„A parfüm ne csak szaglószervi élmény legyen”

2013. május 25.

Minya Viktória, az első magyar parfümmárka, a Viktoria Minya alapítója sikert sikerre halmoz illatkompozíciójával, a Hedonisttal. Személyiségének minden rezdülését a különleges parfüm üvegcséjébe zárta, amit most együtt nyitottunk fel.

Mikor döntötted el, hogy „orr” leszel?

Gyerekkorom óta érdekelt, hogyan lehet érzelmeket közvetíteni a művészetek segítségével. Mindig kerestem az önkifejezés különböző formáit: táncoltam, énekeltem, fotóztam és évekig tagja voltam a Földessy Margit stúdiónak. Tiniként lettem megszállott parfümmániás. A szüleim nagyon szerették volna, ha „rendes” szakmám legyen, – féltettek a művészi lét bizonytalanságától – így elsőként a közgazdász diplomát szereztem meg. Az egyetem utolsó évében, – az Erasmus program keretein belül –, Párizsba költöztem, ahol rájöttem, erre a pályára készültem egész életemben. Éreztem, ha nem követem az álmaimat és nem valósítom meg önmagam, sosem leszek boldog. Mivel a parfümőrképzés nagyon drága, ezért évekig humán errőforrás menedzserként dolgoztam, hogy összegyűjtsem a tandíjat. Majd Párizstól délebbre, Grasse-ba költöztem, ahol a Parfüm Akadémián évfolyamelsőként végeztem és páratlan szakmai gyakorlatra tettem szert.

Mennyire volt nehéz nőként érvényesülnöd ezen a pályán?

Évtizedeken keresztül a férfiak uralták ezt a szakmát, de ez mára megváltozott. Ahogy minden művészeti ágban, ma már a parfümiparban is bebizonyították a nők, hogy a jelenlétük – az intuitív hozzáállásuknak és kifinomult empátiájuknak köszönhetően –,  megkerülhetetlen. Ennek ellenére nagyon meg kellett dolgoznom a sikerért, és éreztem, hogy hátránnyal indulok a francia kortárs parfümőrökhöz képest, illetve azokkal szemben, akiknek már a szülei is szakmabeliek voltak.


Mesélj a parfümről, kinek szánod és mi juthat elsőként az eszünkbe, ha megszagoljuk?

Azt akartam, hogy a parfüm ne csak egy szaglószervi élmény legyen, hanem egyfajta visszatérés a parfümök aranykorához, mikor a parfüm felvitele kivételes és rendkívüli pillanat volt. Ezért a különleges illaton kívül – a világon egyedülálló módon – több száz valódi kristály is került az üvegbe. Ezért is ragaszkodtam a teljesen egyedi külső csomagoláshoz. A parfümöt elsősorban azok értékelik a legjobban, akik szeretik az érzéki, tartós és erős karakterű illatokat.

A parfüm neve Hedonist, vagyis hedonista. Mennyire adtad bele magad az illatba? Hedonistának tartod magad?

Szívem-lelkem benne van a parfümben, több éven keresztül tökéletesítettem az illatot. A nevén pedig nem kellett sokáig gondolkoznom. Nektek elárulom, hogy a Hedonist, mint becenév ragadt rám még a Grasse-i Parfüm Akadémián. És persze hogy hedonistának tartom magam! De a hedonizmus visszaköszön az illatjegyeknél is: dohánylevél, méz és rum is van az összetevők között.

Min dolgozol jelenleg, készül az új parfüm?

A parfüm megjelenése óta semmire sincs időm, szinte le sem tudok ülni. Nemzetközi szinten hatalmas siker a Hedonist, fantasztikus véleménnyel vannak róla a parfümkritikusok, a vásárlóktól pedig naponta kapok köszönő e-maileket, pozitív visszajelzéseket. Már egy ideje dolgozom a sorozat méltó folytatásán, illetve több nemzetközi projekten is, de ezekről egyelőre még nem beszélhetek.

Szerző: Máder Ági