„Magyarország férfiközpontú ország”

2013. május 26.

A meztelen női test bemutatása megszokott, és a hagyományos női szerepek lebontásáról is egyre gyakrabban esik szó. De mi történik eközben a férfival? Kiállítást néztünk, és Hadas Miklóssal beszélgettünk.

A Ludwig Múzeumban június 30-ig tekinthető meg a A meztelen férfi című kiállítás. A második emeleti kiállítótermek falait csupa olyan alkotás borítja, amely az 1900-as évektől kezdve a fedetlen férfitestet mutatja be, többek közt olyan művészek repertoárjából válogatva, mint Jean Cocteau, Robert Mapplethorpe, Pablo Picasso vagy Annie Leibovitz. A műalkotások csupa olyan téma köré csoportosulnak, amelyek szembemennek a férfiakról alkotott, megszokott szemlélettel. A teremtés koronájából, az erő és hatalom megtestesítőjéből egy önmagát vizsgáló, ezáltal esetlenné, ám nagyon is emberközelivé váló kiszolgáltatott és sebezhető, néhol komikus figura válik.

Ezt a hatást csak tovább erősíti a pénisz kendőzetlen felfedése. Míg Pierre et Gilles képén a szabályos kockákba rendeződő hasizomzatú, a nemi szervét elegánsan elrejtő poszterfiút körbeveszik a neon halálfejek – mintegy halálra ítélve őt –, addig Mapplethorpe képein a vágy valódi tárgyaként, a szépség hordozójaként feltűnő, gyönyörűen fotózott testeknek inkább homoerotikus töltetük van.

Hadas Miklós szociológust egy villáminterjú keretein belül kérdeztük a kiállításról, aki ennek kapcsán tartott előadást a Ludwig Múzeumban A modern férfi születése címmel.

Ön szerint miért fontos ellátogatni a kiállításra, mi lehet az üzenete?
Mindenkinek más. Többek között azért fontos, mert szükség volna arra, hogy megváltozzon, ahogyan a férfiakról beszélünk, ahogyan rájuk tekintünk. Miképpen az is fontos, hogy érzékenyebbé váljunk a férfi sérülékenysége iránt. Tisztában kellene lennünk a nemek közti viszonylatok bonyolultságával. Emellett a kiállítás keretein belül lehetőség nyílik arra, hogy a magyar képzőművészeti kánont is újraértékeljük, érdekes például, hogy a nemzetközi anyag mellé magyarokat is beválogattak, és látszik, hogy a homoszexualitás már a 19. század végén, egész korán megjelenik. Abból a szempontból is jelentős a kiállítás, hogy ezeken a képeken a férfi önmagát vizsgálja, pedig az a megszokott, hogy a férfi magától értetődően mondja meg a frankót, és nem veszi figyelembe, hogy a férfi is egy nem. Persze itt nem azt tartom elsődleges célnak, hogy a férfisérülékenységet megismerjük, hanem legfőképp azt, hogy a patriarchátus, vagyis a férfiközpontúság megdőljön.

Lehet azt mondani, hogy a meztelen férfi a modern férfi szimbóluma?
Igen, mert a modern férfi már nem az a győzedelmes, harcos, másokat elpusztító, tökéletes, a hatalmat magától értetődően birtokló férfi, hanem sokféle, és ebben benne van a másság, a kisebbségből származó, a sérülékeny férfi. Ez utóbbit szépen érzékelteti például a sérült, beteg, fiatal test ikonikus megjelenése.

A magyar közönség hogy fogadja, hogyan viszonyul mindehhez?
Itt inkább a feltételezéseimet, a benyomásaimat tudom elmondani. Részt vettem Turai Hédi tárlatvezetésén, és hallottam a kommentárokat, megjegyzéseket. Ami a leginkább szembetűnő, hogy a látogatók háromnegyede nő. Persze ebben van egy fordított kukkolóeffektus is, amikor a férfitest a vágy tárgyaként jelenik meg. Vagyis megfordul az eddig jellemző viszony, amelyben a női test volt férfitekintetnek folyamatosan kitéve. Emellett a nő sokkal nyitottabb arra, hogy a hagyományos hozzáállástól eltérő módon szemlélje a másik nemet, ezáltal a nemek közti viszonylatot.

Mi a helyzet a férfiakkal? Ők hogy tekintenek erre az új, a kiállításon róluk alakított képre?
Magyarország egy nagyon konzervatív, férfiközpontú ország, ahol túlnyomórészt a férfiak vannak hatalmi pozíciókban. Egy ilyen világban ez a típusú ábrázolás kifejezetten irritáló, azt a hatást váltja ki, hogy el kelljen fordítani róla a tekintetünket. Mindennek ellenére azt hallom a kurátoroktól, hogy igen sikeres a kiállítás, nagy közönséget vonz.

Szerző: Katona Eszter, a Sanoma Maédiaakadémia hallgatója