Feltörekvők: Somorjai Enikő balerina

2014. október 02.
A Magyar Állami Operaház címzetes magántáncosa 2001-ben végzett a Magyar Táncművészeti Főiskolán. Egy légies és gyönyörű táncosnő, aki egyszerre fekete és fehér hattyú, Coppélia és Kitry.

Mikor lett tudatosan az életed része a balett?

Anyukám mesélte, hogy kikerekedett szemekkel és tátott szájjal néztem négy évesen életem első balettjét, a Rosszul őrzött lányt. Igaz, akkor már jártam balettórákra, de színpadon még sosem láttam előadást. Általában a törékeny, a színpadon tökéletes szépséget megtestesítő lányokból lesznek balerinák. Szerencsésnek tartom magam, hogy én is ilyen alkatú vagyok, hiszen számomra természetes volt már az első pillanatban, hogy ez lesz a hivatásom. Szinte a kezdetektől tudatosan készültem erre a pályára, amely nagyon közel áll az egyéniségemhez.

A szigorú fegyelmet, és a kemény órákat is ilyen hamar szoktad meg?

Mindig jó gyerek voltam, és annyira imádtam órákra járni, hogy szó nélkül elfogadtam a mesterek tanácsait. Az iskolában mindennap egy másfél órás balett órával indítottuk, de volt még gimnasztika, történelmi, társas-, és néptánc óránk is, ami eltartott délután egy óráig, majd kettőtől indult az elméleti képzés este hatig. A felsőbb évfolyamoknál már előfordult, hogy a suli után este, még átmentünk próbálni az Operába. Ilyenkor minden este nyolc-kilencre értem haza, majd másnap reggel fél hatkor keltem újra. Ez így ment minden hétköznap, sokszor szombaton is. Hamar lemorzsolódnak azok, akik nem bírják a lelki és fizikai terhelést. Nem könnyű mindennap odaállni a rúdhoz, mert meg kell dolgozni minden pillanatért.

Milyen lemondással járt, hogy ezt a pályát választottad?

Régen nem éreztem, hogy lemondanék bármiről is, mert nagyon szerettem táncolni. Háttérbe helyeztem a bulizást és a szórakozást, sok nyaramat is balettkurzusokon töltöttem, amiken – más tanároktól, más instrukciókkal -, rengeteg fejlődtem. Most érzem, ennyi év után, hogy mennyi minden kimaradt az életemből, de még mindig kárpótol az, mikor felveszem a spicc-cipőmet, kiállok a színpadra és sikerem van. A balerinákat már gyermekkorukban rászoktatják a megfelelő táplálkozásra, a szükséges mennyiségű tápanyag és energiabevitelére. Hál’ istennek szerencsés alkat vagyok, így nem kellett diétákat követnem, de ha keveset mozgok, azért odafigyelek, hogy ne halmozzam tele étellel a tányéromat. Szeretek főzni, de inkább a nehezebb, zsírosabb ételeket szorítom háttérbe, mintsem lemondjak egy-egy ínycsiklandó desszertről.

A Táncművészeti Főiskola után az Operához kerültél. Egyenesen vezetett ide az utad?

Az iskolában figyelnek minket, már az alapoknál látni, ki mire képes, kiből mit lehet kihozni. Természetesen a színpad minden egészen más. Van, aki akkor tud kinyílni és igazán sokat megmutatni magából, amikor a nézők három méterre ülnek tőle, és nem egy szűk balett teremben. Rám már az iskolában felfigyeltek, sok versenyen vettem részt, így amikor idekerültem, tudták, hogy ki vagyok. Nem beszélve arról, hogy ez egy elég zárt világ.

Mitől tűnik ki egy táncos a többiek közül?

Az egyéniségével és kisugárzásával kell, hogy odavonzza a tekintetet, és kiemelten fontos a technikai tudás. Számít még a testalkat is, mivel egy balerinánál alapkövetelmény a vékony, hosszú láb, a hosszú nyak és kéz, valamint a kicsi fej és a szép lábfej.

A nézők számára az egyik legszebb pillanat, amikor a fiú táncosok – hihetetlenül könnyedén – felkapják a lányokat a fejük fölé és még táncolnak is így velük. Mennyi ideig gyakoroljátok, és meddig tart egy ilyen mozdulat tökéletesítése?

