Adománygyűjtés gyerek-intenzívosztály fejlesztésére

2013. február 06.

A Semmelweis Egyetem II. számú Gyermekgyógyászati Klinikája kiemelkedő szerepet játszik a leukémiás és daganatos gyermekek kezelésében. Az intenzív osztály felújításra szorul.

Az intenzív osztályon ápolják a nagy műtéti beavatkozáson átesett, valamint súlyos állapotuk miatt kiemelt gondozást igénylő betegeket, akiknek az ellátása más kórházakban nem biztosított. A gyerekek zavartalan és magas színvonalú kezelése érdekében az intenzív osztály felújításra szorul, melynek negyvenmillió forintos költségéből a klinika tizenegymillió forintot finanszíroz önerőből. A fennmaradó huszonkilencmillió forintért a Robert Burns Nemzetközi Alapítvány (RBNA) magyarországi szervezete indított adománygyűjtést.

„2012-ben az előző évhez képest jelentősen emelkedett a klinikán kezelt, rosszindulatú vérképzőrendszeri és daganatos betegek száma, akik gyakran szorulnak intenzív ellátásra. Az új intenzív osztály felszereltsége a korábbihoz képest teljes megújulást jelent, és mindenben megfelel az Európai Unió és az ÁNTSZ előírásainak” – mondta dr. Fekete György egyetemi tanár, a Tűzoltó utcai Gyermekklinika előző igazgatója, a Burns Alapítvány tanácsadója.

A RBNA célja a Magyarországon, illetve Közép-Európában élő beteg és hátrányos helyzetű gyerekek segítése. A szervezet nyolc évvel ezelőtti alapítása óta több, mint egymillió eurót gyűjtött össze és osztott szét, részben magyar gyermek-egészségügyi intézmények között. A tavalyi évben, jótékonysági tevékenységüknek köszönhetően, speciális buszhoz jutott a magyar junior paralimpiai csapat is. 

További információ: http://www.robert-burns-foundation.org/?page_id=1403