Ha beszippant a háló

A megosztások, like-ok, posztok hálójában könnyű elveszni, elcsábulni, kiszolgáltatottá válni. Különösen azoknak, akik kellő élettapasztalat, óvatosság, jogi ismeret híján egyfajta naivitással teszik közszemlére életük legintimebb pillanatait.

Ma már jól ismert a cyberbullying fogalma, amely az internetes felületeken való nyilvános sértegetést, zaklatást, megalázó posztolást jelenti. Sajnos már áldozatai is vannak a jelenségnek: olyan tizenévesek, akik azért lettek lelki betegek, vagy hajtottak végre öngyilkosságot, mert nem bírták elviselni az online megszégyenítést, kiközösítést és zaklatást. Mindez sokkolta a közvéleményt, és felkeltette a gyerekjogi kérdésekben illetékesek és a civil szervezetek figyelmét.

Az internet nem felejt – ez a címe annak a programnak és előadás-sorozatnak, amely segítséget nyújthat az internet biztonságos használatában. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium az L-Tender Consulting Kft-vel közösen indította útjára, a gyermekbarát igazságszolgáltatás gyakorlatának fontos részeként. Az ország harminc közép- és szakiskolájában tartanak előadást olyan pályájukon már elismert fiatalok, akik korban közelállnak a tizenévesekhez, és bár rutinos előadók, a kis korkülönbség miatt mégse tűnnek papoló felnőtteknek – tudtuk meg a program sajtótájékoztatóján Balatoni Monikától, a KIM társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárától. Szeretnék a megelőzésre helyezni a hangsúlyt, felkészíteni a fiatalokat az esetleges veszélyekre.

Felhívás a közös tanulásra, ez a program lényege – mondta dr. Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa. Jó lenne, ha a fiatalok bizalommal fordulnának a felnőttekhez amikor sérelem éri őket, és tisztában lennének azzal, mikor követnek el ellenük jogsértést. A program éppen ezért összekapcsolódik a Jogom van tudni programmal, amely magánjogi kérdésekben ad válaszokat szintén tizenéveseknek.

Az első interaktív rendhagyó tanórára a Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskolában került sor, ahol Kocsis-Meriadt Brigitta, a Duna Televízió szerkesztő riportere, dr. Pataki Gábor jogász-újságíró és dr. Kiss András jogász közösen tartottak előadást zsúfolt „nézőtér” előtt. Az internet nem felejt hivatalos Facebook-oldalán lehetőség van kérdezni az előadóktól. Remélhetőleg májustól újabb városok és iskolák is bekapcsolódhatnak a programba, a cél az, hogy városonként három-négy közép- és szakiskola diákjai hallgathassák meg az előadásokat.

A Marie Claire februári lapszámában két kapcsolódó cikk is olvasható: a felnőtteket is fenyegető online visszaélésekről a 66. oldalon írtunk, a gyerekbarát igazságszolgáltatásról pedig a 62. oldalon.