Az ARC óriásplakát-pályázat idei győztese, Kovács Tamás egy olyan munkájával nyerte el a fődíjat, amely egyszerűen azt mutatja meg, amiben él. A munkahelye elvesztésével felszabaduló energiáit használta kreatívan.
![]()
Általában is szeretem ezeket a randevúkat, de ez a mostani különösen feldobott. A történet eleje szomorú: mindenki ismer olyanokat, akikkel megesett, hogy mostanában elveszítették a munkájukat. Az újrakezdés témában kiírt idei ARC óriásplakát-pályázaton Tamás azért is indult, mert ráért. Váratlanul rúgták ki ugyanis a munkahelyéről, és ez „szerencsésen” egybeesett azzal, hogy a lakáshitel-törlesztőrészlete is a duplájára emelkedett. „Pánikba estem, hogy végem van, nincs alattam semmi. Nincs többé hosszútáv az életemben. Eleinte szórólapot hordtam ki hajnalonta, mint korábban, 15 éves koromban, amikor még bulizásra kellett a pénz. De nem volt választásom.” Tamás művészeti iskolában végzett, szeret rajzolni, műhelyben metszeteket csinálni vagy gyerekeknek rajzot tanítani, korábban grafikai stúdiókban dolgozott, és könyveket, kiadványokat tördelt. Nyertes munkáján őt magát látjuk, a derekán úszógumi, és kötelek kötik különböző tárgyakhoz. „Nyitni akartam a néző felé, hogy jöjjön be, és vele együtt valami megoldás is érkezik. Az utolsó napon adtam be a munkát. Amikor hívtak, hogy nyertem, olyan volt, mint amikor valaki gyerekként vágyakozva nézi a színpadot, majd eszmél, hogy most már tényleg ő Hamlet.” Tetszik, hogy nem vár semmit a díjtól, „ez egyperces hírnév, de addig is jó”. Szerencsés realista-optimista alkat. „Nem szeretek nyünyögni, rosszkedvűnek lenni. A direkt szomorú filmeket sem szoktam megnézni.” Amikor munka nélkül maradt, csak a maga kedvére rajzolt és tervezett, elindult minden pályázaton, és élvezte, hogy arra van energiája, amit igazán szeret. „Eldöntöttem, hogy nem hagyom el magam.” Beválogatták több kiállításra, sőt az ARC-fődíjjal egy barcelonai utat is nyert. „Még nem repültem életemben, és a katalán fővárosba mindig is nagyon vágytam.” Így utólag nem az a tanulság, hogy tényleg minden mélypont után máshová jut vissza az ember? – kérdem. „De – nevet –, és ha ehhez ez kellett, akkor oké, megtettem.”
Szöveg: Winkler Nóra
Fotó: Békefi Dóra
Smink: Békefi Zsóka
