? Annyi bűnügyi riport után krimiket is írhatott volna.

A romantikus témák azért érdekelnek, mert gyakran voltam szerelmes. Ehhez hozzátartozik az is, hogy gyermekként imádtam a pónimat, Willót, akivel hajnaltól alkonyatig lovagoltam Yorkshire mocsarain. Tehát eleve romantikus alkat vagyok. Aztán egy bentlakásos iskola vezető prefektusába szerettem bele, aki ügyet sem vetett rám, bár telepakoltam a szekrényét vadvirágokkal és az összes édességemmel. Később a bátyám barátaiba szerettem bele, amikor nyaralni jöttek hozzánk. Még a leendő férjemmel, Leo Cooperrel is tizennégy évesen találkoztam. Ő tizenhét éves volt, magas, sötét hajú és jóképű. De beleszeretett az egyik oktató lányába a már említett bentlakásos iskolában, és később feleségül is vette. Tíz évvel később találkoztunk újra, amikor egy kiadónál dolgozott, és a házassága már véget ért. Egy randevúnkon azt mondta, hogy feleségül akar venni. Ötvenkét évig, a haláláig voltunk házasok. Úgy gondolom, hogy a boldog házasság a legjobb dolog az életben, különösen, ha az ágy rugói legalább annyit nyikorognak a nevetéstől, mint a jó szextől. Leo hihetetlenül kedves volt. Emlékszem, egyszer hajnali két órakor értem haza, miután Yorkshire-ben népszerűsítettem az egyik regényemet, és ő minden lépcsőre elhelyezett egy plüssmackót, így várt haza.

Ennyi kaland után fel kell tennem a kérdést, hogy milyen írási szokásai, hóbortjai vannak?

Az írást mindig reggelivel kezdem; ez két mandarinból és egy csésze teából áll, és körülbelül reggel fél kilenckor fogyasztom el. Ezután dolgozom az aktuális könyvemen, de mivel nem tudok számítógépet használni, minden könyvemet golyóstollal írom (amit a nagyszerű Bíró László talált fel Magyarországon), és egy Monica nevű írógépen gépelem le, amelynek a szóköz billentyűjén egy madzagra erősített olló lóg. Majd tíz körül lemegyek, megetetem a madarakat, amelyek a kerti madárodúkban élnek, aztán Amandával, a kolléganőmmel válaszolunk a rajongói levelekre. Tizenegytől háromig újra dolgozom, ezután ismét megetetem a madarakat, könnyű ebédet eszem, és dolgozom vacsoráig, ami körülbelül fél nyolckor van. Este televíziót nézek, és ellenőrzöm a futballeredményeket, majd fennhangon ujjongok, ha a kedvenc csapatom, a Manchester City győzelmet arat. Aztán ágyban keresztrejtvényt fejtek, még egy kicsit dolgozom, és körülbelül éjfélkor lekapcsolom a lámpát.

Jilly Cooper, romantkus regényíró

Jilly Cooper labrador kutyájával az otthonában, Bisley-ben

Olyan a napja, akár egy romantikus regény főhősének. Mondja, nincsenek nehézségei?

Nos, 87 éves vagyok, így már nem tudok olyan jól vagy gyorsan írni, mint régen. De feltételezem, hogy mondjuk a focistáknak sokkal korábban kell abbahagyniuk a pályafutásukat, így szerencsés vagyok. Egy másik probléma, hogy a memóriám már nem olyan jó, mint régen. Amikor partikon vagy konferenciákon veszek részt, nem mindig ismerem fel a embereket, akik odasietnek hozzám, ezért mindenkit kedvesemnek szólítok. A legszomorúbb, hogy amióta a férjem meghalt, már nem tudom a hőseimet úgy életre kelteni, ahogyan előtte.

Milyen tanácsokkal látja el a kezdő írókat?

Olvassanak annyit, amennyit csak tudnak. És amikor írnak, használják a színeket. Mondok egy példát. „Egy férfi lovagol az úton” – ez egy gyenge mondat, de „Egy szőke, piros vadászkabátos férfi vágtat végig szürke lován a zöld fűvel benőtt úton” – ez már gyönyörű. Ezenkívül fontos, hogy emlékezzenek az öt érzékszervre is. Az első, hogy milyenek a dolgok külseje: „egy sötét égbolt, amely csillagokkal van tele”. A másik, hogy milyenek a hangok: „egy feketerigó énekel a közeli fákon”. A harmadik, hogy milyenek az érintések: „egy spániel puha, selymes bundája”. A negyedik, hogy milyenek az ízek: „érett eprek, tejszínbe és cukorba keverve”. Az ötödik, hogy milyenek az illatok: „egy gyönyörű nő, aki Chanel No. 5. illatot áraszt”

Végül, az egyre népszerűbb sci-fi és thrillerek mellett hogyan látja a romantikus művek szerepét az emberek életében? Mindig lesz jövője a romantikus regényeknek?

Azt hiszem, igen, de azért az a világ eléggé más lesz. Az én időmben sokkal romantikusabb volt az élet. Ma minden második házasság felbomlik, és az emberek online találkoznak, arról nem is beszélve, hogy gyakran hónapokig beszélgetnek a virtuális térben, mielőtt személyesen is megismernék egymást. A kapcsolatok is sokat változtak. Férfiak férfiakkal házasodnak, nők nőkkel házasodnak és így vállalnak gyermeket. Többek között erről szól a Tackle című regényem is, amelyben a főhős Elijah, a nagyszerű futballedző nemcsak meleg, hanem zsidó is, és apja, a rabbi kitagadja, amikor Elijah megpróbál heteroszexuális lenni, és egy nem zsidó lányt vesz feleségül. Elijah-nak nemcsak azért kell harcolnia, hogy csapata nemzetközi meccseket nyerjen, hanem azért is, hogy ne essen szerelembe a legelbűvölőbb játékosával. Mégis, azt hiszem, az igazi szerelem valamilyen formában mindig megmarad.

Fotó: Andrew Matthews, Bryn Colton, Ian Tyas