Hogyan kezdett el foglalkoztatni a függőség témája?
Jó barátommal és producertársammal, Száki Adriánnal (akivel az összes filmünket együtt csináltuk) az életünk is szimmetrikusan zajlik. Mindketten lelki problémákkal küzdöttünk, amikor – talán a Free Solo –Mászókötél nélkül című dokumentumfilm miatt is – elkezdünk boulderezni (A sziklamászás egy formája, amelyet kötelek vagy hevederek használata nélkül végeznek – a szerk). Érdekelt, hogy milyen érzés lehet, amikor mászás közben elönt az adrenalin, Adrián is velem tartott. Ő olvasott egy cikket arról, hogy a mászást terápiás célokra is használják. Arra gondoltunk, hogy érdemes lenne ezzel valamit kezdeni.
A Mélypont érzésben Boróka, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista és a szexualitásával küzdő Szilveszter a Megálló Csoport Alapítvány által ismerkedik meg a sziklamászással. Hogyan kerültél kapcsolatba a film főszereplőivel?
A szenvedélybetegekkel foglalkozó Megálló engedett be minket, de amikor elkezdtük a filmet, nem tudhattuk, hogy kivel fogunk forgatni, mert felépülő függőkkel nehéz tervezni. Egy terápiás közegben nem lehet tudni, hogy a kamera mit okoz: árt vagy segít. El kellett vegyülnöm köztük és megfigyelni, hogy ki az, aki szeretne szerepelni, kivel van köztünk kémia. Szilveszterrel és Borókával az első vagy a második napon találkoztunk, azonnal megragadták a tekintetemet.
Mennyire kívánt tőled ez az érzékeny téma különleges rendezői eszközöket?
A Megálló pszichológusai és segítői kikérdeztek, hogy mit miért csinálok – hogy ne ártsak. Megállapodtunk, hogy nagy csapat nélkül, egyedül forgatok, és nekem is részt kell vennem a megosztási körökben. Tehát amikor rám került a sor, oldalra tettem a kamerát, és én is elmondtam, hogy éppen milyen családi problémákkal vagy elakadásokkal küzdök. Ez nagyon jó volt, és ebből ered a következő filmem is, amely a saját családomról, egy transzgenerációs traumáról fog szólni. Nem mindennapi szituációkba is belecsöppentem, például ott voltam, amikor Szilveszter először konfrontálta az édesapját a szexualitásával. Másfél-két éves munka volt, amíg eljutottunk ide. Nem tudtam, hogy mit keresek ott kamerával egy család fontos, intim pillanatában. Többször kerültem olyan helyzetbe, amikor legszívesebben leraktam volna a kamerát, de rendezői szempontból nem tehettem meg.
Hogy tudtad megnyitni a szereplőket?
Ez egy folyamat része volt, ami szépen, lassan haladt előre. Már az elejétől fogva igyekeztem jelezni, hogy szerintem merre kellene tartanunk, ők pedig mindig elmondták, hogy készen állnak-e az adott lépésre. Rengeteget gondolkoztam azon, hogy mekkora a rendező szerepe abban, hogy kinyisson valakit, vagy van-e egyáltalán joga ahhoz, hogy így vájkáljon valakinek az életében.
Milyen nehézségekkel találkoztál forgatás közben?
Az elején azt mondták nekünk, hogy ne is számítsunk arra, hogy valakit le lehet követni, mert a Megállóban jönnek-mennek az emberek. Mi úgy gondoltuk, hogy a kamerának megtartó ereje van, célt tud adni valakinek. Mégis tele volt buktatókkal az egész. Boróka például hónapokra kiszállt a terápiából, vagy elment egy másik intézménybe, ahová nem követhettük. Előfordult, hogy a dolgok nem úgy működtek, ahogy elképzeltem őket, és elgondolkodtam azon, van-e egyáltalán értelme ezt csinálni. De amikor elengedtem ezt az egészet, akkor elkezdett összeállni a történet.
Hogy alakult Boróka és Szilveszter élete a forgatás óta?
Amikor leálltak a kamerák, kiderült, hogy Szilveszter édesapja rákos, ekkor ő visszaesett. Ez már másfél éve történt, azóta teljesen tiszta. Ezúttal kamerák nélkül, teljesen egyedül kellett ismét végigcsinálnia a folyamatot. Szilveszter a varsói filmfesztiválon elmondta, hogy szeretne addiktológusnak tanulni, Boróka pedig azóta is jó úton jár. A Testnevelési Főiskolán tanul, street workout magyar bajnok lett.
Milyen érzés volt, amikor megtudtad, hogy különdíjat kapott a Mélypont érzés a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon?
Nem titkolt álmunk volt bekerülni egy A kategóriás filmfesztiválra. Ötezer filmet, néha Oscar-jelölt alkotásokat is neveznek, úgyhogy nem reméltem, hogy díjat kaphatunk. Nagyjából a fesztivál közepén volt a filmünk premierje, a vetítés után haza is jöttünk. Otthon ültem egy este, amikor a helyszínen tartózkodó fordítónk Instagramon írt, hogy gratulál. Nem hittem el, igazi ünnep volt, és nagyon jó érzés volt elmondani a szereplőknek.
Mit tanultál ebből a projektből?
Azt, hogy őszintének kell lenni magunkkal és másokkal szemben is. Jobban magamba kell tekintenem. A Megállónál nincs olyan, hogy megkérdezik, hogy vagy, és te azt válaszolod, hogy jól, hanem el kell mondanod, milyen érzések vannak benned. Próbálok azóta is őszintén válaszolni az embereknek. Szerintem ez nagyon fontos, és hiányzik a mai világból.
Fotó: Fiene Száki, Száki Adrián, Miklós Ádám
A cikk a Marie Claire 2024/8-as lapszámában jelent meg!
