Már a második hétvégén vannak túl azok a fiatal nők, akik jelentkeztek Stílusakadémia elnevezésű kurzusunkra. A Marie Claire főszerkesztője mellett a Cosmopolitan, az ELLE és a Maxima főszerkesztője egy kerekasztal-beszélgetésen üdvözölte a résztvevőket.


László Krisztina beszámolója

Szombat reggel kicsit álmosan, de talpig stílusosan jelentünk meg négyen a Stílusakadémia hallgatói előtt. Egy fárasztó, munkával teli, nehéz hét után kezdetben nehezen ment szombaton is magunkra ölteni a főszerkesztő szerepét, de mivel nagy gyakorlatunk van már ebben, tíz órára pont úgy néztünk ki, mintha egy divatlapból léptünk volna ki. Úgy, ahogy glossymagazinok főszerkesztőinek illik megjelenni egy stílusról szóló kurzus hallgatói előtt.

László Krisztina, Zellei Dóra, Sabján Johanna, Liptai Lívia, Kiss Szilárd

A résztvevők érdeklődő tekintete, őszinte kíváncsisága növelte az önbizalmunkat, és a beszélgetés közepe táján már el is felejtettük, hogy mi vagyunk a műsor főszereplői. Kiss Szilárd, a Cosmopolitan divatszerkesztője mint moderátor szórakoztató stílusban irányította a beszélgetést, olykor provokatív kérdéseivel hiteles, nagyon is őszinte válaszokat csikart ki belőlünk. Azt vettük észre, hogy úgy beszélgetünk egymással és a résztvevőkkel, mintha régóta barátnők lennénk. Megosztottuk velük a személyes tapasztalatainkkal, nosztalgiázva meséltünk nekik múltbéli csetléseinkről és botlásinkról, amikor még mi is kerestük a saját stílusunkat, sőt azt is bevallottuk, hogy a vásárlás néha minket is szorongással tölt el. Nem szégyelljük alkalomadtán kikérni szakemberek véleményét, amikor nem tudunk választani a legújabb trendek hatalmas kínálatából.

A kurzus még folytatódik, a tapasztalataim alapján pedig biztos vagyok benne, hogy a részt vevő fiatal nők megizmosodott önbizalommal, sok hasznos jó tanáccsal a zsebükben, tetőtől talpig megújulva vágnak neki 2012-nek.

Bővebb információk: Stílusakadémia