A Szahara végtelenjében felcsendül egy elektromos gitár. Tenyerek egymásba csapnak, miközben néhány barát tamasek nyelven a sivatag hatalmáról énekel – illetve békéért fohászkodik. A Tinariwen (azaz „a sivatagi srácok”) tagjai jelenleg menekültekként élnek Algériában, hiszen a hazájukat jelentő észak-mali területeken szörnyű fegyveres konfliktusok dúlnak. Nem titkoltan azzal a küldetéssel is látogatnak el hozzánk április 26-án, hogy felhívják figyelmünket minderre.
1979-es megalakulása óta a hetedik alkalommal látogat Magyarországra a tuareg Tinariwen zenekar, amely nemcsak a hozzám hasonló „egyszerű zenekedvelők” egyik legszeretettebb formációja. Rajongójuknak vallja magát például Robert Plant, Henry Rollins, Herbie Hancock és Jack White is.
A világ legtöbb színpadán jártak már – hat kontinens visszatérő vendégei… Vagy talán mégsem? Még legújabb lemezük, a Hoggar megjelenése előtt válthattunk néhány sort a zenekar egyik vezetőjével. Abdallah Ag Alhousseyni az egyszerűségben rejlő szabadságról, a tuareg nők kulcsszerepéről és a közel 50 éve aktív együttes jövőbeli terveiről mesélt nekünk.
Hetedik alkalommal jártok Magyarországon. Annak idején meglepett titeket, hogy az itteni közönséggel is mennyire rezonál a zenétek? Mit gondoltok, miért lehet ez így?
Tyű, már a hetedik! Eddig bele sem gondoltam. Először valóban meglepett minket ez a szeretet, hiszen a Tinariwen egy egészen sajátos kulturális és földrajzi közegből indult útjára – a Szaharából. Nem számítottunk rá, hogy olyan helyeken is, mint Magyarország, azonnal kapcsolódni tudunk a közönséggel. A mi zenénk valamiért nagyon sokféle embert és kultúrát képes megszólítani. Szerintem a hallgatóság értékeli az őszinteségünket, azt, hogy jólelkűek vagyunk… és ahogy ropjuk. 🙂
Karrieretek során a világ számos színpadán és stúdiójában megfordultatok – az Antarktisz kivételével minden földrészen zenéltetek már. Milyennek ismertétek meg a világot? Mely helyszínek és közösségek voltak a legnagyobb hatással rátok?
Szerencsések vagyunk, mert valóban rengeteg embert és kultúrát megismerhettünk a világ körül tett utazásaink során. Természetesen a sivatagok lakóival és a különböző nomád népekkel érzünk egyfajta közösséget, például az amerikai és ausztráliai őslakosokkal, de a Norvégia északi csücskén élő bennszülöttekkel is. India lakóit szintén nagyon kedveljük. Minden népcsoportnak megvan a maga kulturális gazdagsága… még az amerikaiaknak is!
Különleges „összekötő kapocs” vagytok az európai/amerikai és az afrikai zenei közegek között. Hogyan élitek meg ezt a szerepet?
Alapvetően nem így gondolunk magunkra. Az afrikai kontinensen rengeteg egymástól eltérő kultúrával lehet találkozni, mi inkább a saját népünkről, kifejezetten a Szaharában élő tuaregekről és a minket közvetlenül érintő témákról próbálunk szót emelni. Afrika sokat szenved, és ez senkit sem érdekel…. Az embereknek tudniuk kell róla.
A világ mostanában különösen veszélyes helynek tűnik – bolygószerte. Mi a helyzet Észak-Afrikában? Hogyan élnek ott az emberek?
2023 vége óta az összes rokonunknak el kellett menekülnie Mali északi részéről (Azawad), az algériai határterületekről – az ottani puccs, illetve a mali és a Wagner/Africa Corps hadsereg keze alatt rengetegen meghaltak. Nem volt más választásunk, a családjainkkal együtt el kellett hagynunk az otthonunkat. A mali és orosz katonák az állatainkat is lemészárolták, a házainkat felgyújtották… drámai a helyzet, és nem látszik a megoldás.
Hogyan birkóztok meg a honvággyal a turnék során?
Sehogy. Hiányzik a családunk, a sivatag, az ottani élővilág… De mára ez az életünk. Ahogy idősödünk, egyre nehezebben viseljük.
A sivatag sokszor a szabadság szimbóluma a dalaitokban. Szerintetek mit taníthat egy nem ott született embernek a Szahara?
Azt, hogy a szabadságot az egyszerűségben keresse.
Mely helyekre, milyen stúdiókba látogatnátok még el, kikkel szeretnétek még együtt dolgozni, akikkel eddig nem sikerült?
Személy szerint nagyon szeretnék Nashville-ben stúdiózni. A country műfajának óriási rajongója vagyok, egy álmom teljesülne, ha találkozhatnék az ottani countryzenészekkel. Sajnos azonban Mr. Trump törvényei (az egyes országokat érintő amerikai vízumkorlátozások révén – a szerk.) tiltják, hogy mali állampolgárok az USA-ba utazzanak, így mindez még várat magára.
Évtizedek óta koncerteztek, ami rettentően kimerítő lehet. Feltételezem, a rajongóitok szeretete a legfőbb motivációtok. Milyen reakciókat szoktatok látni a színpadról a közönségetek arcán?
Mosolygó, álmodozó, táncoló embereket szoktunk látni. Szokás szerint mindenki jókedvűen hagyja el a koncerttermet, ami nagyszerű dolog. Ugyanakkor azért is turnézunk, hogy az emberek tudomást szerezzenek a kultúránkról – amit jelenleg komoly veszély fenyeget…
Egy női magazin újságírójaként a következőre is kötelességem kitérni: a tuareg kultúrában a nők rendkívül erős szereppel bírnak. Hogyan élnek ők – és hogyan inspirálnak benneteket?
A tuareg nők jelentenek számunkra mindent! A múltban, a sivatagi tuareg táborokban a nők szerepe megkerülhetetlen volt a család mindennapjait tekintve. A hagyomány szerint ők voltak azok, akik tuareg zenét a klasszikus tuareg hangszereken (tinde, Imzad) játszottak. A Tinariwen zenei stílusának inspirációja 100%-ban innen, tőlük ered. A háttérvokálunk szintén ebből a tradicionális női énekből merítkezik.
A zenétek egyszerre meditatív és lázadó. Hogyan fér meg bennetek a béke és az ellenállás energiája?
Dalszövegeinkben a minket érintő ügyekről, de szerelemről, természetről és ősi legendákról is beszélünk. Az általunk játszott zene örömteli és melankolikus is néha – általában komoly témákról mesélünk vidám dalokban.
Mit gondoltok a zene gyógyító erejéről?
Életem minden egyes napján gitározom. Nem tudom, hogy van-e gyógyító ereje, mindenesetre nem tudok nélküle létezni.
Tudtok bármit az első, kazettára rögzített felvételeitekről? Mi lett a sorsuk?
A Mali nemzeti közrádióban készültek, és már nem találjuk őket. Az egyik kazetta első oldala fent volt egy ideig a YouTube-on, de a másik nem – a menedzserünk folyton próbál a nyomára bukkanni, de egyelőre nem jár sikerrel. Egy másik korai kazettánkat viszont, amit Abidjanban vettünk fel, néhány éve újra kiadták (címe: Kel Tinariwen – a szerk.).
Számomra nagyon megindító, egészen filmszerű a zenétek. Mindig elindul valami sajátos kis mozi a fejemben, amikor meghallom… Ti milyen filmeket szerettek?
Nem szoktunk mozizni. Néha utazás közben felteszünk egy-egy western- vagy peplum filmet, de ennyi.
Végezetül hadd legyen egy kissé provokatív kérdésem: mikor elkészült a Tassili, az Elwan vagy az Amadjar (a zenekar eddigi legsikeresebb, Grammy-nyertes és -jelölt lemezei – a szerk.) éreztétek, hogy „na, ebből a lemezből tuti világsiker lesz”?
Egyáltalán nem. Nincsenek elvárásaink, a mi kultúránkban azt szokás mondani, Inchallah! Azaz, majd meglátjuk!
A Tinariwen 2026. április 26-án lép ismét az Akvárium színpadára.
Fotó: Marie Planeille
