Révész Bálint és Mikulán Dávid nyolcéves korától kezdve tizenkét éven át követték Sanyit a kamerájukkal. A nehéz körülmények között élő ferencvárosi fiú egy kis lakásban lakott öt családtagjával együtt. Míg az anyukája dolgozott, az apja pedig sokszor munkanélküli volt, Sanyi a barátaival rótta az utcákat egy gördeszkán.
Jó pár évvel később az akkor tizenöt éves Sanyi a barátaival meggyújtott egy matracot a Ráday utcai kollégium előtt. Az épület kigyulladt, a tűzben egy ember meghalt. A Fővárosi Törvényszék október elején hozott ítéletet a fiúk ügyében. Sanyit első fokon közmunkára ítélték, de az ügynek még messze nincs vége, mert az ügyészség letöltendő börtönt kért rájuk.
A KIX nemcsak Sanyi története, hanem a leszakadt városi szegénységé is, ahogy a rendszer alapvető hiányosságaira is rámutat, világossá téve, hogy mindaz, ami történt, az évekre visszanyúló dominóhatás következménye. A KIX producerével, Kiss Viki Rékával beszélgettünk.
Sanyi, a KIX főszereplője
Tizenkét évnyi forgatás után novemberben bemutattátok a KIX-et, de még nem engedhetitek el, hiszen Sanyi története tovább folytatódik. Mi lesz ezután a film sorsa?
Igyekszünk mindig olyan témákkal foglalkozni, amik kapcsolódnak egy szerintünk fontos társadalmi ügyhöz. Ebből viszont az következik, hogy a sztori nem ér véget azzal, hogy befejeződött a film. A KIX nemcsak Sanyi története, hanem a leszakadt városi szegénységé is. De kapcsolódik hozzá a várostervezés, a városi élet, a dzsentrifikáció, a lakhatási szegénység és az egymásra való odafigyelés is. Szeretnénk, ha azokhoz is eljutna, akik alapból nem ülnének be a moziba dokumentumfilmekre vagy művészfilmekre, de még magyar filmekre sem.
Az alkotói szándékban van egy kis edukatív irány is, mert az a célunk, hogy oktatási intézményekbe és egyéb állami intézményekbe is eljuttassuk a KIX-et. Szeretnénk, ha látnák azok a fiatalok, illetve felnőttek, akik a képzésük vagy munkájuk során potenciálisan találkozhatnak ilyen családokkal, karakterekkel, mint akikről ez a film szól. Az a célunk, hogy kérdéseket vessünk fel, gondolatot ébresszünk és párbeszédet kezdeményezzünk, de a válaszokat mi nem tudjuk megadni, ezért igyekeztünk behúzni minél több érintettet.
Szerintetek van rá esély, hogy a KIX pozitív hatással lesz Sanyiék ügyére?
A védőügyvéd mindig azt mondja, hogy a bíróság és a bíró nem fog olyan döntést hozni, amit olyan külső elemek befolyásolnak, mint amit megírnak a sajtóban, vagy levetít a mozi. A bíróság nem így működik. A védőügyvéd szerint nem árthatunk Sanyinak a filmmel, és valószínűleg magát a jogi procedúrát se fogjuk megváltoztatni sem pozitív, sem negatív irányba. Ez egy művészeti alkotás, nem pedig nyomozati anyag.
A Károli Gáspár Református Egyetem kollégiuma égett le, a helyszínre később Orbán Viktor is ellátogatott, amiről megosztott egy videót a közösségi oldalán. Ti ezt a videót beletettétek a filmbe, és a film elején is hallhatjuk a miniszterelnök hangját. Miért tartottátok fontosnak alkotói szempontból, hogy beemeljétek ezeket a felvételeket?
Szerintem ezt nem lehet leválasztani a történetről. Az volt a fő funkciója annak, hogy Orbán Viktor hangja szerepel a film elején, hogy elhelyezzük a történetet térben és időben, mert ez egyrészt fontos, másrészt a filmet nemcsak magyar, hanem nemzetközi piacra is készítettük.
A nemzetközi nézők számára pedig informatív értékkel bír, hogy az Orbán-éra elején, 2011-ben készültek az első felvételek, hiszen a KIX provokatívan rámutat az állami gondoskodás kérdésére. Ezt nem pártspecifikusan teszi, nem azt akarja mondani, hogy ez kifejezetten a Fidesz hibája vagy mulasztása lenne, viszont nagyon erősen rámutat a mindenkori kormány felelősségére.
