1999-ben született Tatabányán. Hosszú idő óta az első rapper csaj, aki érzi a flow-t, tuti szövegeket gyárt és önazonos, Rappelj jobban című száma minden oldschool hiphoprajongónak visszaadta reményét a magyar zenei életben. A látszat nem minden, aki megítélné bő cuccai és felemás zoknija miatt, nagyot téved. Ez a lány hamar fel kellett nőjön, ápolta beteg nagyszüleit, Ausztriában vállalt munkákat a talpon maradásért. Nem akar senkit zavarni, csak szereti, amit csinál, és nem hajlandó megfelelni a társadalmi elvárásoknak.
Vannak olyan konfliktusaid, amelyek generációs különbségekből fakadnak?
Pont ma történt, hogy békésen gurultam a gördeszkámmal, és egy néni elkezdett ordenáré módon kiabálni velem, pedig figyeltem, nem száguldoztam. De sajnos, ez a jellemző hozzáállás, a tömegközlekedési eszközökön, az utcán is csúnyán néznek rám. Látszik, hogy nem tetszik nekik, ha felemás zokni van rajtam vagy lógós pólóban, nadrágban deszkázom, biztos azt hiszik, hogy tróger vagyok, aki kerüli a munkát és heroinozik. Sok esetben az van, hogy nem tudnak elszakadni a sémáktól. Mert egy kislány hordjon topánkát és blúzt, vagy nem tudom, nő létemre valahogy nem így kellene szerintük kinéznem. A nagyszüleim neveltek (nagymamája halála után a nagypapája – a szerk.), és ők is mindig ilyesmiket mondtak: „Jaj, Cintiácska, most tényleg thai boxolsz? Most tényleg rappelni akarsz?”
Mit gondolsz, hogyan lehetne közelíteni egymáshoz ezeket a nézeteket?
Amennyire érzékelem, ez sokszor csupán csak külsőségekről szól, hiszen sosem a tetteimmel vívom ki az ellenszenvet. Durva önuralommal és maximális empátiával próbálok a velem szemben állóval lenni, és ebben tényleg sokat fejlődtem, érzelmiintelligencia-tanárhoz járok, hogy egyben maradjak.
Úgy tűnik, te vagy a felnőtt ezekben a helyzetekben.
Sajnos, igen. Ezt anyumnak is köszönhetem, mert bármikor az utcán valakiről mondtam valamit, ő egyből rám szólt, hogy hagyjam békén. Viszont olyan is sokszor van, hogy a fiatalok távolról integetnek, lepacsiznak velem, ez meg tökre feltölt.
Van benned tudatos lázadás?
Egyfajta tűz van bennem. Gyerekkoromban folyton beszóltak, hogy feltűnési viszketegségem van, miért öltözöm színesen. Kinevettek, sokszor sírva mentem haza a gimiből is. Aztán egyszer csak betelt a pohár. Nekem mindig az tetszett, aki kicsit más, aki nem beilleszthető mintázatokba, és akkor azt mondtam magamnak, hogy miért ne fejezhetném ki magamat őszintén? Hátha inspirálok másokat…
És hogy érzed, sikerült?
Igen, képzeld, a kistinik már úgy öltözködnek, úgy beszélnek, úgy sétálnak, mint én, a szövegeimet kívülről fújják! Basszus, ha egy tízéves gyerek fújja kívülről a szövegeimet, akkor már figyelnem kell! Ők már most mások, mint én voltam ennyi idősen. A koncerteken feldobálják a színpadra a iPhone-jaikat, hogy videózzam le magamat, meg az IQOS-aikat dedikáltatják. Én meg csak kérdezgetem őket, hogy ezek honnan vannak, és egyáltalán milyen füstöt fújnak ki éppen a szájukból?
Na, tessék! Nekik te leszel az értetlen idős néni? (Nevetünk.) Milyen lesz a hatvanéves Sisi?
Biztos vagyok benne, hogy az emberekkel és a fiatalokkal való kapcsolódás akkor is meglesz, ellesem majd az új divatot és szlengeket. Szeretnék egy erdei faházat, pár hektárt magam köré, családot négy gyerekkel, később majd unokákat, a várostól elszigetelt, különálló kis mikrokozmoszt.
És a férjed milyen lesz?
Annyira jó lenne, ha tudnám! Az biztos, hogy egy higgadt, magabiztos férfire lenne szükségem, mert könnyen ki tudok billenni. Olyasvalaki kell, aki tudja ezt kezelni. Például, ha sírok, tudja, mi a bajom, és már intézkedik is.
Fotó: Rédling Hanna Styling: Balogh Viktória Smink és haj: Bálint Beka Haj: Márkus Eszter
Köszönjük a segítséget az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumnak és a helyszínül szolgáló Kórház utcai vásárcsarnoknak.
Z generációs mellékletünket keresd a Marie Claire 2023/6-os lapszámában!
