Kétsoron guruló boldogság: önszerveződő görkoris közösség

2025. október 14.
Éteri tudatállapotról mesélnek a Ligetben rendszeresen görkorizók, és arról, hogy korizás közben végtelen örömöt és szabadságot élhetünk át. Terepen beszélgettünk az ingyenes, önszerveződő görkoris közösség alapítóival, akik szeretnék elérni, hogy a fővárosban legyen profi pálya és közösségi tér, mert mint mondják, az érdeklődés óriási.

Araszolok a sávok között, párás és feszült az egész város, lóg az eső lába. A nyár utolsó vasárnapja, sőt, utolsó napja ez. „Summertime Sadness” – mondaná Lana Del Rey rezzenéstelen közönnyel, ha itt ülne mellettem, én meg válaszul lazán rámutatnék életem legnagyobb szivárványára, amely elénk feszül a Thököly úton. A Ligetbe érve felgyorsul az este, a kosarasok, a futók, a bringások, a gördeszkások, a sétálók mit sem törődnek a borult fellegekkel, a mélygarázs mellett szól a boogie a Boomboxból. És ott is vannak a görkorisok! Ahogy odaérek hozzájuk, elkezd cseperegni az eső, de egyelőre nem töri meg a csapat lendületét, akik ma nem túl sokan, de annál elszántabban koriznak és vibe-olnak (ahogy ők mondják, együtt rezegnek – a szerk.). Van, aki breakmozdulatokat gyakorol négykézláb, mások közös koreográfiát vagy egyéni tánclépéseket a Ligetet körbefutó betonkorzón. Egy apuka a kisfiát tanítja szlalomozni, befutnak még páran biciklivel, fűzik a színes korikat, ugratják, biztatják egymást.

A videó

Még elképzelni is nehéz, de a Covid-járványnak is köszönhetünk néhány jó dolgot. A görkorizás újrafelfedezését, például, merthogy 2020-ban, a keserves bezártságban napvilágot látott egy videó, amelyben Oumi Janta berlini influenszer szexi sárga szettben, a ragyogó kék ég alatt táncolt a görkoriján. A videó önálló életre kelt, a korlátozott mindennapokban a szabadság és a görkoris szubkultúra szimbólumává vált. A ma már csak „A videóként” emlegetett képsorok hatására kezdett el Stephany Boateng és Séra Livi is görkorizni. Elmesélték, hogy kitettek pár posztot a „bénázásaikról”, és egy ismerősük ennek köszönhetően összehozta őket. Együtt folytatták nemcsak a gyakorlást, hanem a kétsoron guruló világ kiterjesztését is: meghirdették az első közösségi korizást a Deák Ferenc térre, DJ-t szerveztek oda, és innentől nem is volt megállás.

Séra Livi

Ha vasárnap, akkor skate jam

„Négy éve minden vasárnap találkozunk a Ligetben, és ma már széles körben ismert ez a lehetőség – kezdi Livi, az egyik alapító. – Sokan jönnek akkor is, ha mi nem tudunk; pont olyan programmá nőtt, amilyet megálmodtuk, kötetlen, ingyenes, találkozási lehetőség, önszerveződő közösség lett.” Miért pont a görkori? – vetem neki oda a kérdést, miközben a cuccainkkal átköltözünk a Magyar Zene Házához, hogy az egyre intenzívebb esőben legyen tető a fejünk felett. „A tánc és a mozgás szeretete mellett rájöttem, hogy a szervező szerepben is tök jól érzem magam, a sporton keresztül szeretetet, harmóniát tudok közvetíteni. Már annak a tudata is örömet okoz, hogy valami újat alkottunk Budapesten.” Leszögezik, hogy nem az 1970–80-as években félbeszakadt görkoris szubkultúrát, a retró korszakot akarják feléleszteni, hanem a világ mai görkoris életébe igyekeznek integrálódni. „Nyugaton virágkorát éli ez a mozgásforma, táncolnak, hátrafelé cikáznak, szlalomoznak, breakelnek, és megvan a klasszikus vonal is, szóval rengeteg stílusban megtalálhatja magát az ember – mesél tovább Livi. – Én az egyszerű alapokra épülő, végtelen módon variálható improvizatív stílust kedvelem, talán a street dance-es múltam miatt is.” Megtudom, hogy az USA-ban a görkorcsolyázás megélhetési forrássá nőtte ki magát, csapatok, egyesületek élnek a hozzá fűződő, szórakoztató szolgáltatásokból. Itthon ez még egy éppen kinyíló piac.

Stephany Boateng

A vágy a közösségi görkoripark

A kör másik alapítója Stephy, a hazai görkoris szcéna egyik influenszere, @ska_phy Instagram-csatornáján közel tizenötezer követővel. Oktatóvideókban magyarázza az esés, a fordulás, a táncos mozdulatok mikéntjét. Sokszor hívják őket csapatépítőkre, de szereplőnek is reklámokba és klipekbe. A Liget ideális hely a közösségnek, mert szupersima a beton, és mert soha nem kell egyedül lenni, valaki mindig gyakorol. Szerveznek még városi gurulásokat, a budai oldalon pedig a MOM Kult melletti Sirály sétányon látni őket. „Pályáztunk a fővárosnál, mert jönnének az emberek, sokan szeretnének görkorizni: az amerikai Venice Beach görkoriparkjának a mintájára készítettünk egy 3D tervet. Keressük a lehetőségeket – mondják a lányok elszántan, majd Stephy hozzáteszi: – Azt látjuk, hogy a görkorizásnak társadalmilag is pozitív hatása lehet. Milyen jó volna, ha a fiatalok egy nagy része péntek este nem inni, hanem görkorcsolyázni, zenére táncolni indulna.”

Fotó: Ornella Mari, Temesi Ádám, Michael Sparks, Soós Csaba

A teljes cikket elolvashatod a Marie Claire 2025/05-ös lapszámában!