Sempre. A szótárak szerint olasz határozószó, a kiejtése [’sèm·pre], és azt jelenti, hogy mindig, mindenkor, örökké. A Sempre című, most megjelent rendhagyó útikönyv szerzőjének, és az összeállításában részt vett alkotók legtöbbjének személyes jelentése is van. Olaszországot takarja, ahová mindig visszatérnek, ami elsőként jut eszükbe, ha utazásra gondolnak, és amit nem árt, ha évente többször is viszontláthatnak…
Szabó Kata nem is annyira Nápolyra, mint inkább a közeli, mesés Amalfi-partra volt kíváncsi, amikor évekkel ezelőtt először odautazott. De végül a nagyváros igézte meg, érezte, hogy oda még vissza (és vissza, és vissza…) kell majd mennie. „Nyolc éve járok Nápolyba, sorban fedeztem fel a nagyon különböző hangulatú negyedeit, és megtapasztaltam már minden évszakban, hogy milyen ott az élet.” Kata online marketinggel, kommunikációval foglalkozik, részben távmunkában, így elég sokat utazhat – a legtöbbször Nápolyba… Helyi barátokat szerzett és megismerkedett ott élő magyarokkal, kipróbálta, hogy milyen hostelben vagy ismerősöknél lakni és milyen egyedül bérelni egy lakást (azt mondja, neki ez az igazi, mert így már-már helyinek érezheti magát) és közben azt is megfigyelte, hogy a boltokban kevés a modern, személyes hangú könyv a városról.
A saját könyv ötlete Lebó Eszter művészetmenedzserrel született meg egy kávézás alkalmával. Eszter hasonlóképp rajong Itáliáért, így végül a Sempre producere lett (bár Kata inkább a kötet keresztanyjának szereti nevezni). Abban egyetértettek, hogy a könyv a világ bármely pontján élő érdeklődőnek érdekes lehet, így egyelőre angol nyelven publikálták. Kata korábban is szívesen adott tippeket a hozzá fordulóknak az Instagramon, de világosan látta, hogy egy rendhagyó útikönyvvel jobban át tudja majd adni a gondolatait és az érzéseit, nem beszélve a sok-sok történetről, amelyeket az évek alatt hallott és átélt.
Mindjárt a könyv elején ezt írja: „Nápoly túlzó és végletes. Itt nincs olyan, hogy valami csak ’kicsit’ ilyen. Itt minden ’nagyon’ olyan. Ha esik, akkor szakad, ha jó a pizza, akkor tökéletes, ha elindulsz csavarogni a városban, akkor az órákig tart, ha belevágsz az éjszakába, akkor csak reggel keveredsz ki belőle. Senki nem tud halkan beszélni, és mindenki jobban gesztikulál, mint máshol Olaszországban. Ha valami fáj, az látszik, ha dráma van a szerelemben, az kiabál veled az utcán. És ha lehet ünnepelni, akkor itt úgy ünnepelnek, mintha az lenne az utolsó dolog, aminek örülni lehet ebben az életben. És ezek miatt nem tud senki sem közömbös maradni a várossal szemben. Gyűlölöd, vagy szereted, de olyan egyedi, hogy az egyik véglethez egy nap alatt eljutsz majd.”
Fotó: Wertán Botond Grafika: Csordás Levente