Főállású Angyalok: a jövő tanítói

2013. szeptember 26.
Szerdán bemutatkoztak a 2013/14-es év Főállású Angyalai, akik mindhárman az oktatás területén fognak tevékenykedni.

A hagyományos, fenntartható életmód népszerűsítése, a jelnyelv széles körű megismertetése, és a mélyszegénységben élő gyerekek tanulásának támogatása a 2013/14 év Főállású Angyalainak missziója. A három idei angyalt – Lipcseiné Takács Nórát, Weisz Fannit és Lencse Mátét – 120 pályázó közül, 20 ezer Facebook-szavazat alapján, állásinterjúk során választotta ki a Vodafone Magyarország Alapítvány kuratóriuma és a külső szakértőkből álló szakmai zsűri.

Porta Tanoda

Lipcseiné Takács Nóra szociológus, agrármérnök-tanár „Falusi Porta Tanoda – az étel iskolája, mert ételed az életed” című pályázatával Főállású Angyalként a Magyar Műhely Alapítvány munkáját segíti majd. Nóra egy ötezer négyzetméteres falusi tanodát működtet, ahol a gyerekek megismerhetik az állattenyésztés és a növénytermesztés fázisait. „Ha látjuk, hogy mi munka van benne, másképp fogyasztjuk” – mondta Nóra, aki háromgyerekes anyaként a gyerekei születése után kezdett alaposabban utánanézni az ételek származási helyének, összetevőinek. Célja, hogy a tanoda mintájára országosan alakuljanak hasonló gazdaságok. A követező egy év legfőbb feladata a módszertan kidolgozása. Nóra célja, hogy a Falusi Porta Tanoda program a közeljövőben a hagyományos iskolai oktatás keretén belül is helyet kapva országszerte egyre több iskola tantervében szerepeljen.

Segítő jelnyelv

Weisz Fanni programjának fő célja a jelnyelv népszerűsítése. Magyarországon a becslések szerint 60 ezer siket és 300 ezer nagyothalló él. Bár a siketek természetes anyanyelvét, a jelnyelvet hazánkban 2009 óta önálló nyelvként ismerik el, a speciális iskolák egyelőre nem, vagy csak korlátozottan biztosítják a jelnyelven történő tanulás lehetőségét. A siket gyermekek 93 százaléka halló családban születik, és sok esetben sem ők, sem családjuk nem sajátítja el a jelnyelvet, így nem csak a családon belüli kommunikáció válik nehézkessé, de a gyerekek egészséges személyiségfejlődése sem zavartalan. Fanni álma, hogy egy siket gyermek megszületése ne tragédiát, hanem örömöt jelentsen a szülők számára. Angyal-évének legfőbb célja az, hogy minden siketen született gyermek és családja számára biztosítottá váljék a jelnyelv elsajátításának lehetősége. Weisz Fanni a Hallatlan Alapítvány munkáját segíti majd.

Online tanulástámogatás

Lencse Máté „Önkéntesek a minőségi integrációért” című pályázatával nyerte el a Főállású Angyal címet. Magyarországon a 17 év alatti gyermekek 26%-a él mélyszegénységben. Az ELTE PPK oktatója és doktorandusz hallgatója koordinátorként segíti majd az Igazgyöngy Alapítvány Toldon folytatott munkáját, amelynek fő célja a berettyóújfalui kistérségben mélyszegénységben élő gyerekek és családjaik esélyegyenlőségének megteremtése. A Vodafone Főállású Angyalaként Máté a következő egy évben egy olyan, önkéntesek bevonásán alapuló online tanulástámogató, kompetenciafejlesztő módszert fog kidolgozni Toldon, amely a későbbiekben más régiókban is adaptálható lesz. A modellben az egyéni online tanulástámogatás mellett a csoportos kompetenciafejlesztés – drámajátékok, sportjátékok, társasjátékok, kézműves foglalkozások – is komoly szerepet kap.