Zöldülő temetés: örökerdő, komposztálás, papírurna

2022. november 17.
Vadrózsabokorrá lehetünk a halálunk után egy emlékerdőben, vagy megrendelhetjük, hogy juttassák el a hamvainkat az űrbe. De olyan hely is létezik a világon, ahol – ugyancsak kérésre – komposztálni tudják a holttesteket. És elérkezett talán az ideje, hogy a temetőinkre is más szemmel nézzünk.

Ki a szerettei sírját kereste fel, ki otthon gyújtott gyertyát a halottai emlékére, mások szilaj halloweeni partikon vettek részt. Az év más időszakaihoz képest novemberben több szó esik elmúlásról és temetőről, időnként talán azt is szóba hozzuk, hogy mi történjen velünk a halálunk után. Van is miről beszélni, mert az évezredeken át ismert és gyakorolt – koporsós és hamvasztásos – temetkezési módozatok mellett már meglehetősen sok új eljárás is létezik.

Ki a zöldbe

Miközben vélhetően sokaknak tetszene az ötlet, hogy ha eljön az ideje, egy csendes ligetben alhassanak örök álmot, az erdei temetkezés lehetőségéről mégis kevesen tudnak csak. És kevés ilyen helyet találhatunk, Magyarországon mindössze a Tata melletti Agostyánnál alakítottak ki kegyeleti erdőt, ahol a hamvakat környezetbarát, lebomló urnában helyezik el egy fa gyökereinél. Működésükről az emlekerdo.hu oldalon így írnak: „…természetes és méltóságteljes búcsúztatási forma, mely méltó alternatívája lehet a hagyományos sírkerteknek, temetőknek. (…) A fa gyökerei a lebomló urnából és a hamvakból felszívják az értékes tápanyagokat, mintegy metaforikusan fenntartva az élet örök körforgását.” Temetkezési szolgáltatók segítenek a megrendelésnél, és fontos, hogy a szertartásokról az emlékerdőben sem kell lemondanunk.

Urnák a fókuszban

Bár a magazinban folyamatosan a divatot figyeljük és elemezzük, az minket is meglepett, hogy trendekről a temetési urnák esetében is beszélhetünk. Az emlékerdőkben kizárólag biológiai úton lebomlani képes – vesszőből, bambuszból, homokból, papírból készített – fedeles edények használatosak, de sokan választanak ilyet a hagyományos temetésekhez is. A Bios Bio Urna még egy gesztust tesz a környezet felé: tartalmazza egy fa magját is. Ha földbe kerül, az urna lebomlása után a mag a hamvakon hajt ki, és fejlődik fává, így állít élő emléket az elhunytnak. bio-urna.hu

Vannak, akiket egyszerűen megnyugtat, hogy otthon őrzik a szeretteik hamvait, azt mondják, hogy a jelenlétük érezhető a helyiségben. Egy amerikai galéria, a Funeria több tucat képzőművész alkotását kínálja a modern, játékos – igen, vidám felfogású – urnáktól a keleties, az egyiptomi, a komor verziókig és a teljesen egyediekig. funeria.com

És urna sincs mindig: konzerválási módszerként a hamvakat festékbe lehet keverni, és ha megbízunk egy művészt, akkor ezzel az anyaggal tud portrét festeni az elhunytról.

Kegyeleti ékszerek tölcsérrel

A hamvak egészen kis részét ékszerbe, apró medálokba is zárhatjuk. Korábban döntően fiolák és szív alakú, üreges szelencék szolgáltak erre a célra, ma már óriási a kegyeleti ékszerek választéka. A medálok mellett karkötő, mandzsettagomb, kulcstartó is szóba jöhet, és a gyártók egészen apró tölcsért is csomagolnak melléjük. Amerikában ceruzát tudnak készíteni a hamvak egy részéből, Dél-Koreában színes gyöngyöt, amely ékszerként és otthoni dekorációként is funkcionálhat. Ennél bonyolultabb és drágább eljárás, amikor a hamvakat gyémánttá préselve vehetik át a hozzátartozók. A Memora egyedi üveg emléktárgyakat, asztalra állítható díszgömböket, illetve üvegmedálokat kínál, az áttetsző, átlátszó alkotásokban szemmel láthatóak az apró szürkés szemcsék. memora.hu

Szöveg: Csukt László Fotó: Getty Images

A cikk folytatását keresd a friss Marie Claire-ben!