Sajnálom, a szex senkinek nem “jár”

2018. május 23. |

Egy férfi nőgyűlöletből hajtott az emberek közé furgonjával, egy közgazdász pedig kimondta, hogy érdemes lenne elgondolkodni a szex újraelosztásának lehetőségén. Ezek után már csak egy kérdés maradt: senki nem nézi itt A szolgálólány meséjét?

Bár a második évadot sok feminista kritika érte, én még mindig lelkesen nézem A szolgálólány meséjét. Az új részeket elsősorban a sorozattól szokatlan explicit erőszak-ábrázolás miatt támadják, ami sokak szerint szinte kínzás-pornóba fordítja a szériát, de ennél talán jogosabb a nőábrázolás módját számonkérni, mert tény, hogy a női szereplők már megint csak attól lesznek érdekesek, hogy a testükkel valami brutális (szexuális erőszak, csonkítás, verés) történik. Engem annak idején azzal fogott meg a sorozat, hogy szépen, flashbackekkel építkezve elmesélték, hogyan alakulhatott ki a mai észak-amerikai valóságból egy olyan elnyomó rendszer, ami innen nézve még úgy is elképzelhetetlennek tűnik, hogy A szolgálólány meséje nagyon pontosan megmutatja. Biztos én vagyok paranoiás, de nekem rögtön ez jutott eszembe, mikor először olvastam az “incel mozgalomról”.

Az incel jelentése involuntarily celibate, és olyan embereket (férfiakat) takar, akik akaratukon kívül cölibátusra kényszerülnek, magyarul nem hajlandóak lefeküdni velük. Persze a több szexet követelő férfiak jelensége se nem új, se nem igazán érdekes, és még mosolyogni is lehetne rajtuk, ha az incel mozgalom nem Alek Minassian merényletével hívta volna fel magára a figyelmet. Idén áprilisban a 25 éves Minassian tíz embert gyilkolt meg, mikor furgonjával szándékosan a járdára hajtott. A férfi röviddel a gázolás előtt egy Facebook-posztban jelentette be az incel-felkelést, vagyis tényleg a nőgyűlölet vezérelte, mikor elkövette tömeggyilkosságát. Nehéz eldönteni, hogy ez a legijesztőbb, vagy az, hogy az incel-mozgalomnak neves közgazdászok is legitimitást adtak. Azért nem a gázolásnak, nem is a nőgyűlöletnek, de annak simán, hogy a szex nélkül maradó férfiakat frusztrálttá teszik a “szexuális egyenlőtlenségek”. A frusztrációnak pedig megvan az eredménye, ugye – mindenki rakja össze a megoldást!

Robin Hanson egyetemi oktató blogposztjában a kevés szexet az alacsony fizetéshez hasonlítja, és gazdasági mintára a szexben is egyfajta “újraelosztást” pedzeget. Ezt el tudja képzelni egyrészt a kevés szexben részesülők anyagi kompenzációjával és “a szex közvetlen újraelosztásával” is, ami már sokkal aggasztóbbnak és zavarosabbnak tűnik. Nem mintha el kéne jutni odáig, hogy a szex újraelosztásának (bármit is jelentsen ez) mikéntjét fontolgassuk.

Hanson egy későbbi helyesbítésében megjegyzi, hogy elmélkedése természetesen nemcsak férfiakra vonatkozott, bár eléggé úgy hangzott a dolog, arról nem is beszélve, hogy a kiindulási pontot adó incel-mozgalom kimondottan férfiközpontú, nőgyűlölő (és heteronormatív) világkép. Ijesztő módon az egész mögül egyetlen központi gondolat sejlik fel: a férfiaknak jár a szex. Ez az elképzelés sajnos eddig is alapvetésnek számított a világunkban, de ha egyes férfiak hajlandóak ezt nyíltan a zászlójukra tűzni, hogy aztán forradalmat kiáltsanak, akkor tényleg vészesen haladunk A szolgálólány… disztópiája felé.

A NőkJoga.hu adatai szerint minden ötödik nő olyan családban nőtt el, ahol az apa verte az édesanyát és a nők 23 százaléka élt át valamilyen fizikai erőszakot jelenlegi vagy volt férfipartnere által. Svéd, német és finn tanulmányok szerint a 16 és 67 év közötti nők legalább 30-35 százaléka egyszer fizikai vagy szexuális erőszak áldozatává válik. Ennek egyik oka, hogy a férfiak azt gondolják, rendelkezhetnek a női test felett, és hogy annak bizonyos funkciói (mint például a szexualitás) alanyi jogon járnak nekik. Ha a nő nem akarja, csak kéreti magát, esetleg frigid r*banc, ha még úgy is van felöltözve, akkor szűzkurva. A nőknél a nem igent jelent, tartja a régi jó mondás, bár a szexuális erőszakot elkövető férfiak nagyrésze nem igazán fárasztja magát érvek felsorakoztatásával.

De nem kell az erőszaktevők fejébe másznunk, sőt, az az igazán szomorú, hogy még a legjobb szándékú nemi erőszak ellenes kezdeményezésekben is megjelenik ez az aggasztó logika. A vészjelző mobilapp, a gina-detektor körömlakk vagy a futónadrágba épített erényöv mind azt sugallják, hogy a nők feladata felkészülni az erőszak kivédésére, amivel egyúttal azt is állítjuk, hogy a férfiak oldalával nem tudunk mit kezdeni. Mert az az általános felfogás, hogy a férfit a fékezhetetlen ősösztöne hajtja, amikor eszét vesztve ráveti magát a nyári ruhákból kivillanó bőrfelületekre. Sokkal finomabb és társadalmilag elfogadott formában, de ugyanezt látjuk a filmekben, mikor az észbontó női test láttán önmagukból kiforduló férfiak elkezdik “ostromolni” a nőket – egy kis “szenvedélyes” karrángatás és meggyőzően hangzó “tudom, hogy akarod” pedig még simán belefér a hódításra építő romantikus narratívánkba. Ha még mindig ilyen lelkesen éltetjük azokat a sztereotípiákat, melyek szerint a férfi 1. csak a szexre gondol és 2. természetéből adódóan nem képes fékezni nemi vágyát, akkor épp mi adogatjuk a macskaköveket az incel-forradalmárok kezébe.

A szolgálólány meséjében a rabszolgasorban tartott lányoknak az ágyon fekve, néma csöndben kell tűrniük, hogy gazdájuk használja a testüket. Ugyan itt nem pusztán az örömszerzés, hanem a szaporodás a nemes cél, de a lényeg ugyanaz: a férfinak jár a női test, amit a nő köteles rendelkezésére bocsátani. Ideje lenne alapjaiban újragondolni a szexualitáshoz és a szexuális erőszakhoz való hozzáállásunkat és ha másképp tényleg nem megy, akkor vaginavédő nadrágok helyett inkább a péniszt kalodába zárni. Persze ennek akkor van igazán értelme, ha nem szó szerint, hanem képletesen értjük, és megpróbáljuk arra nevelni a fiúkat, hogy kordában tartsák szexuális vágyaikat és indulataikat. Ha pedig tényleg nagyon frusztráltnak érzik magukat, használják a kezüket!

FotóVincent van Zalinge Unsplash

Szólj hozzá te is!

Még több Lélek