Hiba a programban

A Casablanca-sorozat ellenőrzése alatt hívták az Álomemlékből, hogy kész van a nagyanyja. Éva épp lezárta a holovetítőt, ahol Rick az Ilsát elhurcoló Gestapo-fiúkat figyelte közömbös arccal, majd a német tiszthez fordulva kijelentette, hogy milyen gyönyörnyű barátság kezdete ez. Éva felvette a hívást, közben lefirkantotta a kivetítőre virtuális filctollával, hogy „teljes félreértés, Rick karakteríve nem ilyen az eredetiben”, majd az „error character” parancsot írta be, amivel az új, száz százalékban mesterségesen megalkotott sorozatot visszaküldte az AI-hoz, hogy generálja le újra. Tudta jól, hogy a cég sorozatgenerálói intelligenciája még kezdetleges fázisban van, de ez a húzása azért elég meredeknek tűnt, úgy is, hogy mennyit dolgoztak rajta a programozók. Persze Évát pont azért alkalmazták utókorrektorként, hogy az ilyen nagy (és finomabb) szépséghibákat észrevegye és kiszűrje. 

– Tessék – szólt bele a vonalba, kedvesen.

– Üdvözlöm, Anna vagyok az Álomemléktől, és azért hívom, mert elkészült a nagymamája – mondta a lelkes hang, mire Éva megnyitotta a bejövő tárat, és szeme előtt megjelent az üzenetközpontjának listája, és valóban ott volt egy letölthető, új adatcsomag. – Bármin lejátszható, pár napig javítja magát, de teszteltük, és alapvetően jól működik – fűzte hozzá a nő a vonal túloldalán –, persze ha bármilyen észrevétele van, akkor egy éven belül ingyenes javítást végzünk.

– Értem – válaszolt Éva kissé nyugtalanul, majd megkérdezte: – A mesemondást is tesztelték? Mert alapvetően erre használnám.

A nő kis ideig hallgatott, valószínűleg utánanézett a fejlesztési naplóban a dolgoknak: – Igen, úgy látom, hogy az ön által megadott információk és emlékek alapján van benne egy ötszáz darab meséből álló adatbázis. Nagyjából olyan meséket tud mondani, amiket ön is elmesélt nekünk a gyerekkora kapcsán.

Éva elfintorodott, mert eszébe jutott, hogy fél napig tartott az interjú, amely során mindent, de mindent el kellett mondania a nagymamájáról. Általában az Álomemlék az elhunyt személy közösségi hálókon megtalálható bejegyzéseiből, kommentjeiből, fényképeiből indult ki, de Éva nagymamája ilyeneket már nem hozott létre, online aktivitása régi Szécsi Pál-zenék újrahallgatásában merült ki.

Éva jóváhagyóan bólintott, de rájött, a vonal túlsó felén lévő ember nem látja, ezért ki is mondta: – Rendben, köszönöm, ma este kipróbálom.

Amikor hazaért, lánya, Anna már a lefekvéshez készülődött. Tökéletes este volt a főpróbához. Megvacsorázott, majd letöltötte a nagyit. Gyors, monoton kérdésekkel letesztelte, mennyire valós a karakter, majd megkérte, hogy mondjon egy mesét. A konyha közepén álló öregasszony láthatóan zavarba jött. Ősz hajszálaival játszott, majd így szólt: – Felnőttnek nem szívesen mesélnék, nem vagy már gyerek.

Éva türelmetlenül toppantott a lábával: – A lányomnak kellene mesélni. Őneki se akarsz?

A nagyi kerülte Éva tekintetét, és szinte motyogta: – Őneki pedig neked kellene mesélned. Hisz a te lányod.

A nő nem hitt a fülének: – Hogyan? – kérdezte megrökönyödve, majd megállította a programot, mire a nagyi beledermedt egy mentegetőző mozdulatba, ahogy a képe megdermedt Éva elméjében és az időben azóta, hogy elment. A nő a mosogatóhoz ment, és ivott egy pohár vizet. Végül felhívta az Álomemlék ügyfélszolgálatát, és köszönés nélkül így kezdte: – A program a nagymamámról, amit csináltak, egy selejt.

– Mi a problémája a termékünket illetően? – kérdezett vissza a rendkívül udvarias hang, akiről Éva nem tudta eldönteni, hogy emberhez vagy géphez tartozik.

– Azt akarja, hogy én mondjak mesét a gyereknek, pedig pont azért fizettem, hogy ő…

– Hallod magad?

A nagyi szakította félbe. Véletlenül aktiválta a csuklóján lévő szabályozóval, mikor a mosogatóba rakta a poharat.

Éva megakadt a szelíd szavakra, majd rövid gondolkodás után lerakta az ügyfélszolgálatost. A nagyi holoképe halványan vibrált a konyha sárga fényében. – Mit mondtál? – kérdezte tőle döbbenten.

– Csak megkérdeztem, hallod-e maga – válaszolt szelíden az öregasszony. – Azt akarod, hogy a lányodnak egy gép meséljen, mikor itt vagy te is.

– Túlóráznom kell – vágott vissza ingerülten  nő.

– Másoknak gyártasz mesét. Ez a munka várhat. Az élet gyorsan lepereg. A lányod felnő. És te meghalsz, ahogy én is meghaltam egykor  – mondta a nagyi halkan. – Hidd el, most van itt az idő.

Éva megcsóválta a fejét. – Te egy hibás program vagy – mondta, majd mozdult, hogy kikapcsolja a nagyit, de ő még tudott válaszolni: – Biztos, hogy énvelem van a baj?

Aztán eltűnt.

Éva sokáig állt a konyhapultnak támaszkodva, figyelve az öregasszony képe helyén támadt űrt. Eszébe jutott az a sok éj, amikor a nagyinál töltötte a nyári szünetet, a nyitva hagyott ablakon át a virágok illata kúszott be, a madarak énekeltek, és a történet, ami létrejött a nagyi képzeletéből, elkápráztatta őt. Sokáig gondolkodott az emlékein, majd a lánya szobájába ment. Anna meglepődve nézett fel rá az ágyból.

– Mesélek neked, jó? – kérdezte tőle kissé félve.