Megválasztották a legszebb siketeket

2013. február 20. |

Szombaton megválasztották a magyarországi siketek szépét. A hagyományos szépségversenyekkel ellentétben itt a fiúkat is díjazták: Kínál Tímea és Tamás Bálint nyerték el a Miss és Mister Deaf címet. Ők képviselhetik hazánkat a júliusi világversenyen Prágában.

Balról jobbra: Szabadi Diána és Tóth László (2. helyezettek), Kínál Tímea és Tamás Bálint (1. helyezettek)

Bár hallókként kisebbségben voltunk a rendezvényen, az esélyegyenlőség nevében jelnyelvi tolmács segített követni az eseményeket. Így például megtudtuk, hogy mit jelent a versenyzők számára a hűség vagy mit vinnének magukkal egy lakatlan szigetre. Az első helyezett lány arra a kérdésre, hogy miért örülne a győzelemnek a szépségversenyen, azt válaszolta: „mert végre megmutathatnám a világnak, hogy halláskárosult vagyok, és felhívhatnám a figyelmet a halláskárosultakra”.

A verseny második helyezett párosa is nemzetközi megmérettetésre utazhat: a Miss & Mister Deaf Stars-t idén Berlinben rendezik meg, ahol Szabadi Diána és Tóth László versenyzik majd magyar színekben.

Az első három díjat a zsűri ítélte oda, emellett két közönségdíjat is kiosztottak: az egyikről a jelenlévők, a másikról Facebook-voksolók döntöttek. A verseny zsűrijében ült a franciaországi siketek szövetségének alelnöke, a török siketek egyesületének képviselője, a Group ’n’ Swing együttes énekes-párosa, Szabó Gergely divattervező és Miss Deaf Hungary 2011, azaz Ádám Alexandra.

A rendezvényen a többszörös szépségversenygyőztes Weisz Fanni is részt vett – az ő közreműködésével készült cikkünket a márciusi Marie Claire-ben olvashatjátok el.

Szerző: Deme Zsófia

Kapcsolódó bejegyzésünk:

Angelina Jolie nyomdokaiba lép Weisz Fanni

Még több Magazin

Férfisztorik: szabadság, szerelem, újrakezdés Demeter Endre

Férfisztorik: szabadság, szerelem, újrakezdés

Csak egy levél, de benne van az élet börtön

Csak egy levél, de benne van az élet

Ezek Magyarország felfedezésre váró, titkos tavai Gyilkos-tó

Ezek Magyarország felfedezésre váró, titkos tavai