A női síugrók első olimpiája

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntése alapján hat új versenyszámmal bővül a jövő februári szocsi téli játékok programja: a férfi és női síakrobaták félcső, a sílövők vegyescsapat, valamint a szánkósok és műkorcsolyázók csapatversenye mellett az évek óta a részvételért küzdő női síugrók is bemutatkoznak.

A női síugrók első olimpiája

A történelmi első női síugrás világbajnokságát az amerikai Lindsey Van nyerte meg 2009-ben. A 29 éves Van álma az volt, hogy téli olimpián indulhasson, de ez az álma még 2010-ben nem teljesülhetett. Ekkor a sportág 15 legjobbjával összefogva pert indított a Vancouver-i szervezőbizottság ellen, diszkriminációt kiáltva. „Sosem vágytam rá, hogy a női síugrás aktivistája legyek, de rájöttem, hogy ha el akarom érni a célomat, akkor muszáj tennem érte. Nem csak magamért, hanem a jövő síugróiért is meg akartam csinálni.”

A bizottság elutasította a kérést, Van pedig úgy érezte, a sportágnak így nincs jövője, ezért abbahagyta az ugrást. Egy évvel később azonban a bizottság felülbírálta korábbi döntését és bejelentette, hogy a női síugrás K-95 (vagyis 95 méteres) száma 2014-től olimpiai szám lesz. Lindsey Van a hír hallatán visszatért a síugró sáncra, azóta ötfős csapatával, köztük a térdsérüléséből lábadozó világkupa győztes Sarah Hendricksonnal teljes erővel készülnek az oroszországi olimpiára.

Az érdeklődés más országokban is megugrott a frissen kvalifikált versenyszám iránt: fiatal és tehetséges ugrónők tűntek fel Franciaországból, Japánból és Kínából is, ahol most a tornászokat „képzik át” síugrókká.

A jövő évi téli játékok más szempontból is különleges lesz: ez az eddigi legdrágább és legmelegebb téli olimpia, ezen kívül az olimpiai fáklya útját tekintve is rekorder. A Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége nemrég elfogadta a magyar csapat összetételére tett javaslatot, így Szocsiban 18 magyar versenyzőnek szurkolhatunk majd.

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter