Thuróczy Szabolcs szereplésével új klippel és új albummal érkezik a Bohemina Betyars

2026. május 01.
Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti, miközben bátran el is tér attól.
Bohamian Betyars

Az elmúlt években a betyárok nemzetközi szinten is komoly sikereket ért el, turnéikkal bejárták a világot, és idén meghívást kaptak a rangos Fuji Rock Festival programjába is – arra a színpadra, ahol korábban többek között a Red Hot Chili Peppers és a Foo Fighters is fellépett.

A legutóbbi kollaborációs lemezhez képest az Akárkifia tudatosan befelé fordul: nincs vendégelőadó, nincs kapaszkodó – csak a zenekar. Így született meg saját bevallásuk szerint is eddigi legszemélyesebb anyaguk.

Új album, Akárkifia

„Most egy olyan lemezt akartunk csinálni, ami csak rólunk szól – fogalmaz a zenekari egyik frontembere, Szűcs Levente. –  Nagyon nyomasztó évek vannak mögöttünk politikailag, közben ért minket öröm és bánat, volt aki sajnos elvesztette egy szerettét, valakinek gyereke született, szóval zajlik az élet a maga medrében, és mi ehhez mérten igyekeztünk önazonos témákról énekelni.”

Úgy érzem, hogy ezen az albumon sikerült zeneileg és szövegileg is újragondolni a munkásságunkat. Szövegvilágban én személy ezekben a számokban lezártam a fiatalkori útkeresésemet. Földet értem, de az élet mindig tartogat kihívásokat és önmagunk megkérdőjelezése sosem érhet véget. A gyász, a szorongás vagy a feltétlen szeretet mind-mind megjelennek a lemezen” – teszi hozzá Palágyi Máté Kakas, a másik frontember.

Az Akárkifia közel két év alatt készült el Weil András producer segítségével, és hangulatában is eltér a korábbi kiadványoktól: kevesebb benne a mulatós energia, és több a befelé figyelés, a sűrűbb érzelmi réteg. A dalok íve ugyanakkor nem marad sötét – a lemez végére fokozatosan oldódik a feszültség. Tematikájában széles skálán mozog: megjelenik a gyász, az örök szerelem, a barátság vagy a belső szorongás is. Ahogy Kakas fogalmaz: „Én magamról elmondhatom, hogy sokkal mélyebbre ástam, és a négy szám, aminek a szövegeit én írtam, a lelkem négy sarkából íródott. Kilúgoztam az érzéseket és szinte alig van bennük közös.”

A dalokat egy valami mégis összeköti: a család – innen jött a lemez címe is. Az anyag szövegvilágát az elmúlt évek társadalmi és személyes feszültségei is formálták, de a dalok nem ragadnak meg az aktuálpolitikai szinten. Levente szerint: „Ezek a nyomasztó évek kihatottak mindenre, az egész társadalmunkon, rokonainkon, barátainkon érezni lehetett, hogy olyan súlyok nyomják a vállunkat, amiket nem mi kértünk, mégis ránk pakolták.”
Kakas hozzáteszi: „A politika (sajnos a rosszabbik fajta) szépen lassan bekopogott a házunkba és egyre jobban bekúszott az életünkbe. A Gömböc egyik tételmondata, hogy „egyszer minden felszakad” –  hát felszakadt, és az a nagy feszültség most felszabadult.”

Klip, káosz és a Ricsárdgír

Az albummal egyidejűleg a lemez címadó dala egy őrült videoklipet is kapott, amiben igazi sztárparádét láthatunk. A Hajmási Péter rendezésében készült kisfilm egyik főszereplője a néhai Ricsárdgír zenekar frontembere, Márton Dani, de szerepel benne Thuróczy Szabolcs is. És ha mindez nem lenne elég, feltűnik egy a fekete tyúk (Anett) is, aki a Pálfi György által rendezett Tyúk film főszereplője. A Late Night Show-ra hajazó videóban szép lassan elszabadul a káosz, amit Kakas a saját ötleteivel fűszerezett. „Megleptem a stábot egy-egy saját ötlettel. Egyszer hirtelen beleugrottam Dani ölébe, máskor a perselyébe dobáltam csirketápot, aztán turmixba is beleköptem, utána meg is kóstoltam: egy kicsit sűrű volt, limonádéval lazítottam volna még” – emlékszik vissza.

Az Akárkifia tehát egyszerre introspektív és közösségi élmény: egy lemez, amely mélyre megy, de közben kapaszkodót is kínál. A Bohemian Betyars ezen az anyagon újragondolta saját magát, és bár eredetileg egységesebb hangulatú dalokban gondolkodtak, a végeredmény végül ismét a rájuk jellemző, sodró zenei kavalkád lett. A zenekar június 4-én a Budapest Park színpadán mutatja be élőben az új lemezt, majd bejárják a legnagyobb hazai fesztiválokat., illetve ismét nemzetközi vizekre eveznek: újra Japán felé veszik az irányt, ahol egy régi álmuk válik valóra, és fellépnek a Fuji Rock Festival színpadán olyan előadók társaságában, mint a The xx, a Massive Attack vagy a Basement Jaxx.

Bohemian Betyars Akárkifia című lemezét ITT tudod meghallgatni! 

Ajánlott videó