„Szeretném, ha a kilensek és a rendőrök emberszámba vennék a prostituáltakat” – interjú Maros Annával

2014. október 09. |

Már mozikban a Viktória – A zürichi expressz című film, amely Svájcban prostiuáltként dolgozó magyar lányok sorsát követi nyomon. A Zürichben élő írónő, Maros Anna férjével, a rendező Men Lareidával közösen készítette el a tabudöngető filmet, magyarországi látogatása során pedig a Svájcban és Magyarországon dolgozó prostiutáltak lesújtó helyzetéről beszélt nekünk.


Fotó: Ursula Häne

Minek hatására döntöttél úgy, hogy megírod ezt a történetet?

Férjemmel Zürichben élünk, és általában vonattal szoktunk közlekedni. Egy idő után feltűnt, hogy az utazóközönség megváltozott, és turisták helyett fiatal lányok töltik meg a kocsikat. Illetve mi elég közel lakunk a helyi piroslámpás negyedhez, és ott is egyre több magyar szó ütötte meg a fülemet. Ekkor elkezdtünk kutatni, hogy kik ezek a lányok, és miért vannak ott.

Főhősnek olyan karaktert választottál, aki úgymond önszántából, szabad akaratából válaszotta ezt az utat. Ez miért volt fontos?

Ez nagyon fontos volt számomra. A Lilja 4-ever című svéd filmben példaul kényszerítés, illetve emerkereskedelem áldozata a főhősnő, nyilvánvalóan magyar lányokról is lehetett volna hasonló filmet készíteni, de mi nem erre az aspektusra voltunk kíváncsiak. Ugyanis én azt látom, hogy a nők legnagyobb része a gazdasági helyzet nyomásának hatására választja ezt a megoldást. Minket épp az érdekelt, hogy valaki miért lesz önszántából prostituált, persze ez így nem igaz, hiszen nincs túl sok opciójuk, sőt egyeseknek egyáltalán nincs más munkalehetőségük. És peresze olyan nő is akad, aki több opció mellett is ezt a foglalkozást választja, mert ezt a munkát szereti. 

Ezzel szemben ott van a főhős szobatársa, aki a kicsi gyermeke miatt vállalta a prostitúciót. Nem gondolod, hogy a néző inkább vele azonosul?

Rengeteg lánnyal beszéltem a történet írása közben, és legtöbbjüknek valóban van gyermeke. De nem szerettem volna, hogy a cigány főhősnő anyuka legyen, mert sok olyan lánnyal is találkoztam, aki épp azért megy ki, hogy pénzt keressen, legyen egy kis megtakarítása, és majd utána vállal gyereket. Nem szerettem volna egy ilyen sztereotípiát használni, és szerettem volna különböző életutakat bemutatni.

Úgy tudom Svájcban nagyon sok pozitív példa is van, hiszen olyan bordélyházak működnek, ahol a lányok biztonságban vannak, megválaszthatják, hogy kivel szeretnének elmenni, és a férfiakat kötelezik az óvszer használatára. Hogyan dől el, hogy egy lány az utcára, vagy egy ilyen házba kerül?

Valóban ez volna az ideális helyzet, és biztosan van ilyen bordélyház is, de sajnos én sok olyan házban is voltam, ahol nem volt ilyen rendes a főnök, és utasította a lányokat, hogy menjenek el mindenkivel, akár gumi nélkül is, mert pörögnie kell az üzletnek. Persze a bordélyház még mindig biztonságosabb munkahely, hiszen mindig tudsz szólni valakinek, ha bajba kerülsz. Általában minél szebb egy lány, illetve ha tud németül annál jobb bordélyházba kerülhet, a szállodai prostítució pedig a legmagasabb szint, oda szinte csak „egyetemi végzetséggel” lehet bejutni. A többieknek marad az utca, ahol szerencsésebb esetben a maguk urai lehetnek, rosszabb helyzetben pedig egy stricihez kerülnek. A legtöbb lány egyébként úgy jön ki, hogy már eleve ismer valakit, akitől hallotta, hogy ez jó pénzkereseti lehetőség, hiszen a nyelvi nehézségek miatt nemigen tudják felmérni mik a lehetőségek. Sok esetben a lányok már stricivel érkeznek, aki lehet az apa, egy fiú testvér, férj vagy egy barát, de az is megesik, hogy eladják a lányokat egymás között a stricik. Sajnos sokszor az is megesik, hogy a felügyelet nélkül dolgozó prostituáltakhoz egyszer csak odalép egy strici, mondván, hogy az az ő területe, és pénzt követel tőle. Egyeseknek sikerül szembeszállniuk, de a legtöbbje nem mer, és eleget tesz a követeléseinek. 

