Az előző otthonom mellett volt egy iskola óriási kerti komposzttal, gerilla módon nyaranta mindig oda hordtam a gyümölcs- és zöldséghéjakat, és csak reménykedtem, hogy a suliban termelődő kerti hulladék között senkinek nem fog feltűnni némi dinnyehéj és az a sok répavég, amely a sültrépa-mániámról ad tanúbizonyságot. De aztán elköltöztem. Most nagyon messze van tőlem az összes közösségi komposzt, a társasház többi lakója pedig nem igazán vevő a közös, egyébként a helyi önkormányzatnál ingyen és bérmentve igényelhető kerti komposztra. Sőt, inkább dacból olajos pizzásdobozokkal töltik fel a műanyagszemetest. Szóval a komposztügyet egyelőre a négy fal között kell megoldanom.
Gilisztás vagy gilisztamentes?
Mindenről a tavaly nyár végi lecsóbefőzés tehet: sírhatnékom lett, amikor egy nagy vájling ütődött paradicsomdarabot és egyéb paprikamaradványt öntöttem bele a kommunális szemétbe. A beltéri komposztálásról addig nem sokat tudtam, derengett valami rémtörténet gilisztákról és az igazán avantgárd hangzású komposztteáról. A nikkelszamovár után ki tudja…
Némi böngészés után kiderült, hogy a gilisztakomposzt az egyik legfantasztikusabb dolog a világon. A szorgos komposztgiliszták a konyhai szerves hulladékot megeszik, majd végtermékül tápanyagban dús, morzsalékos humuszt állítanak elő – akár három hónap alatt. Az internet gyorsított felvételes videóit nézni jó muri, de hogy valóban gilisztákat telepítsek a konyhámba? Hát… Kezdő komposztosként – mint egy elsőgyerekes anyuka – már láttam is lelki szemeim előtt, hogy véletlenül megmérgezem a gilisztáimat vagy belefullasztom, netán kiszárítom őket a nem megfelelően kezelt ládában. (Igen, ez mind lehetséges a szakirodalom szerint.) Na meg a nyaralás. A macskáknak is nehéz szittert találni, nem még száz darab komposztgilisztának!
Az új kedvenc Google-kifejezésem így a gilisztamentes komposzt lett. Szerencsére ilyen is van. Naná, hogy ez is a japánokhoz kötődik, mint annyi tökélyre fejlesztett találmány. Az ún. bokashi komposztálás során különböző mikroorganizmusokkal beoltott bokashi korpát kevernek a szerves hulladékhoz, így hatékonyabbá válik a bomlási folyamat. A japán komposzttechnika csak anaerob, tehát oxigénmentes környezetben működik, ezért egy zárt edény szükséges hozzá. És itt jön képbe a már említett komposzttea: a bokashi vödör legalján folyadék gyűlik össze, ezt egy kis csapon keresztül lehet leereszteni. (Ugyanolyan csap van rajta, mint a szamováron, csak szólok.) Ez a komposztlé locsolóvízhez adagolva szuperértékes növénytápoldat, koncentrátumként pedig lefolyótisztítóként is működik.
Fotó: ComPot
A cikk folytatását keresd a friss Marie Claire magazinban!
