Házitanítók luxusfizetésért

Kockás blézeres házitanítók helyett „szupertanárok" korrepetálják az angol elit gyerekeit, hogy a gyerekek bejussanak a világ legnevesebb iskoláiba.

A 35 éves Davina Langdale öt éve dolgozik magántanárként, most éppen Ibizára repült néhány brit család csemetéjét kísérve, írja a Daily Mail. Ő is „szupertanár”, azaz olyan húszas-harmincas éveiben járó tanár, aki többszáz fontos órabérért korrepetálja a brit felső tízezer iskolásait. Davina heti 15-30 órát tanít Londonban és igény szerint együtt utazik a családokkal a világ bármely pontjára. „Elit környéken dolgozom, elképesztő házakban járok, gyönyörű helyekre jutok el és nagyon jól is fizetnek. Kiváltságosnak érzem magam.”

A Daily Mail szerint a hozzá hasonló házitanítók gyakran évekkel előre be vannak táblázva, pedig órabérük 100 fonttól indul – mint a jobb ügyvédeké és magánorvosoké. A Bright Young Things ügynökség társalapítója, Woody Webster szerint London néhány kerületében nem ritka, hogy az osztályban mindenkinek magántanára van. „Mind tudjuk, hogy manapság akár tízszer nehezebb bekerülni a legnépszerűbb iskolákba, mint egy évtizeddel ezelőtt” – mondja Woody. „Ha a vízszerelőnek kifizet 70 fontot, akkor miért ne fizetne egy tanítónak 100-at?”

A 29 éves Phineas Pett francia-német szakon végzett, és soha nem gondolta volna, hogy egyszer nem csak zsebpénzt, hanem luxus körülményeket biztosít neki a magántanítás. Szerinte nem csak a kivételesen gazdagok fizetnek oktatót, hanem azok a középosztálybeliek is, akik ezt egyfajta befektetésnek tekintik. „A szülők egyik fele nagyon büszke rá, hogy magántanárt fogad fel, a másik fele viszont szinte könyörög azért, hogy ezt senki ne tudja meg.”

Egy másik szupertanár, Mark MacLaine nem ritkán 1500 fontos órabért számláz ki a szülőknek. Mark a hihetetlenül magas összeg ellenére 2016 húsvétjáig minden estére és hétvégére foglalt. „Szerintem az emberek azért fizetnek ennyit a munkámért, mert bizonyítványokkal tudom bizonyítani, hogy a diákjaim jó vizsgaeredményeket érnek el. Másrészről sokan megszokták, hogy mindenből a legdrágábbat veszik meg.”

Gwyneth Paltrow és rocksztár férje, Chris Martin is szupertutort keres gyermekeik, Moses és Apple mellé. A páros évi 62 ezer fontot ígért egy olyan tanítónak, aki beszél japánul, teniszezik és sakkozik.