„40 éves vagyok. Légyszi, ne kérdezgessétek, miért nincs gyerekem”

Anyám temetésén voltam, éppen a 11 hónapos unokaöcsémet tartottam a kezemben, amikor egy régi családi barát elém állt, és megkérdezte: „Te mikor fogsz már szülni?” Nagyon kedvelem a pasit, a kérdése mégis – vagy talán pont ezért – hideg zuhanyként ért.

Ez egy olyan kérdés, amit rengetegszer nekem szegeztek már, és amire ma már kifejezetten utálok válaszolni. Olyan, mintha az emberek elvárnák, hogy kiteregessem a magánéletem részleteit, csak azért, hogy a kíváncsiságukat kielégíthessem. Keményem megdolgoztam azért, hogy ne érdekeljen, mások mit gondolnak rólam. Mégis… Tudom jól, hogy még most is vannak, akik azt feltételezik, hogy a gyermektelenségemért az életmódom a felelős. Hogy 40 éves létemre biztosan még mindig úgy élek, akár egy 20 éves.

Nem járok el hetente bulizni, nem iszom mértéktelenül, és nem is alszom át a napokat. Nekem is vannak kötelezettségeim és feladataim – csak ezek nem egy gyerek köré összpontosulnak. Ugyanúgy fizetem a számláimat, van egy munkám, és mellette saját magamra, az egészségemre is oda kell figyelnem. A velem és az életemmel kapcsolatos előítéletek valójában azért fájnak annyira, mert olyan, mintha az emberek szerint nem tennék eleget a társadalomért.

Mindig is szerettem a gyerekeket. Már kiskoromtól kezdve mondogatták, hogy felnőve óvónőnek kellene lennem, olyan jól bánok velük. 30 éves koromban kapcsolt be nálam is az a bizonyos biológiai óra, nagyjából azután, hogy az öcsém megnősült. Emlékszem, ahogy anyám mindig mondogatta: „Fogy az időd, lányom. Jó lenne végre találni valaki.”

„Olyan boldog leszel, ha végre lesznek gyerekeid” – szajkózta mindig a környezetem, miközben én már akkor is boldognak éreztem magam. „Valójában már most is boldog vagyok, vajon még ennél is boldogabb leszek, ha gyerekeim lesznek?” – sokat gondolkoztam akkoriban ezen. Most már egyre biztosabb vagyok benne, hogy kétféle boldogság is létezik:

van boldogság gyerekkel, és van boldogság gyerek nélkül is. Sőt, igazából rengetegféle boldogság van a világban.

Ha lett volna egy olyan férfi, akivel el tudtam volna képzelni a gyerekvállalást, akkor nagy valószínűséggel már anya lennék. De nem találtam meg ezt a személyt, egy nem megfelelőnek pedig nem akartam szülni. Valójában csak annyit döntöttem el, hogy nem akarok rossz férfinak szülni – a gyermektelenség nem az én döntésem volt.

Hosszú folyamat volt elfogadnom, hogy már sosem lesz gyerekem. Egy ideig még él benned a remény, de minél közelebb kerülsz a 40-hez, kezdesz rájönni, hogy ez már soha nem fog megtörténni. Terapeutához kezdtem járni, aki végül segített felismerni, hogy az életem gyerek nélkül sem értéktelen. A gyermektelenségem sokáig nagyon fájdalmas téma volt a számomra, de idővel megszoktam. Hozzászoktam a gondolathoz, és meg is békéltem vele.

Vannak egyébként hasonlóan járt barátaim, de az embereknek persze egy rakás előítéletük van velünk kapcsolatban. Vannak, akik azt hiszik, hogy leszbikus vagyok, mások szerint biztos utálom a férfiakat, vagy meg vannak róla győződve, hogy valami nagyon nincs rendben velem, ha nem voltam képes olyan férfit találni, akinek szívesen szülnék. Sokan egyszerűen elintéznek annyival, hogy biztosan túl kényelmes az életem, és nem akarok egy gyerekkel belerondítani.

Miután elfogadod a sorsod, megpróbálod a legjobbat kihozni belőle. Ha akarom, bármikor spontán elutazhatok, nem kell senkihez alkalmazkodnom, és rengeteg időm van arra is, hogy másoknak segíthessek.

Valójában egy rakás gyerek van az életemben. Elképesztően jólesik, mikor azt mondják, hogy én vagyok a világ legjobb nagynénije. 36 évesen új karrierbe is kezdtem, tanár lettem. Amikor az emberek megkérdezik, hogy van-e gyerekem, büszkén mondhatom, hogy van. 19 gyerekem van.

A társadalom azt sulykolja, hogy csak akkor teljesedhetsz ki, akkor lehetsz boldog, ha megházasodsz és gyereket vállalsz. Én ma már tudom, hogy gyerek és társ nélkül is elérhetem mindezt. Nyitott vagyok egy társra, de nem vagyok hajlandó olyan valakivel megelégedni, aki nem jó nekem. Mielőtt anyám meghalt, az volt a kívánsága, hogy állapodjak meg. Nem tudom, hogy valaha megértette-e, hogy igenis boldog lehetek és megállapodhatok magamban is.

Nagyszerű életem van. Nagyon jó barátaim vannak, és elégedett vagyok azzal, ahol az életben tartok.