Mi már láttuk: Szemfényvesztők

2013. június 19.
Amikor egy filmnek már az előzetes is nagyon felkelti az érdeklődésünket, akkor már csak remélni tudjuk, hogy nem fog csalódást okozni. Nem okozott!

Valljuk be, mindannyiunkat vonz az ismeretlen. Az illuzionisták titkokkal teli világa pedig még inkább. Kíváncsian ültünk be a sokat ígérő Szemfényvesztők című mozira. Amit vártunk, azt meg is kaptuk. Pörgés, misztikum, leleplezés – csupa izgalom. Az alaptörténet magával ragadó, már csak azért is, mert szinte példátlan mértékig leplezi le a bűvészeket.

A film a világ legtehetségesebb illuzionistáiról szól, akik megtévesztő trükkjeikkel ejtik ámulatba a nézőket. A csapat három férfiből (Dave Franco, Jesse Eisenberg és Woody Harrelson) és egy nőből (Isla Fisher) áll, akik Las Vegasban hódítják meg a nagyérdeműt. Vagyis csak úgy tűnik: mert tulajdonképpen tehetségük és művészetük segítségével bankot rabolnak, ám a megszerzett pénzt, teljesen érthetetlen okokból egy előadás során a közönség közé szórják. Hogy miért? Azt egyelőre nem árulhatjuk el, de azt bizton állíthatjuk, hogy a nagy nyári melegben könnyed, ám igen szórakoztató mozit láthatunk. A téma különlegesség mellett minket megfogott a csodás látványvilág, és a sok-sok humor is.

Azért még valamit elárulunk, amitől majd a filmet látva összeállnak a kirakós darabjai. A filmben többször elhangzik: „The closer you look, the less you see”. Vagyis: Minél közelebb kerülsz valamihez, annál kevesebbet látsz belőle…
Jó szemfényvesztést!

Bemutató: 2013. június 13.
Forgalmazó: Pro Video