Éppen egy megbeszélésről jöttél. Milyen előadáson dolgoztok most a Bábszínházzal?
A Szomjas trollon. Egy egyszemélyes darab lesz Varró Dániel mesekönyve alapján, és kisiskolásoknak fog szólni. Nagyon izgalmas, sosem rendeztem még ilyet. Mindent Teszárek Csabának kell csinálnia, ráadásul rengeteg báb, sztori és szöveg van az előadásban. Közösen írjuk hozzá a zenét is. Ez mindkettőnk számára félelmetes, de jó lesz.
Hogyan lett belőled bábrendező?
Pécsen diákszínjátszóztam, ahol csoportvezető lettem és rendeztem is előadásokat. Rájöttem, hogy engem jobban érdekel a színház, mint a pedagógia, de nagyon szerettem volna gyerekekkel foglalkozni, és a műfaj is érdekelt, ezért felvételiztem bábrendező szakra. Ez egy abszurd és absztrakt műfaj, amiben nagyon meg tudtam találni magamat. Egyébként a Bábszínház nem csak gyerekeknek készít előadásokat, ami nagyon klassz dolog!
A felnőtteknek vagy a gyerekeknek szóló előadásokat szereted jobban?
Nálam ez egyensúlyban van. Rendezőként a mentális egészség szempontjából nagyon fontos, hogy ne csak gyerekeknek vagy felnőtteknek rendezzek, mert abban is ki tudok égni, ha folyton háromévesek problémáit vizsgálom, és akkor is, ha a felnőttekét. Egy felnőtt előadás után egyébként felszabadító az a játékosság, amit a gyerekeknek szóló előadásban meg lehet találni.
Te vagy a Budapest Bábszínház zenei vezetője, rendezel és csinálod a cserihanna projektet is. Ez elég fárasztó lehet mentálisan. Hogyan tudod balanszolni ezt a sok munkát, hogy ne aprózódj el?
Nem is tudom balanszolni, teljesen szét vagyok aprózódva. De igyekszem egyszerre egy dologra fókuszálni, nem pedig azon gondolkodni, hogy még mi miatt kéne bűntudatot éreznem, amit éppen nem csinálok. Hosszú távon biztos priorizálnom kell, vagy kiégek.
Perfekcionista vagy, vagy nehéz kiadni a gyeplőt a kezeid közül?
Perfekcionista is vagyok, de igazából belelkesülök és kedvet kapok ahhoz, hogy mindent én csináljak. Érzem, hogy magányos vagyok, mert már sokszor előfordult, hogy én írtam a szöveget, a zenét, én is rendeztem, és ott ültem egyedül. Amit meg tudok csinálni, azt szívesen megcsinálom, de közben nagyon jó csapatban dolgozni, és ha tehetem, akkor körbe is veszem magam tehetséges alkotótársakkal. Talán az önazonosság miatt fontos, hogy végül az én kezemben fussanak össze a dolgok.
Korábban beszéltél arról, hogy nem akarsz megélhetési rendező lenni, hanem szeretnél azzal foglalkozni, ami valóban érdekel. Erre mennyire van lehetőség Magyarországon?
Nem annyira, vagy meg kell hozni azt a kompromisszumot, hogy a bevételed nagy részét nem rendezésből szerzed. Én szerencsés vagyok, mert vannak felkéréseim, és jelenleg akár válogathatok is köztük. De ez azért van, mert több lábon állok, zeneszerző vagyok és színpadi adaptációkat is készítek. Nagyon sokat kellene rendeznem ahhoz, hogy csak abból éljek meg, és egy év alatt rájöttem, hogy ebben elfáradtam és nincs ennyi mondanivalóm.
2020-ban te is az SZFE egyetemfoglalói között voltál, amit nehéz időszaknak éltél meg. Milyen hatással volt az identitásodra és a művészetedre az egyetem és ez a meghatározó közösségi élmény?
Az SZFE kimondottan meghatározza azt az esztétikát, amit az előadásaimban képviselek. Rengeteget tanultam az oktatóimtól és a szaktársaimtól. Nekem jó élmény volt oda járni, de tudom, hogy nem mindenkinek. Szerencsés voltam, mert nagyon jó tanáraim, jó fej osztálytársaim voltak, úgyhogy ki tudtam belőle venni minden jót. Az egyetemfoglalással kapcsolatban azt hittem, hogy örökké meg fogja határozni az identitásomat. Mára ez az érzés elmúlt. Tudatosan hátraléptem belőle, nem akartam identifikálódni ezzel a traumával. Maradt bennem egy kiábrándultság, fásultság a történtekkel kapcsolatban. Nehéz felemelő élményként gondolni rá, de tudom, hogy ahányan ott voltunk, annyiféleképpen éltük meg.
Lassan egy éve, hogy megjelent az első albumod, a Kikötő. Szerteágazó a dalok témája: énekelsz szorongásról, bácsikról, mindannyiunkat foglalkoztató témákról, és van rajta szerelmes szám is… Volt előtted valamilyen koncepció, amikor összeállítottad a lemezt?
Átfogó koncepció nem volt, mert nem is tudtam, hogy valaha összejön ez az album. Akkor még nem tudtam annyira koncepcionálisan gondolkozni, mint ahogy egy albumot fel lehetne építeni. Impulzív módon írtam a dalokat, annak függvényében, hogy milyen élmények értek. Valóban nem koherens egész, de mégis az, hiszen egy ember is csomó dologgal küzd egyszerre.
De talán éppen ezzel tudsz sok különböző embert megszólítani. Kikből áll a közönséged?
Ez engem is nagyon érdekel, mert nem tudom. A Bácsit amúgy sok gyerek hallgatja, rengeteg videót kapok, ahogy éneklik. Talán azért, mert bugyutább a dallama, a bácsi és a néni pedig az első szavaink között vannak. Szerintem kor és nemek tekintetében nagyon sokszínű a közönségem: van köztük egy csomó nő, férfi, egyetemisták, meg tinilányok.
Mostanában készülsz valamilyen zenei újdonsággal?
Amikor ez az interjú megjelenik, már kint lesz az új számom, a Szörny vagyok. Év végére pedig egy új albummal készülünk. Durva lesz.
Fotó: Kovács Kinga, Chiván Eszter