A svájci törvények mennyire védik a prostituáltakat?

Bár ez kint is tabutéma az átlag polgárnál, de sokkal jobb a helyzet, mint Magyarországon. Svájcban a prostitúció legális tevékenység, a szükséges munkavállalási engedéllyel a kijelölt zónákon dolgozhatnak a lányok. Elvileg Magyarországon is vannak ilyen zónák, de ezek a gyakorlatban nem léteznek, ezért a prostiuáltakra nagyon gyakran szabnak ki büntetéseket, pedig a prostitúció Magyarországon is egy legális tevékenység! 

Hogyan kutattál, miként ismerted meg a svájci magyar prostituáltak mindennapjait?

A helyi piroslámpás negyedben állt egy FloraDora nevű szociális busz, ahol a lányok teázhatnak, vagy bármilyen problémával megkereshetik őket. Ott megbeszéltem a főnöknővel, hogy leülhessek éjszakánként beszélgetni a lányokkal, illetve a vonatutakon is sokakkal megismerkedtem, elbeszélgettem. A vonatozás kimondottan alkalmas erre, a lányok szívesen beszélnek, és miután vége az útnak, mindenki megy a maga dolgára, és a lányok sem bánják meg, hogy elmesélték történeteiket. Később hatósági tolmácsként kezdtem dolgozni, ami csak visszaigazolta a hallott történeteket, hiszen – sajnos – azóta rengeteg esettel találkoztam. 

Miért mennek ki a lányok? Azért, mert itthon nem olyan ellenőrzött a prostitúció, vagy a több pénz reményében?

Sajnos azt sokszor elfelejtik, hogy bár Svájcban tényleg több pénzt keresnek, de drágább az élet, a szoba bérlés, egy szendvics, egy telefonhívás is. Illetve sok lány nem szeretne ott állni az utcasarkon, ahol összefuthat bármilyen ismerőssel, így pedig mondhatja, hogy recepciós volt, babysitter vagy takarító. Így talán jobban el tudják választani a munkát a magánélettől.

A te történeted is egy tragikus kimenetelű sztori, ahogy a témáról szóló művek általában. Vannak „sikertörténetek” is? Olyan lányok, akik tudatosan dolgoztak, és később ki is tudtak szállni?

Igen, sajnos nagyon kevés, de akad. Találkoztam három olyan lánnyal, akik közül az egyik pontosan tudta, hogy mit akar. Hihetetlen jó üzleti érzéke volt, egy gyönyörűszép cigánylány egyébként, aki tudta, hogy használtruha üzletet akar nyitni, földet és állatokat vett a szüleinek. Neki nem volt stricije, félre tudta rakni a pénzét, és hihetetlen sok mindent felépített belőle. Volt egy másik lány, aki szintén tudatosan építette fel az üzletét, ő állatkereskedést nyitott, utánajárt, hogy mennyi pénzre, milyen felszerelésre lesz hozzá szüksége, megtanult autót vezetni, és végül sikerült neki. De ezeket sajnos egy kezemen meg tudom számolni.

Bármikor ki lehet szállni?

Elvileg bármikor ki lehet szállni, ha nincs strici a háttérben, gyakorlatilag nehéz, hiszen sok lánynak nincs iskolai végzettsége és az otthoni munkapiacon nincs esélyük. A hátrányos térségekben pedig egyáltalán nincs munka. Legálisan évente három hónapot lehet kint dolgozni, ezt az időt úgy osztod be, ahogy akarod. Mivel pénz mindig kell valamire, beteg családtagnak, új cipő a gyerekeknek, stb. ezért a legtöbb nő visszajár dolgozni. 

Nagyon érzékeny ez a téma, nem tartasz a magyar nézők reakcióitól?

Nem tudom egyáltalán hányan fogják megnézni, ugyanis szerintem egyre kevesebben járnak már moziba. Ha valaki mégis elmegy… hát nem is tudom, nagyon kíváncsi vagyok! (nevet) Nagyon örülnék neki, ha elkezdenének gondolkodni, beszélni erről a témáról, hogy javuljon valamit a helyzet. Szeretném, ha a kliensek és rendőrök emberszámba vennék a prostituáltakat, és tisztelettel bánnának velük. Ha a zónák, amikről az imént beszéltem ténylegesen megvalósulhatnának, akkor nekem ez a film már megérte!

Szólj hozzá te is!

Kapcsolódó cikkek

Még több Riporter