Tizenöt-tizenhat évesen kezdődnek az iskolában a pas de deux (két személy együttes tánca) órák, ott kezdjük az alapokat. Az emelés tökéletesre fejlesztése elsősorban a fiúk izomerejétől függ, de nagyon sokat lehet segíteni a combizommal. Ezt a technikát muszáj jól megtanulni, különben kikészül a derekuk. Persze az sem mindegy, hogy a lány milyen pozícióban tartja magát. Ha valaki izeg-mozog, vagy szétcsúszik a teste, az megnehezíti a partner dolgát. Ezért is fontos, hogy egy lány vékony legyen. Vicces sztori esett meg velem, amikor anyukámmal Tunéziában elmentünk tevegelni. Az arabok a turisták nyeregbe emelésénél más testsúlyokhoz szoktak, így mikor megfogták a lábamat és fellendítettek, majdnem átrepültem a teve felett. Anyukámmal azóta is nevetünk rajta.

Ha szerepekről van szó, inkább szenvedélyes vagy, mint Anna Karenina vagy dinamikus, mint Kitry?

Anna Kareninához szerintem még fiatal vagyok, de később majd remélem eltáncolhatom. A darabban Dolly-t, a barátnőjét játszottam, akinek először mondja el, hogy terhes. Nagyon intim pillanatot kell kialakítani a színpadon, együtt kell éreznem a főhős Annával, ami nem volt könnyű, mert ugyan szeretem a lírai szerepeket, mint például a Giselle-t, de kedvelem a lendületesebb szerepeket is.Gondolok itt a Kitry-re a Don Quijote-ból. Amikor megkaptam Dolly szerepét, megijedtem, mert fiatal voltam, és nem vagyok melankolikus típus, de ezt meg kell tudni fogalmazni a színpadon. Nagy szerencse és megtiszteltetés volt Hágai Katalinnal táncolni – ő játszotta Anna Kareninát -, ráadásul ez volt Katalin búcsúelőadása. Nagyon nagy segítség volt, hogy egy érett művész állt mellettem, aki segített, hogy átvegyem ezt a hangulatot. Ezért is fontos, hogy a táncosok között legyen összhang a színpadon, mert ha az hiányzik, a néző nem azt fogja látni, amit látnia kell.

Ősszel milyen darabokban láthatunk az Operaház színpadán?

Októberben A víg özvegyben és a Coppéliában szerepelek, illetve Solymosi Tamás, a Magyar Nemzeti Balett igazgatója számít rám a Trójai játékokban, amely igazi különlegesség lesz az Operaház repertoárjában. Ezt eddig világszerte csak férfi táncosokkal mutatták be, de a Magyar Állami Operaház – Európában először – kizárólag női táncosokkal is színre viszi. Kíváncsian várom, mert ez egy rendkívül szórakoztató, de a táncosoknak jelentős próbatételt jelentő, nagy állóképességet igénylő előadás. A koreográfiában ugyanis az aikido japán, illetve a brazil harcművészet, a capoeira jellegzetes mozdulatai is helyet kaptak. Bízom benne, hogy a hazai közönség értékeli majd a bátorságot, az elevenséget, a balettelőadásoktól eltérő koreográfiát és zenei aláfestést. A másik két említett előadást már játszottuk, mind a kettőt nagyon szeretem. A Coppéliában én alakítom Coppélius mester élete fő művét, a babát. Végig maszkban vagyok, egy-egy jelenetben sokáig tartó mozdulatlanság után kell különböző táncvariációkat bemutatnom. A víg özvegyben pedig Magda szerepét kaptam. Tavasszal nagy sikerrel ment, de ez érthető is, hiszen Lehár Ferenc híres dalai mellett igazi karakteres előadásmódokat láthatunk.

Ha megkeresnének egy külföldi társulattól, igent mondanál?

Ez nehéz kérdés, mert nagyon sok szempontot kellene mérlegelnem. Azt hiszem, az Operában nagyon megdolgoztam a sikerért. Nem volt egyszerű út, míg eljutottam odáig, de eltáncolhattam a Hattyúk tava főszerepét, ami egy balerina életében a csúcspont. Felépítettem itt egy karriert, komoly repertoárral bírok. Nem beszélve arról, hogy a lányokat tekintve nagyon telített a szakma, bőven van utánpótlás. Jártam Drezdában például, az ottani társulatnál háromszázan jelentkeztek egy státuszra. Amerikában a munkavállalási hercehurca miatt inkább választanak egy kevésbé tehetséges, de helyi táncost. Fontos még az életkor is, és nem csak a számok döntenek. Külsőre is fiatalnak kell tűnni. A fiúk ilyen téren szerencsésebbek.

Meddig szeretnél táncolni? Van már terved, mi lesz, ha abbahagyod?

Minél tovább szeretném csinálni, ameddig csak lehet, és bírja a testem. Az, hogy koreográfusként vagy rendezőként dolgozzam, nem vonz, inkább balettmesterként adnám át a tudásom a következő generációnak.