Viszont amikor megtörtént ez a nem várt, tragikus fordulat, egy átpolitizált ügy lett belőle, mivel a kiégett kollégiumnak egy egyházi intézmény volt a fenntartója. Igazából nem lehet erről máshogy beszélni, hiszen maga Orbán Viktor politizálta át ezt az ügyet, aki odament és készített róla egy videót, aminek a felhasználására egyébként engedélyt kértünk, és kaptunk is. Szerintünk ez szerves része a történetnek, annál is inkább, mert azóta is folyik Sanyiék ügye, több szálon is.
Jelenleg egy pótmagánvádas eljárás is zajlik, amit az elhunyt férfi családja indított, akik megkérdőjelezik a valódi felelősök kilétét, mert egyáltalán nem egyértelmű, hogy a tüzet okozó fiúké a teljes felelősség. A bűnösségük nyilvánvaló, ezt ők maguk is beismerték. Az viszont egy sokkal bonyolultabb kérdés, hogy ebből hogyan lehetett ekkora tragédia, és sajnos nem esik elég szó a fenntartó intézmény felelősségéről.
Milyen visszajelzést kaptatok azoktól a szakemberektől, akik nehéz sorsú gyerekekkel, a városi szegénység felszámolásával foglalkoznak?
Egyelőre erősek a visszajelzések, az emberek érdeklődnek a történet iránt. Igyekeztünk minél korábban bevonni a szakembereket, ami a saját magunk edukálása szempontjából is fontos volt, hiszen mi nem szakértők vagyunk, hanem filmesek. Másrészt azért is fontos a szakemberek bevonása, mert azon túl, hogy készítettünk egy művészeti produktumot, van egy társadalmi célunk is, amivel hatást akarunk elérni.
Kiss Viki Réka, a KIX vezető producere
A KIX esetében pedig egy harmadik ok is felmerül: a film készítése közben történt egy tragikus baleset, ami emberek életét változtatta meg, hiszen valaki meghalt. Ez az esemény nagyon más pályára terelte a főszereplőink életét. Még mindig nem tudjuk, hogy mi lesz a sorsuk, mert nem született jogerős ítélet az ügyükben.
Alkotói szempontból mekkora fejtörést okozott nektek a baleset?
Nagyon nagyot, valahol lezáratlan kérdés maradt.Végül az lett a megoldás, hogy továbbra is kiállunk a szereplők és a család mellett, mert arra esküdtünk fel, hogy elmondjuk a történetüket. Borzasztóan megrázó, ami történt. Közvetve mi is érintettnek éreztük magunkat, ezért meg kellett kérdőjeleznünk a saját felelősségünket. Végül arra jutottunk, hogy ez is a történetük része, és nem hátrálhatunk ki mögülük úgy, mintha itt sem lettünk volna.
Megpróbáljuk segíteni őket a magunk eszközeivel. Nagyon sokat beszélgettünk arról, hogyan lehet valóban jól segíteni. A folyamatos önvizsgálat nagyon fontos az ehhez hasonló, karakterfókuszú filmeknél, ahol általában az az aszimmetrikus helyzet alakul ki, hogy a belvárosi értelmiségi, diplomás filmesek belekezdenek egy ilyen folyamatba kiszolgáltatott csoportokkal, sérülékeny karakterekkel.
Milyen szempontokat kellett mérlegelnetek a történtek után ahhoz, hogy ne ártsatok a filmmel?
Éveken át beszélgettünk és gondolkodtunk erről. Magukkal a szereplőkkel is folyamatosan beszéltünk róla, de a védőügyvédekkel, a saját ügyvédünkkel és szakemberekkel is konzultáltunk. Csak úgy akartuk megjelentetni a filmet, ha biztosak lehetünk abban, hogy nemhogy nem rontja, de inkább javítja a szereplők megítélését.
Eddig beigazolódott, hogy ez volt a jó döntés, mert a közönség soraiból, szakemberektől, a filmkritikusoktól, illetve a sajtóból is egyöntetűen azt a visszajelzést kapjuk, hogy a film segített nekik megérteni, hogy nem lehet egydimenziósan kezelni ezt a történetet.
