Franciás sikk és magyar tradíció a Kossuth téren

2015. november 09.
84 évvel az Elysée megnyitása után ismét megnyitották a Parlament melletti legendás helyet, amelynek megnyitóján mi is ott jártunk… Finom ízek, hangulatos bárhangulat, ahol napközben és este is gond nélkül megtalálhatjuk az alkalomnak megfelelő fogásokat és italokat.

Falánk politikusok fantázianévre keresztelt különleges ebéddel várta az újranyitott Elysée Bistro & Kávéház a sajtó vendégeit. Az Elysée az egykori híres kávéház 21. századi új köntösbe ültetett utóda gondosan elkészített kávékkal, meleg enteriőrrel, franciás bájjal, pazar reggeli kínálattal, folyamatosan változó ebédmenüvel, gourmet á la carte fogásokkal és széles borkínálattal. A séf, Fekete Tibor az újragondolt magyar és a francia stílusú bisztrókonyha ötvözéséből született fogásokat tálalja a Parlament szomszédságában megtalálható étteremben. Olykor olyanokat is, melyek egy-egy politikus kedvenc ételei.


A gulyásleves például egykori miniszterelnökünk, Andrássy Gyula gróf szeretett fogása volt. Ahogy Fekete Tibor készíti, máris ikonikussá vált, és biztos, hogy folyamatosan az étlapon marad.

A Falánk politikusok névre keresztel ebéden kínált fogások érdekessége, hogy kifejezetten az alkalomra dedikált kreációk, az előételtől a desszertig. Az ételsor Fekete Tibor egyedi víziója a híres reformkori politikusaink elhíresült kedvenceiről. Tradicionális magyar ételeket gondolt újra a séf, melyek az Elysée filozófiája mentén kerültek asztalra.

Kossuth Lajos egyik kedvence, a citromos kolbász pácolt mustármaggal megbolondított grillezett zöldségkörettel érkezett, a Ferenc József után szabadon komponált bécsi szelet pedig ezúttal potato airbag körettel és pankómorzsával készült. Széchenyi kedvence, a pozsonyi rostélyos karfiolpürével, viola burgonyával és capri jus-vel érkezett, Deák Ferenc kedvenc piskótája pedig kávé mousse formájában tért vissza 2015-ben az Elysée asztalaira.

Séf – Michelin-csillagos háttérrel

Az Elysée séfje, Fekete Tibor, fiatal kora ellenére komoly szakmai tapasztalattal rendelkezik. Az elmúlt 10 évben olyan neves éttermekben dolgozott a konyhán, mint a Jardinette, a Bábel, a Baldaszti’s kitchen, a Baldaszti’s Grand, és a La Perle Noir. Az Elysée előtti állomása pedig a Tanti étterem volt, ahol séfhelyettesként erősítette a csapatot. Ez idő alatt a Tantit Michelin csillaggal díjazták. A főzés egyben a szenvedélye is, a folyamatos fejlődés elsődleges számára. Erőssége, hogy kreatívan és kompromisszumok nélkül ötvözi a modern technikákat a tradicionális konyha elemeivel.
„Felelősség egy ilyen helyen éttermet nyitni” – meséli a nyitás kapcsán szándékaikat Gonda Péter tévéproducer, az Elysée tulajdonosa. „Az Elysée Bisztró büszke utóda szeretne lenni a Kossuth tér egykori legendás kávéházának. A MÁK-bérházat 1928-ban adtak át, a Gönczi fivérek 1931-ben alapították itt az Elyséet, szeretnénk az ő hagyományaikat folytatni. A gasztronómia újdonságaira nyitottan, a híres magyar kulinária és a franciás bisztrókonyha jellegzetességeit elegyítjük és az ínyencek találkozóhelyévé válunk. Vendégeinket a békebeli kávéházak és a modern bisztrók elemeit ötvöző barátságos, otthonos környezetben várjuk. Lehet jönni hozzánk, akár csak egy reggeli kávéra, vagy egy délutáni sütis uzsonnázásra is. Nem titkolt szándékunk pedig továbbá az sem, hogy közösségi térként is funkcionálunk, és időről időre az ország legnevesebb zenészeit hívjuk meg magunkhoz játszani, akik egy komoly vacsorával összekötött zenés estén lépnek fel nálunk. Decemberben például Tóth Vera érkezik hozzánk.”

Izgalmas történelmi szálak

Az Elysée újranyitásában Saly Noémi, irodalom- és Budapest történész is aktívan részt vett. Neki köszönhető összesen 13 „Kossuth téri kávéházi történet”, mely a tér legendás kávéházainak történetét mutatja be. Ezek a történetek az étteremben megtalálható alátétekre kerültek. Ezekről tudható például az is, hogy az Elyséet egykoron a vendéglőscsaládba született Gönczi-fiúk nyitották. István, János és László évekig tanultak és dolgoztak külföldön, Londonban, Párizsban, Berlinben, az olasz, valamint a francia Riviérán. Első saját kávéházuk 1924-ben a Duna-parti korzón lévő Mignon kávéház lett. Felosztották maguk között a munkát: az egyik pincérként, a másik kávéfőzőként, a harmadik pedig mosogatóként dolgozott, azonban nem kaptak italmérési engedélyt, így a fellendülőben lévő üzletet eladták, és pincérként folytatták a munkát. Pár év múlva végül ők lettek az alapítói a Kossuth Lajos tér első két kávéházának: a Monicónak és az Élysée-nek. Akit érdekel még, hogyan eshet meg az Budapesten a harmincas években, hogy a boldogan uzsonnázó vendégek jelenlétében árverezik el egy kávézó teljes bútorzatát, hogy a Gönczi testvérek egyik tagja miért kísérelt meg kétszer is a Dunába ugrani, hogyan lesz a bárkávéházból bridzskávéház, hogy aztán a szocializmus útja a Szófia étterembe vezesse az Elyséet, látogasson el az étterembe!