Varga-Járó Sára: „Nem akarok mindenáron szerepelni”

2025. október 10.
A Hogyan tudnék élni nélküled kíváncsi Lilije, A három testőr bosszúszomjas Miladyje és a november 27-én a mozikba kerülő Szenvedélyes nők jó szándékú Zsófija. Ezerarcú színész, aki fiatalként is tudatosan alakítja pályáját, mert a széplány-skatulyánál sokkal többre vágyik.
Marie Claire címlapsztár: Varga-Járó Sára

Kislányként újságíró akart lenni a Vogue-nál vagy a Marie Claire-nél. Azután szinkronúszó, énekes, modell és régész. Sokféle álma volt, míg végül néhány vargabetűt követően a Színház- és Filmművészeti Egyetem Novák–Selmeczi zenés színész osztályában kötött ki. Onnan már szinte egyenes volt számára az út a Vígszínház színpadára és a filmvászonra is. Varga-Járó Sára úgy érzi, hogy az itt és most a robbanás előtti pillanatok egyike, ezért igyekszik minden porcikájával jelen lenni benne – és arra is ügyel, hogy időnként megmerüljön a Balaton-parti csendben.

Színpad, forgatás, magánélet… Hogy bírod ezt az őrült tempót?

Úgy, hogy imádom, amit csinálok! Az a stratégiám, hogy mindig csak az adott feladatra koncentrálok, és arra törekszem, hogy a tudásom legjavát nyújtsam. Noha a munkám néha tényleg megterhelő, hiszen érzelmekkel dolgozom, fantasztikus kollégák támogatnak, így mindig van miből töltekezni. És ha lehet, néhány napra kicsekkolok a rohanásból, és a számomra a legfontosabbakkal vagyok.

A színpadon és a vásznon is sokféle erős nőt formálsz meg. Te találod meg a szerepeidet, vagy ők téged?

Is-is. A Szegedi Szabadtéri Játékokon bemutatott A 3 testőr esetében például Anna királynő szerepére hívtak, de miután egy másik projektben együtt dolgoztam Szente Vajkkal, a musical rendezőjével, felmerült benne, hogy Miladyre is castingolhatnék. Végül enyém lett a bakancslistás lehetőség, amelyben végre antagonistaként is megmutathatom magam, Anna királynőt pedig Csobot Adél kolléganőm, barátom formálhatta meg – és kiválóan alakította. A Szenvedélyes nők Zsófiját a hagyományos úton kaptam: teljesítettem a kétkörös kiválasztási folyamatot. A feszes forgatásból aztán rengeteget profitáltam, hiszen a filmbéli nagymamám és anyukám, Básti Juli és Balsai Móni egyszerűen csodálatosak, én pedig sokat tanultam tőlük a színészetről, a karakterformálásról, a profizmusról.

Mi alapján döntöd el, hogy melyik szerep az igazán neked való?

Mindig is tartottam attól, hogy a megjelenésem miatt felcímkéznek, és beleszorulok valamilyen dobozba. Így aztán a szerepválasztásaimban megfontolt vagyok – és szerencsés is, hiszen csak magamért és a döntéseimért kell felelősséget vállalnom. Ha akarok, bátran mondhatok nemet. Mondok is. Csak akkor játszom például szép lány karaktert, ha az a nő számomra valamiért érdekes, és úgy érzem, tanulhatok tőle, belőle. Ez bizonyos értelemben azt is jelenti, hogy tudatosan a fizikai adottságaim ellenében dolgozom, de hála az égnek, a Vígszínház partner ebben, és Rudolf Péter (a Vígszínház igazgatója – a szerk.) lehetőséget ad arra, hogy több legyek egy szép arcnál.

Gyakran hangsúlyozod a tudatosság fontosságát. De mi mindent értesz alatta?

