Segítség az árvíz után

2013. június 21.
Az árvizet követő apadás után maradt szennyeződés eltakarítása is komoly veszélyt jelenthet, ezért a Béres Alapítvány nagy mennyiségű termékadománnyal segíti az árvíz elleni védekezésben résztvevőket.

A Duna rekordokat túlszárnyaló áradása súlyos gondokat okozott az ország életében, de azt is megmutatta, hogy emberi összefogással, szakmai hozzáértéssel és határozott irányítással az akadályok legyőzhetőek. Az apadás, a víz elvonulása és az utána maradt szennyeződés eltakarítása azonban továbbra is veszélyeket rejt.

Az ár- és belvízzel sújtott területeken élők, a védekezésben résztvevők egészségének védelmében a Béres Alapítvány 10.000 tasak ProBio Plusz készítményt ajánlott fel, amely elősegíti az egészséges bélflóra megőrzését és helyreállítását. Az adomány a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet segítségével került szétosztásra a leginkább veszélyeztetett területeken, elsősorban Dunaszekcsőn és környékén.