Indul a jelölés az Aranyanyu Díjra

2013. szeptember 10.
A jelölőknek egy személyes történetben kell bemutatniuk azt orvost, pedagógust vagy egészségügyi szakdolgozót, aki szerintük megérdemelné az Aranyanyu Díjat. Az idei győzteseket internetes szavazás és egy hattagú zsűri közreműködésével választják ki.

A Richter Gedeon Nyrt. és Rácz Zsuzsa író által 2011-ben alapított díjat és az azzal járó 200 ezer forintos pénzjutalmat idén is hat nő veheti majd át.

Az ajánlásokat pedagógus, orvos vagy egészségügyi szakdolgozó kategóriában várják a www.aranyanyu.hu honlapon október 2-ig.

A kezdeményezés célja a nők önbecsülésének és társadalmi megbecsültségének növelése. Az elmúlt két évben az ország minden részéről több száz nőre csaknem ezer jelölés érkezett és az internetes szavazásokon több mint 160 ezren voksoltak a döntősökre.

A zsűri tagjai: Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője, Dobó Kata színésznő, Gyarmati Andrea gyerekorvos, Kriston Andrea, a Kriston Intim Torna módszer kidolgozója, Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó és Rácz Zsuzsa, a Terézanyu-könyvek szerzője.

Videós felhívás: