Meséljetek a kezdetekről, honnan jött a kissé szokatlan ötlet!
Angie: Régóta jó barátnők vagyunk. Korábban is mindannyian sportoltunk valamit, és innen jött az ötlet, hogy egymást kiegészítve egy jó cél érdekében próbáljuk ki magunkat verseny körülmények között.
Azért egy Ironman féltáv elég nagy falat indításnak…
Angie: Valóban. Emlékszem, éppen olvastam egy cikket a félmaratonról. Felnéztem a férjemre, aki rendszeresen fut hasonló távokat, és a világ legtermészetesebb módján megkérdeztem tőle, mit szólna, ha én is lefutnám? Azt felelte, büszke lenne rám. Akkoriban rendszeresen edzettem a konditeremben, de tíz percet is alig tudtam egybefüggően futni… Rájöttem, hogy ez az igazi kihívás. Életem első „laza” négy kilométerét tavaly november végén futottam le az edzőmmel. Nagyon megviselt, de mivel kitartó típus vagyok, folytattam. Erőt adott az is, hogy az edzőm kezdettől fogva bízott bennem.
Leila: Én viszonylag szerencsés vagyok e tekintetben, ugyanis a több mint 20 év versenyszerű sportolás megalapozta ennek a hosszabb távnak a teljesítését is. Naponta leúsztam, leúszom a mostani versenytáv kétszeresét. Jelenlegi szerepem abban áll, hogy motiválom az egyébként rendkívül lelkes csapatot, segítem őket versenyzői tapasztalataimmal.
Milyen jellegű tapasztalatokra kell itt gondolni elsősorban?
Leila: A legfontosabb, hogy az ember ne csak az edzésekre szánjon időt, hanem a pihenésre is. A legeredményesebb sportolók, akik a legnagyobb versenyen a csúcsformájukat tudták hozni, mind annak is köszönhették sikereiket, hogy mertek a felkészülés során pihenni is, az emberfeletti munka elvégzése mellett.
Linda: Néha valóban elkap bennünket a hév, hajlamosak vagyunk túledzeni magunkat, de ilyenkor Leila visszafog. A rendszeres testmozgás olyan, mint a drog: ha beépítetted az életedbe, egyre többet és többet akarsz és ha nincs, elvonási tüneteid lesznek (nevet).
Angie: Rendszeresen találkozunk és megbeszéljük, hol tartunk, kinek mire van szüksége a további fejlődéshez. Ha Leila azt mondja, most pihenni kell, az nekem Szentírás.
Hogyan tudjátok a napotokba beiktatni az edzéseket?
Leila: Nekem a legkönnyebb, mert sok egyébb elfoglaltságom mellett levelező tagozaton végzem a jogi egyetemet. Naponta edzem az öttusa csapattal, emellett különféle kiegészítő edzésekre járok, ahol főleg a törzset, a központi izmokat erősítem. Ez különösen fontos, hiszen a gerincem lumbális szakaszán két porckorongsérvem van.
Angie: Ami azt illeti, én nem vagyok korán kelő, de a sportért hajlandó vagyok kivételt tenni. Mivel általában reggel tíztől este tízig megállás nélkül dolgozom, ezért az edzésekre főként reggelente van időm. Ilyenkor nincs olyan, hogy fáradt vagyok, vagy nincs kedvem edzeni: ott a cél és annak érdekében mindent megteszek.
Linda: Én is rengeteget dolgozom, ráadásul egész nap ülök egy irodában, ezzel nem könnyű összeegyeztetni a biciklizést. Hét közben inkább kisebb távokat tekerek, melyeket core-edzésekkel egészítek ki, a nagyobb túrákat a hétvégére hagyom.
Célotok ezzel a teljesítménnyel nemcsak egy baráti sportélmény létrehozása, hanem ezzel együtt egy sajátos mellrák elleni felvilágosító kampány is…
Leila: Édesanyámat és nagymamámat is daganatos betegségben veszítettem el, így különösen fontos számomra ennek az ügynek a képviselete. A sport az egyik leghatékonyabb eszköz a különféle betegségek megelőzésében. Élsportolóként kötelességemnek érzem a kampány mellett élharcosként kiállni.
Linda: Az a tapasztalatom, hogy a magyar lakosságnak elsősorban betegségtudata van, egészségtudata azonban nincs: az emberek mintha nem érznék a saját felelősségüket az egészségük jövőjének alakulásában. Ezért fontos a megelőzést hangsúlyozni. Van, amikor már elkerülhetetlen, hogy szakemberhez kell fordulnod és azt kérdezned „Hogyan gyógyulhatok meg ebből?”… de mennyivel jobb lenne, ha először az emberek önmagukhoz fordulnának és azt kérdeznék: „Hogyan előzhetem ezt meg?”. Saját példánkon keresztül szeretnénk megmutatni, hogy a sport – ami ennek a daganatos betegsének megelőzésében is jelentős szerepet játszik – igenis beiktatható a mindennapi életbe, munka és család mellett is.
Angie: És mindez kortól függetlenül, bármely életszakaszban elkezdhető. Csak el kell jutni odáig fejben, hogy én erre időt akarok szánni. Ez persze nem jár áldozatok nélkül, de jóval többet nyújt, mint amennyit igényel. Mivel mindannyian karitatív vénával rendelkezünk – korábban Erdélyben is vettem már részt szegényebb gyermekeknek szervezett ingyenes fogorvosi szűrésen és ellátáson -, ezért bennünket ez inkább feltölt.
Mi az, ami a mostani felkészülési időszakban a legnehezebb?
Leila: Meg fogsz lepődni, leginkább a hirtelen megnövekedett médiaérdeklődés. Alaposan be kell osztanunk és összehangolnunk hármunk életét. A Facebook oldalunk április közepén jött létre, azóta folyamatosan növekszik a követőink tábora. Aminek nagyon örülünk, mert azon keresztül is fontos információkat osztunk meg olvasóinkkal a mellrákról.
Kaptok mindehhez bármilyen támogatást?
Angie: Nincsenek szponzoraink és tudatosan nem is kerestünk. Minden, amit csinálunk, önerőből készül, hogy annál hitelesebb legyen, és még véletlenül se tűnjön úgy, hogy egy profitorientált szervezet áll mögöttünk. A logót mi terveztük a férjemmel, a csapatot támogató pólókat mi gyártattuk le, a felkészülést mindannyian saját költségünkön vállaltuk. Csak a cél lebegett, lebeg a szemünk előtt. Nem hiszem, hogy ne lenne érdemes bármibe is belefogni, ha az ember igazán akarja. Ha ezzel példát is tudunk mutatni, az már a győzelemmel is felér.