Nem mondhatjuk azt, hogy ezek a gyerekek rosszak, mert senki nem születik rossznak. Ez egy ennél sokkal komplexebb történet. Betekintést nyújt a szereplők valódi életébe, sokkal árnyaltabb képet mutat, és informálja a nézőket, akik közelebb kerülnek az igazsághoz és a valósághoz. A világ nem lesz előrébb attól az egysíkú interpretációtól, hogy ők rosszak, kerüljenek börtönbe és kész.
Producerként te hogyan vettél részt ebben a projektben?
Szerintem a jó producer egy erős hátországot biztosít a rendezőknek, a szereplőknek és a történetnek. Én 2018 környékén csatlakoztam, amikor az Elf Pictures nevű filmgyártó cég vezetői, Muhi András Pires és Horváth-Szabó Ágnes felkértek engem, mert túl sok munkájuk volt. Amikor megláttam ezt az anyagot, azonnal éreztem, hogy borzasztóan közel áll hozzám témában, esztétikában és hangvételben is, úgyhogy elszegődtem arra, hogy a vezető producere legyek a projektnek.
Mi lett volna a tervetek a KIX-szel, ha nem történik meg a baleset?
A projekt művészetpedagógiai indíttatásból született meg. Dávid a Képzőművészeti Egyetem hallgatója volt, amikor találkozott ezekkel a fiúkkal. Jóban lettek, elkezdte követni őket a kamerájával, aztán csatlakozott hozzá Bálint, aki akkoriban már komolyabb filmrendezői, történetmesélő tapasztalattal bírt.
Az volt a premissza, hogy odafigyeléssel és művészetpedagógiai eszközök segítségével vajon lehet-e segíteni a gyerekeknek kijutni abból a közegből, amiből érkeztek, vagy a környezet predesztinálja őket egy bizonyos életre. Tudnak-e ezáltal változtatni az életpályájukon, mutatni nekik olyan perspektívát, amivel amúgy nem találkoznának, és ezek az új perspektívák segíthetik-e őket abban, hogy egy kicsit jobb életet építsenek maguknak, mint amibe beleszülettek.
Ez így sem veszett ki a filmből, csak rárakódott az óriási tragédia, a bűn és a felelősségvállalás kérdése, és a függőben lévő ítélet árnyéka. Egyébként Sanyi már jobb életet épített magának, mint amilyenbe ő született. Rendezett felnőtt életet él azzal a lánnyal, akit a filmből is megismerhetünk. Eljegyezték egymást, albérletet és adót fizetnek, dolgoznak. Egy egészséges otthonban élnek kettesben, ahol nincsenek alkohol- és mentális betegek, és nem nyomorognak.
Mindezt viszont keresztbe törheti egy olyan ítélet, ha be kell vonulnia a börtönbe a bűnözők közé. Mi személyesen nem gondoljuk, hogy ettől jobb lenne a társadalomnak, az áldozat családjának, vagy a gyerekeknek.
A Cabin Pressure (rendezők: Nagy Eszter és Czira Sára, vezető producer: Patricia D’Intino) és az Egy nő fogságban (rendezte: Tuza-Ritter Bernadett, producer: Ugrin Julianna és Kiss Viki Réka) című filmek is fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. Az előbbi egy olyan nőről szól, aki szeretett volna gyereket, de máshogy alakult az élete, ezért úgy dönt, hogy társszülőséget vállal egy meleg ismerősével, míg az utóbbi a magyarországi modern rabszolgaságról beszél. Te mit keresel azokban a projektekben, amelyekben részt veszel?
Nagyon fontos számomra a társadalmi üzenet. Szerintem nincs értelme a mindentől és mindenkitől független történeteknek, mert azok a témák érdeklik az embereket, amik valamilyen módon kapcsolódnak a saját jelenükhöz, még akkor is, ha az egy évszázadokkal ezelőtt játszódó történet. Úgy fog működni, ha vannak benne megfogható üzenetek és kérdések.
Engem akkor érdekel egy film, ha a jelen világunk számára is fontos. Persze ez ugyanúgy igaz a játékfilmekre is. A dokumentumfilmek viszont adhatnak egy olyan bónuszt, ami által a nézők is másképpen fogadják be a történetet, mert tudják, hogy ezek hús-vér emberek, és a valóságot látják.
Portré: Belicza László Gábor
