Nők Magyarországon – és Berlinben

2013. február 28. |

Fábián Évi berlini kiállítása

Nem sok, frissen Berlinbe költöző (fotó)művész mondhatja el magáról, hogy az érkezése után nem is olyan sokkal a kvalitásainak, a tehetségének megfelelő miliőben mutathatja meg magát. Fábián Évinek, aki rendszeresen dolgozik a Marie Claire magazinnak is, ez olyannyira sikerült, hogy a minap Berlinben, a brandenburgi kapu szomszédságában önálló kiállítása nyílt, nem is akármilyen.

Nők Magyarországon (Frauen in Ungarn) című portrésorozatát tekintheti meg április elejéig a közönség. A kiállítás anyaga a hasonló címen 2007-ben megjelent könyvből szemezget, illetve a hamarosan megjelenő, Nők Magyarországon II. fotóiból kínál afféle előzetest (mindkét kötetben 88 magyar, értékteremtő nő fekete-fehér portréja szerepel, közszereplőké és civileké vegyesen).

A Karafiáth Orsolya által megnyitott eseményen a látogatók többek között Kaufer Virág aktivista, Galajda Ágnes bíró, Jakabos Zsuzsanna úszó, Mautner Zsófia gasztroblogger vagy egy kedves szerzőnk, Csepelyi Adrienn egyedi megközelítésű, hihetetlen erejű portréit tekinthették meg.

Fábián Évinek ezúton is szívből gratulálunk, a Berlinbe utazók pedig ki ne hagyják a kiállítást, ha arra járnak. A hamarosan megjelenő portrékötetről pedig (amelynek szövegeit olvasószerkesztőnk, Fiáth Marianna gondozza, illetve írja) részletesen is be fogunk számolni.

Frauen in Ungarn – Nők Magyarországon
Fábián Évi kiállítása

Helyszín: Botschaft von Ungarn, 10117 Berlin, unter den Linden 76.
Megtekinthető: április elejéig

Még több Magazin

Léleksimogató kezelések érintésmentesen aromaterápia

Léleksimogató kezelések érintésmentesen

Kreatív tevékenység közben is meditálhatunk! asztrofotózás

Kreatív tevékenység közben is meditálhatunk!

Láng Annamária: „Élő akarok lenni, nem túlélő” evolúció

Láng Annamária: „Élő akarok lenni, nem túlélő”