Miután Iszlai Renáta klarinétos, énekes, dalszerző életet adott első kisfiának, még évekig bolyongott érzelmileg ebben az élményben, így blogbejegyzésekben dolgozta fel az eksztatikus emlékeit. Egy, a blogot olvasó édesapa hálás visszajelzése után aztán Reni úgy döntött, hogy papírra veti gondolatait. Csibi Boróka vizuális művészt kérte meg, hogy fesse meg saját szülését az elbeszélés mellé, és hamar kiderült, hogy elég hasonló a megélésük. Az illusztrációk egy egészen különleges világba röpítik az olvasót, mintha egy álomszerű, tudatalatti univerzumban úsznánk – jól érzékeltetik a gyereket váró női testben és lélekben történő változásokat. „Boró nagyon vágyott arra, hogy az anyaság mellett alkosson, és a könyv illusztrálása egy absztraktabb énjét nyitotta meg, izgalmas, új formanyelvet talált” – meséli Reni.
A tárgyalások a kiadókkal több évig húzódtak, végül Reni és Boró döntöttek, hogy magánkiadásban jelentetik meg a könyvet. „Ha már sikerült háborítatlanul szülni, akkor legyen a könyvkiadásunk is háborítatlan” – magyarázza döntésük okát a szerző. A publikálás előtti évben beharangozókat tartottak, közösség épült köréjük, amelynek tagjaival folyamatos kapcsolatban álltak, és akik előrendelték a kötetet. „A visszajelzések nagyon pozitívak, sokan kisgyerekekkel forgatják, beszélgetnek róla, apukák ezzel készülnek a szülésre. Vannak, akiket fájdalmas emlékek fűznek a szüléshez, de ők is elolvasták a maguk tempójában, tudtak sírni rajta. És voltak, akiket ugyan nem érint közvetlen közelről a téma, de el tudtak merülni a Születésed történetében” – sorolja Reni a tapasztalatokat.
Iszlai Renáta és Csibi Boróka, a könyv szerzői
Az eufóriától a halálfélelemig
Amikor arról kérdezem, hogy miben más ez a könyv a többi hasonló témájútól, Reni leszögezi, hogy ő nem író. „Én zenész vagyok, nem tudom, hogy kell írni. Amit leírok, az egyfajta leplezetlen állapot. Ritkán tárulkoznak ki így az emberek, nekem is el kellett távolodnom, hogy a történetemet odaadjam. Ez a könyv behív a szülő nő szobájába, a testébe, sok hullámzás van benne, a szülésben ez amúgy is egy motívummá sűrűsödik az eufóriától a halálfélelemig – és itt teszi hozzá a kötetük talán leglényegesebb üzenetét. – Tulajdonképpen ez nem is a mi sztorink, hanem mindannyiunké. Közös.” A két művészt az is inspirálta, hogy hogyan születünk. „Érdemes ezt visszakutatnia mindenkinek, hiszen a teljes életünket meghatározó minta és megküzdési stratégia lehet.”
Magyarországon jó pár éve kiélezett téma a háborítatlan szülés, ami nem minden nőnek adatik meg – és nemcsak azért, mert esetleg komplikációk lépnek fel, hanem mert nem biztosított az a támogató környezet vagy szakmai hozzáállás, ami egy, a maga természetes ritmusát megtartó, felesleges beavatkozásoktól mentes szüléshez szükséges. Itt meg kell jegyeznünk, hogy háborítatlan szülés az otthonunkon túl a kórházakban is megvalósulhat. „Én egy burokban élek a Dunakanyarban, itt sokan szülnek otthon – mondja Reni, amikor a körülötte élő édesanyák tapasztalatairól kérdezem. – Sok jót hallottam, ebből azt gondolhatnám, hogy jó a helyzet. Aztán beléptem egy anyukás online csoportba, ahol amikor az oxitocinról kérdeztek, én pedig javasoltam egy természetes hozzáállást, azt károsnak titulálták és jól »leősanyáztak«. Rengeteg mindenen lehet szomorkodni, de azt is látom, hogy sokan meg sem kérdőjelezik, hogy mi történik a kórházban. A bábákra a Covid-járvány óta még nagyobb igény van, mert akkoriban nem engedték be az apákat a szülésre. Boróval követjük a Budai Perinatális Központ és a születésházak tevékenységeit, ezek is új köztes megoldások. Erdélyből származunk, ott határozottan rossz a helyzet, a tervezetten intézményen kívüli szülés illegális. A háborítatlan szülés intézményen belül csak Nagyváradon, Kolozsváron és Csíkszeredában elérhető.”
Fotó: Wrochina Marcell, Szász Márk
