Mellvéd

2013. július 22.
.

Az egészség megszépít, az egészségtudatos életmód pedig magabiztossá tesz. Havonta öt perc önvizsgálat nem sok idő – a baj megelőzhető, és ha időben felismerjük, szerencsére kezelhető is. Októberben ismert magyar nők kampányolnak a Marie Claire-rel a mellrák ellen, és hívják fel a nők figyelmét a megelőzés és a szűrővizsgálatok fontosságára.

Dobó Kata – színésznő
Gyerekkorom óta keresem a lehetőséget, hogy mindazt a jót, amit az élettől kaptam, valahogy vissza tudjam adni másoknak. Aktívan részt veszek a Magyar Hospice Alapítvány munkájában, és 2008-ban az Egészség Hídja Összefogás egyik arcaként már kampányoltam a mellrák ellen. Számomra fontos ez az ügy, hiszen egy olyan betegségről van szó, amelynek nem csak egyféle végkimenetele lehet, sőt: a mellrák ma már 95 százalékban gyógyítható, ha időben felismerik! Ez óriási és nagyon is biztató számadat. Butaság struccpolitikát folytatni, azt gondolni, hogy velünk ez nem történhet meg, minket nem érhet el a kór. Tudatossággal lehet a legjobban védekezni ellene. Én rendszeresen eljárok szűrővizsgálatokra, és az egészséges életmód ma már természetes számomra. Már nem esik jól bizonyos ételeket fogyasztani, és rosszul érzem magam, ha nem tudok elmenni sportolni hetente többször. Amióta pedig tudom, hogy kisbabát várok, még jobban odafigyelek magamra, és még többet teszek az egészségemért. A jóga nemcsak fizikailag, de lelkileg és mentálisan is rendbe tesz, ami a betegségek megelőzése szempontjából alapvető fontosságú. Ne hanyagoljuk el magunkat – az érzéseinket és a testünket sem.

Fotó: Papp Éva & Schneider Zoltán
Szöveg: László Krisztina
Styling: Laczkó Mónika
Ékszer: Swarovski, Thomas Sabo
Smink: Kiss Csilla
Haj: Krepsz Gábor

Ha érdekel, hogy mit gondol a témáról Zséda, Ebergényi Réka, Tóth Gabi, Udvaros Dorottya, Pálinger Katalin, D. Tóth Kriszta és Fejős Éva, keresd az októberi Marie Claire-ben.

[Marie Claire, 2011. október]

‘),