Rengeteg dolog történik veled mostanában. Hogy csak a két legutóbbi eseményt említsem: a Minden csillaggal a szarajevói, az Árvával a velencei filmfesztiválon volt vörös szőnyeges megjelenésed. Az, hogy figyelnek rád, nem lehet újdonság, de vajon az ilyen típusú reflektorfény is otthonos neked?
Első alkalommal volt részem ilyen élményben, kicsit tartottam tőle, milyen hatással lesz majd rám ez a fajta megkülönböztetett figyelem, de magamat is megleptem azzal, mennyire élveztem mindkét estét. Egy-egy ilyen esemény igazi ünnep, amelynek külsőségekben is megadják a módját, és igyekeztem megélni minden percét. Nemes Jeles László új filmjét, az Árvát ráadásul én is most láttam először. Rettentően izgultam. Végül kifejezetten felszabadító élmény volt számomra, hogy el tudtam vonatkoztatni attól, hogy magamat látom a vásznon, és teljességgel arra fókuszáltam, hogyan hat rám a film.
Nehéz reflektálnod a munkádra? Egy régebbi interjúdban azt olvastam, volt idő, amikor kifejezetten félszeg voltál, például interjúhelyzetben. Oldódott valamit a dolog?
Az évek alatt sokat tanul és tapasztal az ember, mára azt hiszem, jobban tudom kezelni ezeket a helyzeteket. Belenőttem: ami az elején nehéz volt – magamról, a munkámról beszélni, nyilatkozni – mára jóval könnyebben megy, de azt még mindig nem mondanám, hogy csuklóból. Nem ezt a részét élvezem a színészetnek.
Mióta tudod, hogy színésznő szeretnél lenni?
A szüleim rendszeresen jártak színházba, és engem is vittek magukkal. Balmazújvárosban nőttem fel, a Csokonai Nemzeti Színházba volt bérletünk, itt nyűgözött le először ez a miliő. Később a debreceni Ady Endre Gimnázium drámatagozatára kerültem. Emlékszem, mennyit kísérleteztünk, előadásokat hoztunk össze az iskola pincehelyiségében… Ekkor vált bizonyossá, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Minden érdekelt minket, ami színházzal volt kapcsolatos, DVD-n rongyosra néztük a Krétakör előadásait, és mi is valami hasonlót akartunk létrehozni. Ez erősen meghatározta a kezdeteket és a pályáról alkotott képemet.
Másképp képzelted akkor a színészetet? Vagy azt kaptad, amire számítottál?
Sokszor nagyon nyers tud lenni a valóság, de valahol pont ez az izgalmas benne. Van egy kedvenc mondatom a Sirályból: „Tudd viselni a keresztedet, és higgy!” Ez a mondat rengeteget jelent nekem, én így érzek a szakmámmal kapcsolatban. Nem mindig könnyű, de újra és újra megtalálnak olyan munkák és szerepek, amelyek kapcsán megérzem, miért is szeretem annyira a színjátszást. A legfontosabb pedig az, hogy minden este, minden munkánál a nulláról kezdjek, hogy soha ne engedjem rutinná válni a játékot. Akkor ugyanis elveszne az igazság, az a valós élmény, amiért ezt a pályát választottam. Akármi történik, igyekszem megőrizni a színészetbe vetett hitemet.
Waskovics Andrea az Árva című film egyik jelenetében
Maximalistának tűnsz. Nehéz veled együtt dolgozni?
Ezt a kollégák jobban meg tudnák mondani… Minden munkába száz százalékot beleadok. Körbejárom a szerepet minden oldalról, nagyon izgatott és lelkes vagyok az elejétől kezdve, alig várom, hogy megismerjem a rendező elképzeléseit. A szövegeket is igyekszem minél hamarabb megtanulni, mert úgy érzem, akkor tudom igazán belülről megszólaltatni a karaktert. Ugyanígy várom a partnereket is: a próbafolyamatban kulcsfontosságúnak tartom, hogy minden ötletet kipróbáljunk, és végül közösen alakítsuk ki azt az élményt, amelyet majd a nézőknek adunk. A partnerek és a közösség is minden alkalommal formálnak engem.
Az Árvában általad megformált karakter, Klára, a főszereplő kisfiú, Andor édesanyja. Úgy képzelem, igazi kihívás lehetett az anyaszerep. Hogyan készültél?
Sokféleképp és rengeteget. Utánaolvastam a kornak, sokat beszélgettem a forgatókönyvírónkkal (Clara Royer – a szerk.) és Lászlóval is. Kaptam könyveket, naplórészleteket, köztük egy kisfiú feljegyzéseit is abból az időszakból. Nagyon megrázó volt olvasni, hogyan írta le a mindennapokat. Nehéz elmagyarázni, de amikor elkezdődik a közös munka, sokat beszélgetünk a rendezővel a karakterről, szöveget tanulok, és akkor egyszer csak megérzek belőle valamit. Ebből az érzésből tudok dolgozni akkor is, ha elsőre kevésbé tűnik megfoghatónak a karakter.
Fotó: Mozinet
A teljes interjút elolvashatod a Marie Claire 2025/05-ös lapszámában!