A tudatosság számomra azt jelenti, hogy megfontoltan hozunk döntéseket, és rendszerben szemléljük mindazt, amiben élünk, hiszen a világ most már gyorsabban változik, mint ahogy mi adaptálódni tudunk. Például ha csak tehetem, főzök és dobozolok, így olcsóbban és egészségesebben étkezünk a kedvesemmel, később pedig saját kertet szeretnék, hogy amennyire lehet, függetlenítsük magunkat a fogyasztói társadalomtól. A pénzügyekben is igyekszem okosan dönteni: készítettem büdzsét és megfontoltan költekezem. Viccesnek tűnhet, de ha egy-egy feladatért a szokásosnál nagyobb gázsit kapok, megajándékozom magam valami széppel – a Szegedi Szabadtéri esetében például egy csizmával az őszre –, a nagyját viszont félreteszem. A megtakarításaimhoz pedig, legyenek bármekkorák, befektetői szemlélettel közelítek. És a munkámban is tudatosság jellemez: megvizsgálom a lehetőségeimet, felelősen mondok igent, és ha kell, önmagamat választom. Ha nem értek valamit, kérdezek. Ha konfliktusom van, igyekszem kibeszélni – azzal, akit érint, és nem azzal, aki hajlandó meghallgatni a sirámaimat. Ha elakadok, megkérdezem azokat, akik szeretnek és őszinték velem, merre tovább. De közben igyekszem azt is észben tartani, mennyire szerencsés vagyok, hiszen az is egyfajta szabadság, hogy egyáltalán dönthetek.

Marie Claire címlapsztár: Varga-Járó Sára

Mit teszel, ha nem vagy biztos magadban?

Szenvedélyes perfekcionista vagyok, szóval ez sokkal többször fordul elő, mint szeretném. Ilyenkor bekapcsol a „meg akarom érteni”-üzemmód, és arra törekszem, hogy megértsem, a másik fél mit miért tesz, mi vezeti, mit remél, vagy éppen mit akar elérni. Ha ez megvan, sokkal könnyebben kezelem a helyzeteket és a saját érzelmeimet is. És ha mégis kell egy külső szem, akkor érzelmi-magánéleti kérdésekben a szeretteimhez fordulok, hiszen van olyan ember a környezetemben, aki hasonló értékrenddel, azonos szakmai elképzelésekkel és őszinte, pártatlan nézőponttal tudja segíteni a döntési folyamataimat úgy, hogy közben megtartó figyelemmel vesz körül. Szakmai ügyekben pedig annak a segítségét kérem, akit az adott ügy érint. Ha nem vagyok biztos a szerepemben, a rendezőét, majd az általa elmondottak alapján dolgozom tovább annak tükrében, hogy ő mit akar látni a színpadon. Ugyan ritkán fordul elő, de ha bárkivel konfliktusba kerülök, akkor vele is próbálom rendezni azt, mert szerintem az egyenes út nemcsak a legrövidebb, de a legkorrektebb is.

És ha magaddal kerülsz konfliktusba?

Akkor visszavonulok a természetbe a kiskutyámmal és a kedvesemmel. (Nevet.) Ilyesmi egyébként leginkább akkor fordul elő, ha látom magam a filmvásznon. A filmjeimet visszanézve gyakran gondolkodtam azon, hogy elég jó-e az, amit látok. A Szenvedélyes nők egyes jeleneteinél is sokat dilemmáztam, hogy az, amivel mindenki elégedett, de én nem, elfogadható-e, vagy igenis megérné újraforgatni őket. Korábban ezekben a helyzetekben inkább megadtam magam a közízlésnek, hiszen nem akartam fennakadást okozni. Most viszont némi lamentálás után úgy döntöttem, hogy jelzek, és újrafelvételt kérek, ha úgy érzem, tudnék ennél többet is. Azt csicseregték a madarak, hogy megérte.

Herendi Gábor rendezőtől bátor, szinte vakmerő húzás tizenkilencre lapot húzni, és a nézettségi rekordokat döntögető Futni mentem után kijönni egy ilyen filmmel. Nem?

De. A Szenvedélyes nők is egy romantikus vígjáték, hasonló zsánerű, de mind témájában, mind történetvezetésében teljesen különálló film. Önmagában is érvényes alkotás, amelyet a nézők talán a rendező személye miatt először összehasonlítanak majd, de miután látták, vélhetően külön entitásként tekintenek rá. Az volt a célunk, hogy csináljunk egy baromi jó filmet, amelyet szeretnek és szívesen néznek meg. Hogy sikerült-e, az majd elválik. Én mindenesetre büszke vagyok a közös munkánk eredményére, és izgatottan várom a közönség reakcióját.

A teljes címlapinterjút keresd a Marie Claire 2025/05-ös lapszámában, rendeld meg a magazint ITT!

Fotó: Lábady István
Styling: Balogh Viktória
Smink: Kiss Csilla
Haj: Károlyi Márk
Címlapon ruha: Márton Réka Cipő: Kazar Studió
Köszönet a helyszínért a Korda Filmparknak!

Ajánlott videó