Kesserű Andrea sokáig jelmeztervezőként dolgozott, azonban az élete 180 fokos fordulatot vett, mikor megszületett Down-szindrómás kisfia, Dani.
Mikor Andreával találkozom, Dani is ott ül mellette, eljött a beszélgetésre, hiszen őszi szünet volt, neki is jár egy kis pihenés. A kávézó alacsony dohányzóasztalkáján már elmélyült alkotásba merült, különböző állatokat rajzolt: vicsorgó medvét, jókedvű zsiráfot és aranysárga tigrist. Dani állatfiguráit és motívumait ma már idelátogató külföldi hölgyek és stílusos divatmániások viselik magukon, hiszen Andrea kezdeményezése, a Parafactura számos sérült személy mintái között Dani állatfiguráit is sálakra, pólókra és táskákra nyomtatta.
„A Parafactura ötlete tulajdonképpen Danival együtt lépett be az életembe.” – kezdi Andrea. „Őszinte leszek: kegyetlenül nehéz dolog, ha valakinek sérült gyermeke születik. A kezdeti megrendülést követően először olyan, mintha semmi nem különbözne a megszokottól, aztán egy különös, korábban ismeretlen élményekben gazdag világ kezd körülvenni. Szinte észrevétlenül egyre több időt töltöttem sérült gyerekek között, és miközben részben az új helyzetemnek köszönhetően lassan eltávolodtam az eredeti szakmámtól – vagy talán pontosabb úgy fogalmazni, a szakmám távolodott el tőlem -, én egyre jobban éreztem magam a Danihoz hasonló kis kreatívok társaságában. .” Persze ez csakis úgy volt lehetséges, hogy Andrea maga is érintett volt, hiszen az értelmileg sérülteket összefogó szervezetek nem szeretik, ha kitűzőnek használják őket. Andreát, aki nem kívülről érkezett közéjük bizalommal fogadták és nyitottak voltak néha kissé bizarrnak tűnő ötleteire.
Az alkotó, Dani – ezúttal krampuszként.
Jelenleg a Visegrád Fund támogatásával, 4 ország összefogással, és a Lámpás 92 Alapítvánnyal karöltve egy nemzetközi brand, az értelmileg sérültek mintáiból, részben saját kezűleg készülő dizájntárgyakkal foglalkozó Parafactura márka kreatív felépítésén és piaci bevezetésén fáradoznak. Az ötlethez sok inspirációt nyújtott El Hasszán Róza munkája, aki a művészet segítségével a romák társadalmi beilleszkedésében szeretett volna segíteni, és akivel Andrea szintén együtt dolgozott egy darabig. A Parafactura eszméje mögé felsorakozó képzőművészek elsődleges célja, hogy az értelmileg sérült emberek olyan munkát végezhessenek, amiben örömüket lelik, hasznossá tehetik magukat, és amin keresztül az épek is betekinthetnek amúgy meglehetősen zárt világukba. Szerencsére egyre több szülő ismeri fel a művészet erejét, azt, hogy a kreatív foglalkozások nem csak a közreműködők értelmi képességit fejlesztik, de az alkotás személyiségükben is kedvező változásokat eredményez. Ráadásul úgy, hogy a alkotók munkájuk fontosságának élményén keresztül valóban integrálódhatnak a társadalmunkba.
„Úgy gondolom, számukra is nagyon fontos, hogy értelmesen töltsék az életüket. Gyakran alkalmaztak fogyatékkal élőket például vakokat úgy, hogy gyakorlatilag teljesen felesleges, értelmetlen munkákat végeztettek velük. Pedig nekik is fontos, hogy lássák, hasznos, amit csinálnak. Bár most Danika itt szerénykedik, valójában nagyon büszke arra, hogy a rajzai különböző tárgyakra kerülnek, amiket aztán viszünk mindenfele.”
Daninak valóban lehet is oka a büszkeségre, hiszen az asztalon előttem álló tárgykupac szinte minden egyes darabján feltűnnek munkái. Az általa rajzolt cica szürkéskék selyemsálakon domborít, kedvenc rajzfilmfigurája, a kissé danikásított Shrek pedig egy alsónadrágról mosolyog vissza ránk. A tárgyak különlegessége – a minták alkotóinak személyén túl – pedig az, hogy minden motívumnak története van. „Dani sokáig hozzá se nyúlt a ceruzához, de aztán rájött, hogy a rajzolás sokat segít neki a feszültségek levezetésében.Egyszer például megcsípte egy darázs, azóta rengetegszer előkerült a darázs, mint motívum.”
A sérültek integrációja mellett a Parafactura még a környezetvédelemmel is foglalkozik. A tárgyak között szerepelnek például használt szemüveglencsékkel díszített táskák és övek is, amiket az alapítvány műhelyében dolgozó megváltozott munkaképességűek állítottak össze. Ezeket a látványos és különleges tárgyakat könnyedén egyedivé tehetik az alapítvány alkotói. Azonban a szép tárgyak és az elismerések mögött sokkal több kemény, keserves munka van, mint ahogy azt gondolnánk.
Jelenleg a Lámpás 92 Alapítvánítvány értékteremtő tevékenységét külső forrásból még finanszírozni kell, és még egy ilyen nemes célra sem egyszerű összegyűjteni a megfelelő összeget. Bár mára elkészült egy igényes mintakollekció, az alapítvány sajnos egy helyben toporog, segítségre volna szükségük. „Bár kaptunk támogatást a projektre, mindez igen kevésnek bizonyult ilyen heroikus feladathoz.” – magyarázza Andrea„Gyakorlatilag mindenki a szabadidejét áldozta fel, hogy profi kollekció állhasson össze. Ez a folyamat rengeteg apró részből tevődik össze: grafikai munka, anyagkísérletek, fotózás, de olyan apróságok is, mint a Parafactura embléma megtervezése, a fémlogó préselése, kiállítóhelyiség megszerzése… Nem titkolt vágyam, hogy ezeket a termékeket később egy webshopon keresztül értékesíthessem. Ehhez viszont arra is szükség lenne, hogy ezeket a tárgyakat profi körülmények között befényképezhessük, majd egy igényes honlapon publikus formában is megjelenhessenek. Ha valaki segítene ebben, az most sokat jelentene.”
Néhányan a lelkes segítők, támogatók és együttműködőkközül a magyar résztvevők közül:
Rész Levente, Lámpás 92
Makray Klári, Lámpás92
Pető Hunor képzőművész
Harsányi Tamás grafikus
Szegedi éremverde
Thernesz Vilmos operatőr
Acryl World
Konsanszky Dóra divattervező és még sokan mások
Ízelítő a tárgyakból: parafactura.blogspot.com
