„Ideje, hogy a nők is bátrabbak és nyitottabbak legyenek”

2012. november 14.

November 15-én adják át a Női Kiválósági Díjat az AmCham Esélyegyenlőségi Konferencián, amelyet már hatodik alkalommal rendeznek meg. Az esemény egyik főtámogatója a Morgan Stanley. A cég HR-igazgatójával, Bresztyenszky Évával beszélgettünk a párbeszédek fontosságáról és arról is, miben lehetnének a nők bátrabbak.

A Női Kiválósági Díjjal nem csak a szakmai sikereket ismerik el, hanem a harmonikus, teljes életutat is értékelik. Mitől harmonikus egy nő életútja?

Idén a 25 és 35 év közötti sikeres nőket díjazzuk, hogy megmutassuk, ilyen fiatalon is csodálatos dolgokat lehet elérni. Döntőseink a munkájukban mind elismert szakemberek, de emellett szűkebb vagy tágabb környezetükért is aktívan tesznek. Ha történetesen édesanyáról beszélünk, akkor kérdés, hogyan egyezteti össze a családi életet a karrierrel. A családot értelmezhetjük tágan is, az idősek támogatását is ide lehet érteni. Nagyra értékelte a zsűri például, ha a jelölt – egyénileg vagy szervezett formában – fontos ügyeket támogat. A lényeg, hogy tesz-e valami olyasmit, ami túlmutat a közvetlen munkáján, amivel próbál valamit adni a saját életközösségének.

A konferencia célja is az, hogy megmutassa: lehetséges a karrier összeegyeztetése más női szerepekkel?

Részben igen. Olyan tanácsadókat, kutatókat, üzletembereket hozunk egy fedél alá, akik tudnak gyakorlati tanácsokkal szolgálni. Másrészt most először korosztályokra bontva világítunk rá azokra a kihívásokra, amelyekkel szembe kell néznie egy pályakezdőnek, egy fiatal családosnak és a tapasztalt, érett generációnak.

Milyen nehézségekre gondoljunk konkrétabban?

A pályakezdők látnak maguk előtt egy hozzájuk hasonlóan jól képzett korosztályt, amelynek a tagjaival versenybe kell szállniuk egy válsággal terhes időszakban. Az eggyel idősebb generáció sok tagjának egyrészt meg kell tanulni összehangolni a karriert a beinduló családi élettel, másrészt sokaknál jellemzően ekkor köszönt be az az időszak, amikor az ember megkérdezi magától, hogy a helyes utat választotta-e. A kiforrott, idősebb munkavállalók pedig ledolgoztak akár több évtizedet, mégsem dőlhetnek hátra elégedetten, mert már rég nincsenek biztos munkahelyek. Tehát mindegyik korosztálynak megvannak a nehézségei, mégis hajlamosak vagyunk azt mondani, bezzeg, nekik könnyebb volt, vagy könnyebb lesz.

A tavalyi győztes és a döntősök

A generációk közötti párbeszéd segítene?

Úgy gondolom, hogy nagyon nagy szükség lenne rá. Lássuk meg egymás erősségeit is, és ezekre fókuszálva dolgozzunk együtt, rugalmas szemlélettel, nyitottan.

Tőlünk nyugatabbra hogyan birkóznak meg ezekkel a kihívásokkal?

Vegyük az angolszász kultúrát. Nekik annyiból könnyebb, hogy már évtizedek óta az asztalon vannak ezek a témák. Több generáció már úgy nőtt fel, hogy természetes volt számukra például az, hogy egy nő kiteljesedhet a munkájában és mellette lehet jó anya, feleség. Azt gondolom, ez itthon is csak idő kérdése. A mi fiataljainknak, pályakezdőinknek szerencsére már természetes ez a látásmód.

Nézzük meg a középső generációt, amelynél nemsokára a családtervezés lesz terítéken vagy éppen már próbálnak működtetni egy családot a munka mellett. Ők mire számíthatnak?

Mi például tréningekkel segítjük a munkavállalóinkat, ahogy ezt sok más multi és egyre több magyar cég is teszi. Az otthon lévő kismamákkal igyekszünk tartani a kapcsolatot, programokkal csalogatjuk be őket, hírleveleket küldünk nekik. Ezeknek egy a célja: közel tartani az otthon lévőket magunkhoz, mert sokkal könnyebb lesz számukra is a visszatérés, ha nem veszítik el a kapcsolatot. Ahol tudunk, részmunkaidős modellt is felajánlunk.

Vagyis tudatosan kellene készülni a visszatérésre?

Hogyne, ez két félen múlik. A nők keressék a kollégákat, tudjanak a munkahelyükön történő lényegesebb változásokról. Nagyobb kedvvel fognak így visszajönni, és nagyobb biztonságban érzik majd magukat. Egy nagyon aktív párbeszédre van szükség a munkaadó és a munkavállaló között.

Hova fordulhatnak a nők segítségért, ha azt látják, az ő esetükben nem működik ez a párbeszéd?

Akár a HR osztályon is tájékozódhatnak a lehetőségeikről. De egy egyszerű Google kereséssel is találhatunk több olyan alapítványt, civil szervezetet, amely a nők visszailleszkedését segíti.

Milyenek a tapasztalatok a szülésből visszatérő nőkkel?

Nagyobb hatékonysággal tudnak dolgozni. Megtanulnak egyszerre több dolgot kezelni és priorizálni. Nagyon jó látni, hogy a nők is támogatják egymást.

A nemek aránya kiegyenlítődött a munkahelyeken?

Sok cégnél azért ez erősen területfüggő. A gazdasági tudást igénylő pozíciókban a válasz igen, viszont az IT-n például nagyobb a „férfiuralom”. Szeretnénk színesebbé tenni a képet, és felvenni nőket ide is, de sajnos eleve kevés hölgy megy műszaki pályára. Még mindig az a felfogás él az emberek fejében, hogy ha egy lánynak jól megy a matek, akkor menjen közgazdasági, ne műszaki pályára. Eléggé elférfiasodott ez a terület. Ideje, hogy a nők is bátrabbak és nyitottabbak legyenek.

Szerző: Deme Zsófia

További információk: AmCham Női Kiválóság Díj 2012

Kapcsolódó bejegyzés: Női kiválóságokat díjaznak